Kairóban is díjazták Kerekes Péter filmjét

ddd

Újabb díjat kapott első játékfilmjéért a kassai származású Kerekes Péter rendező. A 107 anya (Cenzorka) a Kairói Nemzetközi Fimfesztiválon kiérdemelte az Az Arab Filmkritikusok Díját, amelyet minden évben a legjobb európai filmnek ítélnek oda.

Az Arab Cinema Center és a European Film Promotion által alapított díjat  15 arab ország 71 filmkritikusának döntése alapján osztják ki, idén 26 európai alkotás versengett érte. Kerekes Péter egyelőre csak virtuálisan vehette át az elismerést szerdán. A rendező köszönőbeszédében elárulta, hogy a nagymamája mindig azt mondta neki: “Péter, jó társaságba kell kerülnöd!”, és amikor meglátta, milyen kiváló és erős mezőnybe került a filmje, tudta, hogy beteljesítette nagymamája álmát.

A kritikusok nevében Ola Al-Sheikh elmondta, hogy a döntés nem volt egyszerű, mivel jobbnál jobb filmek közül kellett választaniuk, és a 107 anya szoros pontozással győzött. Az arab kritikusok 2019-óta értékelik az európai filmeket, a kezdeményezés célja, hogy felkeltse a közönség és a terjesztők érdeklődést a kontinens filmtermése iránt az arab világban.

 

.


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?