Új idősotthon épül Bátorkeszin

Bátorkeszi
Bátorkeszi |

Belátható időn belül, várhatóan még júliusban elkezdődhet a teljesen új idősotthon építése. A 30 főt befogadni tudó intézmény több mint 3 millió euróba kerül majd.

Egyemeletes, lifttel ellátott és 30 személyt befogadni tudó idősotthon épül meg nagyjából másfél éven belül Bátorkeszin. Ezzel együtt 23 munkahely jön létre a községben, amely egyként jelent egészségügyi és karbantartó, valamint műszaki személyzetet is – tájékoztatta lapunkat Labancz Roland (Magyar Szövetség) polgármester. Hozzáfűzte, még korai volna a bentlakás összegéről beszélni, de igyekeznek majd azt a lehető legalacsonyabb szinten tartani. Az otthont nem haszonorientált céllal tervezi üzemeltetni az önkormányzat. A későbbiekben számolnak majd a működést segítő és kiegészítő további állami támogatások lehívásával is.

„Nekünk ez mindenképpen új tapasztalat lesz. Az a célunk, hogy a helyiek vagy a környékbeliek számára épüljön meg az otthon, s nem csak egy szűk réteg számára. Ha úgy alakul, s lesz rá igény, a jövőben akár bővíthetjük is majd“ – mondta el Labancz. Hozzátette, a családtagoknak is sokat jelenthet majd, ha helyben, könnyen, akár napi szinten meg tudják látogatni idős hozzátartozóikat.

A fejlesztés előkészítése gyakorlatilag évekig zajlott, s ahogy lehetőség nyílt rá, a megfelelő felhívásra beadták a pályázatot. Nem volt egyszerű hozzájutni a támogatáshoz, hiszen hat-hétszeres túljelentkezéssel kellett számolni. Az elnyert összeget végül a Helyreállítási Alapból, vagyis gyakorlatilag EU-s forrásokból kapja meg a község. A beruházás összértéke 3 millió 84 ezer euró. Utat, parkolókat, ill. a berendezést is a pályázati összegből fizetik ki. A pályázati felhívás jellege miatt Bátorkeszinek nem kell az önrésszel bajlódnia, ám pár járulékos és szükséges fejlesztést saját költségvetésből finanszíroznak majd.

Noha az egyik korábbi elképzelés az volt, hogy egy, a község tulajdonát képező régi ingatlant alakítanak át idősotthonná, ezt végül elvetették. A pályázat egyik feltétele ugyanis az volt, hogy egy teljesen új épületnek kell létrejönnie. Így új helyszínt kerestek a beruházáshoz, amelyet a Rét utcai óvodával szemközt levő üres telekben találták meg

Az építkezés több mint egy éven át fog tartani. A község tervei szerint már idén „tető alá kerül“ az épület, 2025-ben pedig belülről is befejeznék úgy, hogy akár üzembe is lehetne helyezni a következő évben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?