Kapcsolatok a szent és profán végtelen tükreiben

A darab tematikája, szövege, rendezői felfogása, kivitelezése, az előadás látványvilága  együttesen teszi különössé és különlegessé ezt a művet.

A színpadon az emberi kapcsolatok minősége, a házasság felfogása, a jó és gonosz  szimbiotikus harcának folyamatos jelenléte a keresztény hitben gyökerező gondolatiság által jelenik meg. A hang a „kommersz szórakoztatóipar“  világához szokott nemzedék számára nehézkesnek, unalmasnak tűnhet, bár van szándék a szórakoztatásnak is megfelelni az erős látványelemek hatása által. Az előadást nem pusztán a szórakozás igényével kell nézni, hisz az írói szándék ennél sokkal több. Olyan mély gondolatok közvetítéséről szól a darab, amelyek a mai közgondolkodástól egyre messzebb kerülnek, amely az emberi kapcsolatokról sokkal többet mond a mai átlagos közfelfogásnál.

Karol Wojtyla papi pályája előtt, az 1940-es években foglalkozott színművészettel. Több drámát is írt, sőt amatőr színjátszóként is a művészet szolgálatába állt. A katolikus egyház pápái közül az egyik legnagyobb hatású személyiségként tekint rá a világ, de nehezen képzelhető el, hogy drámái olyan világsikert aratnának, mint Shakespeare, Moliere, Csehov  drámái. Elsődleges célja azonban nem is a világhírnév elérése volt, hanem a fontos - nem feltétlenül egyházi dogmákkal átszőtt - gondolatokat szeretett volna közölni. Egy-egy kiváló feldolgozás által mégis határozott helyet követel magának a színpadon, bár a sikeres mű ilyen módon már nemcsak az ő érdeme. Mály gondolatai azonban talán csak olyan ügyes és különleges megfogalmazás által jutnak el az emberek hosszútávú memóriájába, mint ahogyan azt Kassán láthatta a közönség. 

A Kassai Thália Színház Szlovákiában elsőként mutatta be Wojtyla 1960-ban írt darabját. Magarországon 2010-ben a Kecskeméti Katona József  Színházban mutatták be Cseke Péter rendezésében, az előadásból készült tévéjáték a dunatv honlapján ma is megtalálható. A szakmai sajtó annak idején nem árasztotta el túl sok pozitív jelzővel. Az akkori előadás kifejezetten szövegcentrikus narráció. Pászt Patrícia fordítása, amely a kassai előadás részére készült, mintha jobban tükrözné a szerző eredeti felfogását annak ellenére, hogy a mondanivalót kissé sürített módon prezentálja, meghagyott azonban olyan kulcskifejezéseket, amelyeket az eredeti gondolatiság vesztesége nélkül nem lehetett volna modernizálni. A kassai előadáshoz a szövegen kívül a rengeteg ötletes rendezői elképzelés járult. A lengyel rendezőnő, Joanna Zdrada a néző lehető legtöbb érzékszervét bevonta az előadásba, feltörve és kissé meglazítva a nehéz szöveget erős szimbólumokkal, ritmusos  szövegénekléssel, erős képi megfogalmazásokkal, fény, hangok, szimbólumok erőteljes jelenlétével. A kassán színpadra került darab ez által egy sokkalta színesebb és kerekebb, közönségcentrikusabb előadás lett, mint a kecskeméti verzió. Jelentősen mérséklődött a narratív felhang, - bár ezt az elemet sem lehetett teljes mértékben mellőzni, - a három különálló kapcsolat története is mintha érzékelhetőbben fonódna egymásba.

A darab története egyszerű. Három kapcsolat alakulását tekinthetjük végig, minden kapcsolatot más-más fázisban láthatunk, s mindhárom teljesen másként alakul.

Az első kapcsolatban azt követhetjük, hogyan, milyen lelki vívódások által talál egymásra a férfi és a nő egy igazán tartós kapcsolatban. Az egymáshoz való tartozás kialakulásának bonyolultságát, a nemek különbözőségéből adódó felfogást és próbálkozások lehetőségeit mutatja meg. A pár a találkozásuk első pillanatában tudja, érzi, hogy a soruk össze van kötve, mégsem sietnek, hogy ezt a valóságban is minél hamarabb kimondják, realizálják, hagyják, hogy a történések által beérjenek a kezdeti érzelmek, s azokat gyakran a távolságtartás mérlegével mérik meg. Lassan, fokozatosan jutnak el a végső döntésig, hogy az életüket felelősségteljesen egymáshoz kössék. Kapcsolatuk a külön utak próbáiban egyre jobban megerősödik. 

A második párnak csak egyik tagját látjuk a színpadon.  A nő egyedülléte azt feltételezi, hogy ő, és egykori társa másféle úton jutottak el a fontos döntésig, illetve csak látszólagosan jutott el. A döntés megerősödésének a hiánya az, amit ebben a kapcsolatban erőteljesen jelen van. A gyermekeivel egyedül maradt nő hivatalosan még nem hagyta maga mögött a kiüresedett kapcsolatát, de erősen fontolgatja. Szimbolikus értéke van az aranyműves üzlete előtti gondolatainak a jegygyűrű eladásáról, majd az aranyműves szavai nyomán a visszalépésről. Az ő sorsán keresztül követhetjük végig legplasztikusabban az egyedüllét veszélyeit. A vágyak lázálmait, amelyekkel minden egyedül maradt félnek keményen kell megküzdenie. Az előadás ezen része talán a legkidolgozottabb, leglátványosabb, s a mai, sokszor félvállról vett kapcsolatok részére a legnagyobb szembesítő erővel hat.

