Karácsonyolás Kéménden

Minden egy nap ünnep nálunk,

Napfordulón jövőt nézünk,

Gonoszt űzünk, jót igézünk,

Hej regő rejtem!

– írta egy ismeretlen poéta a múlt század végén, az András-naptól Gergely-napig, vagyis november végétől március derekáig tartó időszakról. Ezt az időszakot az egyház karácsonyi ünnepkörnek nevezi. Ehhez a szakaszhoz kötődő szokáskört az egyház sem tiltotta, hanem körültekintő okossággal és mértéktartással keresztényesíteni törekedett. Mivel pedig jól ismerte az embereket, és a szokások erejét, megszentelte, aztán így kapcsolódott ennek egy-egy fázisa a keresztény időszámításhoz, valamint egy-egy szent ünnephez.

Bár már beléptünk a 21. századba, azért még ma is vannak olyan lelkes, kitartó emberek, akik szívügyüknek tekintik a hagyományok ápolását, és nem engedik, hogy ünnepekhez kötődő szokásaink feledésbe merüljenek. Ilyen hagyományőrző csoport a 2001-ben alakult Kéméndi Vasvirág együttes. A csoport vezetője Baranyai Anna, aki igazi lelkesedéssel foglalkozik az aprónéppel. A csoportnak ma már 25 állandó tagja van 5 évestől 15 évesig. Ez idáig a következő műsorokkal léptek fel: Kéméndi táncok, Szüreti szokások, Farsangi szokások, Regrutabúcsúztató, Gyermeklakodalmas. Programjuk az „Apáról fiúra” hagyományőrző program, amely bemutatja a fiúgyermek életét a paraszti családban a bölcsőtől az öregkorig.

Most adventban a betlehemezést és a három királyok imádását elevenítsük fel. A betlehemezők négyen vannak, egy fiatal és egy öreg pásztor, egy angyal, és a negyedik, aki a betlehemet viszi. Bekopognak, majd megkérdezik a háziakat, hogy bevihetik-e a kis Jézust. A szeretetteljes fogadtatás után énekelni kezdik a szentkarácsonyi énekeket, mint pl. Mennyből az angyal, vagy esetleg később vidámabb, népiesebb rigmusokat mint például:

Kis karácsony, nagy karácsony.

Van-e kolbász a padláson?

Ha nincs kolbász a padláson,

Nem ér semmit a karácsony.

Köszönjük szépen!

Vagy esetleg:

Hát a házi gazdasszony,

Talpig jó egy asszony,

Van kenyere, szalonnája,

Van jó bora, pálinkája,

Ad belőle minekünk is,

Amint adja, köszönjük is.

Végezetül pedig:

Nosza pajtás, fogd az ajtót!

Kezedbe a kilincstartót.

Mi itt tovább nem maradunk,

A szomszédba masírozunk!

Köszönjük szépen! Az istennek áldása szálljon házatokra!

December 25-én nagykarácsony ünnepén így rigmusoltak:

Ma karácsony napja –

Nem kell nekem hagyma:

Egye meg a gazda,

Aki nekem adta.

Talán akadnak, akik csodálkoznak e régi népszokások felújításán, de úgy tapasztaljuk, hogy a legtöbb helyen örömmel fogadják a betlehemezőket, s örülnek e régi misztériumjátéknak. Kéménden így ápoljuk falunk hagyományait, igyekezve megismertetni gyermekeinkkel a népdalt, a néptáncot, a népmesét. Örvendetes tény tehát, hogy működik ez a csoport, mely az említett műsorokkal képviseli falunkat, és amelyre büszkék vagyunk.

A fiatalság a jövő záloga, a remény arra, hogy velük megmarad dédszüleink öröksége, szokásai. Nagy szükség van erre különösen az anyagias világban. Nagy szükség van rá, hogy másoknak is adjunk valami többletet, hogy mondatainkat ne mindig így kezdjük: én, nekem, rólam...

Mert hiszen mi a karácsony tanítása, mi a titka? Nem más, mint az egymás iránti tisztelet, a megbecsülés és a SZERETET. Ahogyan egy régi, ismeretlen szerző mondja:

„Adj, adj amíg tudsz,

Hadd legyen boldogabb

az a másik,

Kinek szívéből az öröm rád

visszasugárzik.”