Kedves Feri bácsi!

Én hiszek abban, hogy Feri bácsi most éppen a Jóistenke kisködmönét hímezgeti a szép szegénység imádságos szavaival. Olyan nehéz nekem, kisdiáknak, kiskamasznak Magához szólni! Elsősorban össze kellene gyűjtenem azt a sok édes könnyet, apró szívszorítást, álmot könnyítő kedves pillanatot, amit Maga nekem okozott. Lenne is abból akkora hegy, hogy isten bizony talán még a holdvilág lábát is meg tudnám róla csiklandozni, ha felmásznék a tetejére. Tetszik tudni, régen elveszett már az én körtemuzsikám is, amit akkor vetettem az én jó anyámmal a tornaljai játékboltban, miután elolvastam a Kincskereső Kisködmönt. Mert azt nekem az én édesanyám szintén kakasért vette, ha el tetszik hinni, ha nem. Már úgy volt az eset, vagy 34 évvel ezelőtt, hogy nekünk se volt akkortájt sok tejbe aprítani valónk. Kiselsős voltam még csak akkor, apám betegen feküdt, vártuk a karácsonyt, de az bizony szegénynek ígérkezett. Akkor adta el édesanyám a nagy veres kakast a faluszéli Rozál néninek, úgy szaladt fel nekem biciklin a kakas árán ajándékot venni a nagy zimankóban. Most is homályos lesz a tekintetem tőle, ha csak rágondolok is. Feri bácsitól tanultam meg beszélgetni a Cinege Királlyal, Szélúrfival, onnantól fogva ugyancsak barátságba akartam keveredni a nagyanyám udvarán egykor állt kemencével, meg a égbelátóba is akkor szerettem bele. Tudom már azt is, hogy ha kenyér van az asztalon, akkor máris háromféle eledel kínálkozik az éhes embernek, mert hát kenyér, béle meg haja. Mikor apám kijárt kaszálni az utak mellé, mindig hozott haza madárlátta kenyeret, de ezt is csak azután tudtam jobban becsülni, hogy elolvastam a könyvét. Feri bácsi! Be kell, hogy valljam, sokszor esténként ma is a Maga írásait olvasom, mert mi kell több az egyszeri ember szívének a szépnél, még ha az olyan szomorú is, hogy a könnyét se bírja nyelni tőle. Megtanultam én azokból az írásokból, hogy nagy ám a felelőssége minden írástudónak, annak is aki az újságírás ólomszérűjén kaszálgat, meg annak is aki az irodalom virágoskertjében heverész az angyalok muzsikáját hallgatva. Szegeden is jártam, a Kultúrpalotában, meg kimentem a halmokhoz is, megnézni, kikkel is veszkődött jókedvűen, miféle himmi-hummi emberek voltak azok az ősök, akikkel olyan szívesen foglalatoskodott. A Kiskunság lágy homokbuckáiban is elgyönyörködtem és megtanultam látni. Már most csak azt kívánom, hogy nekem is adjon a Jóisten kegyelméből az idő lehetőséget arra, hogy megtanuljak jó szűcs módjára hímezgetni szép emberi szavakat a lelkekre. Köszönöm Feri bácsinak, hogy világot nyitott nekem, amit csillogóvá tehet egy törött üvegdarabka is, ha azt éppen gyémántnak tudom nézni.