A harmadik kapcsolat húsz év elteltével játszódik, szereplői az előző két pár gyermekei. Anna és István lánya Mónika, Kristóf pedig Teréz és András fia. Kapcsolatuk kezdetén látjuk őket, a kezdeti eufórikus elképzelésekkel, félelmekkel, s reménységgel a közös életben való kitartásra.  Kétségeik azonban a kudarc lehetőségét is hordozzák. Az ő történetük szembesíthet leginkább saját kapcsolatainkkal, s indikálja a kérdést: hova jutott, hol tart az, ami talán a színpadon látottakhoz  hasonlóan indult!

A díszlet nagyon egyszerű és funkcionális. Az események a színpad közepére helyezett mozgatható kör alakú üvegfalak belső terében és körötte játszódnak.  A nyitható és zárható üvegajtókat, melyek tükörként is funkcionálnak, a fekete és fehér angyal együtt mozgatják.  A kör belseje egyrészt a hétköznapi élet tere, ahol az ünnepek zajlanak, vidámság uralkodik, vagy épp ferszültség és szomorúság.  Ugyenez a a belső tér az aranyműves üzelte is, ahol az emberre és a lélekre vonatkozó fontos kijelentések elhangzanak. A végtelenség, örök érvényűség szimbolizmusa ez a tér, mint a jegygűrűk esetében, s különösen indokolt, hogy az aranyműves  üzletének belső terét, mint az Isten színe előtt való állást, a vele való kapcsolatot, érintettséget is jelképezi. Kapcsolatok sorsa dől el ebben a körben végérvényesen.

Az aranyműves ( Dudás Péter),  aki  szavai által mintegy „tűzben próbálja az aranyat“, s a lelkeket. Ugyanaz az idős, békét, bölcsességet sugárzó ember jelenik meg a darab kezdetén, mint húsz év elteltével is, változatlanul, örök értékeket képviselve. A kör alakú díszletbe hyelezve  a profán és a szent világában való egyidejű jelenlétét is kifejezi.

A darab kezdetén két angyal jelenik meg, akik mindketten az ő keze alá vezetik az eseményeket. A fekete angyal (FlóriánRóbert Szabolcs) a kísértés szimbóluma, amely által az ember megmérettetik a férfi és női kapcsolatokban is. A fehér Ádám angyal, Petrik Szilárd kedves, mosolygós elegáns természetfelettit és egyidejű emberit mintáz. Az előadás elején a levegő fölkavarása által az élet körforgásának elindítójaként, később annak vigyázójaként értelmezhetjük. Folyamatosan jelen van, rámutat a kísértés, a rossz döntések veszélyeire. A darab alakjait kísérve mindketten  látható, néha láthatatlan formában irányítják a sorsaikat.

A színpad két szélén jelenlévő hat tagú kórus a fontos szólamokat ismételve az ókori görög előadások kórusainak templomi, vagy mennyei seregként való leképzése talán. Jelenlétükben megcsillant némi humor is, talán többet is elbírt volna. A szövegmondásuk egysége néha elcsúszott, a színpad két oldalán állva talán nem hallották egymást kellőképpen. Egészében véve jelenlétük pusztán szimbólumként értelmezhető, igazi jelentőségteljes funkciójukon jobban el kellett volna gondolkodni.

Az első kapcsolatban szereplő Teréz  alakját kettős szereposztásban Szoták Andrea és Varga Lívia játsszák. Szoták Andrea egy finomabb, líraibb, elgondolkodóbb karaktert formáz, Varga Lívia határozottabb, öntudatosabb jellembe bújtatja Terézt. András szerepe  Nádasdi Péter alakításában kissé jellegtelenre sikeredett.  Márkus Judit általi Anna jól tükrözi a csalódott, fáradt, kísértésekkel körülvett, beletörődő nő szerepét. Megdöbbentő és nagyon szembesítő pillanatokat szerzett főleg az egyedüllét által jelenlévő kísértések kifejezésével. Rák Viktória alakításában nemcsak a jellem megformálását kell nagyra értékelni, hanem azt is, hogy olyan intenzitással van jelen a színpadon, hogy szöveg nélkül is folyamatosan nemcsak látható, hanem hallható is a játéka.  Ezt a darabban játszó színészek közül csak ő tudja hozni az előadásban. Párja a Kristóf szerepében játszó Ollé Erik ismert, de méltatlanul elfelejtett név a kassai közönség előtt. Pályája kezdetén nagyon szép pillanatokat szerzett a Thália közönségének. A férfi szereplők közül ebben a darabban róla sugárzott leginkább, hogy a játékot minden ízében élvezi is.

Dudás Péter számára az aranyműves szerepe telitalálat, bár a külső megjelenése sokkal értékelhetőbb, mint a szöveg általi játéka. Az is igaz, hogy a feladata nem enged meg különösebb brillírozást.  Egyre vilégosabb azonban, hogy a hasonló karakterszerepekben tudja a legélvezhetőbb alakításokat nyújtani.

A darab zenéjét Krzystof Konieczny szerezte, jól láthatóan  egy hullámhosszon dolgoztak a lengyel rendezőnővel. Végeredményben egy sokszínű előadás jött létre, amelyet a stílus és a megfogalmazás szokatlansága ellenére is nagyon pozitívan kell értékelnünk.  A darabot feltétlenül érdemes megtekinteni!
Fecsó Yvett