Kallódó tehetségek? – 2.

Az elsős gyermek még nyílt tekintetű, nem nagyon érti, mi zajlik körülötte. Sokkal többet gyakorol, mint kellene, az iskolában mégis kudarc várja. Türelmes, sokáig vár az első dicséretre. Sokszor hiába.

Az elsős gyermek még nyílt tekintetű, nem nagyon érti, mi zajlik körülötte. Sokkal többet gyakorol, mint kellene, az iskolában mégis kudarc várja. Türelmes, sokáig vár az első dicséretre. Sokszor hiába. Azt látja, anyu egyre többet beszél a tanító nénivel, otthon egyre többet gyakorolnak, de csak nem éli meg az első sikerélményt. Hangja egyre halkabb lesz, jelentkezni akkor sem mer, ha tudja a választ. A nagyobb gyerekeknek sem könnyebb: a lányok visszahúzódóvá válnak, a fiúk inkább dacossá, agresszívvá. Sokan a második, harmadik osztályban egyszerűen feladják, úgy érzik, „pikkel” rájuk a pedagógus, bármit tesznek, úgysem jó. Ehhez társul még, hogy gyakran a többiek gúnyolódásának céltáblájává válnak. Ezért rendkívül fontos, hogy a pedagógus felismerje a szindrómát, és ha nincs mód is a gyermek speciális oktatására, egyéni elbírálással és hozzáállással elérheti, hogy hátrányos helyzetű diákja ne veszítse el teljesen önbizalmát és tanulási kedvét. A szülőnek is meg kell tudnia különböztetni, hogy gyermeke egyszerűen csak „hajlamos a lógásra”, vagy pedig a reggeli hányinger, hasfájás, fejfájás valós, és a tanulászavar lép fel vegetatív tüneteként az egyébként makkegészséges nebulónál.

A TANULÁSI ZAVAROK TÜNETEI

A tanulási zavarok tünetei két fő csoportba sorolhatók: teljesítmény- és viselkedésbeli jellegzetességeket különíthetünk el. A tanulási nehézségekkel küzdő gyermek figyelmetlen, könnyen elterelhető, munkái rendetlenek, rajzai csúnyák, rendezetlen, ügyetlen a mozgása. Teljesítménye ingadozó. A viselkedésbeli tünetek nagyrészt másodlagosan, a teljesítménydeficit nyomán fejlődnek ki. A sok kudarc, a meg nem felelés, a környezet felől érkező negatív értékelés az amúgy is nyughatatlan, szétszórt gyermeket agresszívvá teheti.

Más esetekben szorongóvá, visszahúzódóvá válhat, tétova és bizonytalan lesz. A tünet felismerését nehezíti az a tény, hogy az igen jó képességű, kiemelkedő intelligenciával rendelkező gyerekeknek megfelelő technikáik vannak hiányosságaik elfedésére. Értelmes gyerekeknél se törődjünk bele, hogy nem tud rajzolni, szétszórt, esetleg „lusta, pedig tudna”, hogy rossz a mozgása vagy figyelmetlen. Ezek a tünetek jelei lehetnek a tanulási rendellenességnek.

A diszlexiás gyermek olvasása akadozó, bizonytalan. Gyakran ismételgeti az első szótagot, ezzel is időt szeretne nyerni, hogy kitalálja a szó végét. Nem érti meg az elolvasott szöveget, így megpróbálja átszerkeszteni, hogy értelme legyen. Kihagy vagy betold szótagokat, szavakat. Matematikánál a szöveges feladatok megértése, az eredményre adott szöveges válasz rontja a teljesítményét. Másolásnál szavanként másolnak, a kisebbek betűzik a szöveget. Tollbamondás esetén ugyanez a helyzet. Ha ekkor nem kap segítséget, tanulási zavara egyre súlyosabb lesz.

Gyakran kizárásos alapon állapítják meg a diszlexiát, diszgráfiát és diszkalkúliát. Ha a gyerek rendesen jár iskolába, akkor az olvasásban, írásban esetleg számolásban mutatott elmaradását nem a hiányzó oktatási tapasztalat okozza. Ha legalább átlagos értelmi képességű a gyermek, akkor nem az alacsony intelligencia az oka a zavarnak. És ha kizárhatjuk az emocionális, érzelmi, pszichológiai problémákat és érzékszervi zavarokat, akkor semmi más ok nem lehet, mint a diszlexia.

FEJLESZTÉSI SEGĺTSÉG

Otthon is gyakorolhatjuk a 3-4. osztálytól kezdve

Értelmetlen szótagok olvasása segít, hogy ne találgasson, hanem sorban olvassa a betűket.

Helyesírási szabályokat tanultassunk meg, fogódzókat, összefüggéseket adjunk.

Soha ne hagyjunk hibásan leírt szót a füzetben, csak kijavítva.

Rendszeresen írassunk rövid másolást, először csak szavakat, majd mondatokat.

A szó szerinti tanulásra hagyjunk több időt.

Tanuljunk a gyermekkel együtt, olvassuk fel a tanulandó szöveget, és magyarázzuk el az értelmét, utána olvastassuk el és mondassuk fel, mit jegyzett meg az olvasottakból.

A számítógép használata bármily szinten növeli a gyermek íráskészségét.

Magyarországon nagyon jól bevált a szorobánon történő számolás a diszkalkúliás gyermekeknél.

AZ ISKOLÁBAN

Vannak azonban olyan módszerek, melyeket csak a pedagógus érvényesíthet, ha helyesen felismeri a helyzetet. A feladat pl. a 3. osztályban a következő:

Nyissátok ki a munkafüzetet a 83. oldalon, keressétek ki az 5. sz. gyakorlatot, az igéket húzzátok alá piros, a főneveket kék, a mellékneveket pedig zöld ceruzával. A figyelemzavaros gyerek nem képes követni az utasításokat, mire megtalálja a megfelelő oldalt és feladatot, már elfelejtette, mit kell csinálnia, csak találomra húzogat. Lottózásos alapon azért valami bejön, megkapja megszokott négyesét, és hozzá a szidást, hogy már megint nem tanult, vagy nem figyelt. Ha a pedagógus helyesen felismeri a gyermek képességeit és helyzetét, akkor a feladat elhangzása után odalép hozzá, kinyitja a munkafüzetet, megmutatja az 5. sz. feladatot, előveteti vele a háromszínű ceruzát, és még egyszer elismétli, mit kell csinálnia. A gyerek a többiekkel együtt, sőt kitűnően megoldja a feladatot. (A leírt példa Magyarországon végzett diszleksziás programok kísérletének eredménye.)

S ha már Magyarországon járunk, meg kell említenünk, hogy a magyar oktatási törvény (a civilizált országok túlnyomó többségével együtt) külön cikkelyben garantálja a tanulási zavarokkal küzdő gyermekek jogait és azok megkülönböztetett oktatását, valamint értékelését az általános (nem speciális) iskolarendszer keretén belül. A diszlexiás, diszgráfiás gyermek írásbeli felmérő helyett pl. szóban felelhet, az írásbeli felmérőknél a többieknél hosszabb időt kell neki biztosítani a feladat teljesítésére, a diszkalkúliás tanulók számára engedélyezett a számológép használata ott is, ahol ez a többieknek tilos stb., de az érettségi vizsgán a vizsgaszabályzatban meghatározott tantárgy helyett választhat más tantárgyat is. (1996/LXII. törvény, 25. §)

Ha abból a tényből indulunk ki, hogy az Egyesült Államokban majd négymillió figyelemzavaros tanulót tartanak számon, Magyarországon pedig közel kétszázötvenezret, Szlovákiában óvatos becslések alapján is elérheti számuk a százezres nagyságrendet. Vajon közülük hány olyan kallódó tehetség veszik el, válik középszerűvé, aki sokkal többre hivatott, csupán azért, mert nem adatik meg neki a másképp tanulás lehetősége?

(A www.dyslex.hu honlap felhasználásával)

Mikor teljesít jól a tanulászavarokkal küzdő gyermek?

minél kisebb közösségben, de legjobban kétszemélyes helyzetben

ha a vele foglalkozó személy (pedagógus vagy szülő) határozott és elfogadó

ha kevés és egyértelmű a szabály, melyet fel kell fognia

új és érdekes környezetben

egyszerű dolgot kérnek, és az utasítás világos

rutintevékenységek esetén

ha munka közben gyakori megerősítést kap, és a problémákat azonnal visszajelzik

ha kevés kritikát és sok biztatást kap

A következő támpontok alapján már óvodáskorban felfigyelhet a környezet a gyermek hiányosságaira:

rendezetlen, bizonytalan mozgás, egyensúly, térorientációs és testsémaproblémák

a gyermek nem tudja követni a mozgásokra vonatkozó utasításokat még akkor sem, ha bemutatják neki

figyelmetlenség – az egymásutániság felfogásának nehézsége

rossz ceruzafogás, finommozgási nehézségek

kusza rajzok, elmaradott rajzszint

artikulációs problémák, memorizációs nehézségek

Az iskoláskorú gyermekeknél a szülő és a pedagógus leggyakrabban a következő nehézségekkel találkozhat:

kusza írás, bizonytalan vonalvezetés, a betűk nagyságának egyenetlenségei

betűk, szavak felismerési nehézségei, hiányos betűforma, ékezetelhagyás, szó- vagy betűkihagyás, egészlátás

az olvasás olyan típusú zavarai, amikor a gyermek nem ismeri fel a megtanult betűket, ha azok más nagyságúak, színűek

betűk, szótagok felcserélése, szóköz és sorköz be nem tartása, a sorba rendezés hiányossága

a d-p, d-b betűk gyakori összetévesztése, betűk, számok fordított írása

hangok differenciálásának nehézségei, artikulációs problémák

Mindemellett átlagos, vagy átlag feletti intelligenciával rendelkezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?