Kadár volt és János

Páratlan párosa volt a „papa mozija” hatvanas évekbeli szocialista változatának Jan Kadár és Elmar Klos. A szocreál hittani célzatú stilizációja ugyan távol állt tőlük, az iskolateremtő művek mégsem az ő kezükből kerültek ki.

A csehszlovák új hullám mára legendás alkotásait nem is az őket szorosan követő, hanem egy náluk jóval fiatalabb nemzedék tagjai hozták létre. Jan Kadár negyvennyolc, Elmar Klos ötvenhat éves volt, amikor az Üzlet a korzónt forgatták (túl A halál neve Engelchen és A vádlott magasan ívelő sikere után). Milos Forman akkor már az Egy szöszi szerelmeivel szerzett komoly érdemeket, Ivan Passert az Intim megvilágításban rendezőjeként dicsőítették külföldön is, Jan Němec előtt az Ünnepségről és vendégekről című filmjéért hajolt meg Európa. Abban az évben, 1965-ben, amikor Kadár és Klos birtokukba vették Kisszeben főterét, és elkezdték az Üzlet a korzón felvételeit, Věra Chytilová a Százszorszépek utolsó jeleneteinél tartott, Jiří Menzel pedig nyakig merült a Szigorúan ellenőrzött vonatok munkálataiba. 1965 filmtörténeti jelentőségű évszám a csehszlovák filmgyártás nagykönyvében.

Ladislav Grosman akkoriban nem igazán ismert elbeszélését, az Üzlet a korzónt Arnošt Lustig cseh író ajánlotta Jan Kadár figyelmébe, akit első olvasásra meg is érintett a mű, rendezőtársa, Elmar Klos azonban úgy érezte, húsz percnél hosszabb film nem születhet belőle. Nem teszi lehetővé az anyag. Magyarul: sovány a történet. Közrejátszott ebben az is, hogy az idő tájt egy Čapek-regény filmre vitelén dolgoztak, amiből később semmi sem lett. Klos végül hallgatott Kadárra, megírták a forgatókönyvet, elküldték jóváhagyásra a Csehszlovák Állami Film igazgatójához, aki azzal a kérdéssel írta alá, hogy: „Kettőjük közül melyikük gondolja, hogy ebből film lehet?” A kérdésre a kész alkotás lett a válasz.

Festői szlovák kisváros, 1942-ben. Vasárnap délelőtti korzó, térzene. SS-legények, Gestapo-pribékek még csak néha-néha tűnnek fel az utcán, a helyi rémuralmat Hlinka gárdistái teremtik meg, ők garázdálkodnak a városban, ők terelik össze a főtéren a helyi zsidó lakosokat, kezdődhet a deportálás. A fasiszták, a harácsolók és a közömbösek mellett vannak azonban igaz emberek is, akik készek segíteni az üldözötteken. Tono Brtko, a nyugodt, békés természetű asztalos viszolyogva nézi a történéseket. Felesége pénzsóvár asszony, sógora a Hlinka-gárda helyi szervezetének parancsnoka. Általa lesz Tono Brtko a korzó egyik zsidó üzletének „árjásítója”. A bolttal együtt azonban kap egy magányos öregasszonyt is, özv. Lautmannét, aki a zsidó hitközség támogatásából él. Jóságos, szelíd asszony, boldog, hogy főzhet valakinek, megboldogult férje ruháit is neki ajándékozza. Mohó, pénzéhes felesége arra biztatja Tonót, hogy legyen szemes, szerezze meg Lautmanné elrejtett aranyát. Az ügyefogyott asztalos azonban a szívébe zárja az asszonyt, és mindent megtesz, hogy megmentse őt a deportálástól.

Humánus film, értékes alkotás, mégsem volt egyenes az útja az Oscar-díjig. Londonba, a csehszlovák filmek seregszemléjére majdnem el sem jutott. A válogatók egyszerűen átsiklottak felette. Az Observer kritikusa kellett hozzá, hogy mégis bekerüljön a programba, így jutott ki később a cannes-i mustrára, ahol a film két főszereplője, a Lautmannét alakító lengyel Ida Kaminska és a Tono Brtkót megformáló Jozef Kroner a zsűri különdíjában részesült. 1966 áprilisában már az Oscar-díjért versenyez a film. Legerősebb vetélytársa Vittorio de Sica alkotása, a Sophia Loren és Marcello Mastroianni főszereplésével készült Házasság olasz módra. Itthon mindeközben elég alacsony nézőszáma van a filmnek. Szlovákia ugyan hivatalosan elhatárolódik Tiso államától, a szlovák nép egy része mégsem örül, hogy Kadár és Klos megmutatja a világnak: Hitler felszólítása itt is „értő fülekre” talált.

A legjobb idegen nyelvű film kategóriájában az Üzlet a korzón győzött. Az Oscar-szobrot Gregory Peck, a hatvanas évek egyik leghíresebb amerikai filmsztárja adta át a „cseh–szlovák” rendezőpárosnak. Hogy miért az idézőjel?

Elmar Klos Brünnben született, az Osztrák–Magyar Monarchia idején, és 1993-ban halt meg Prágában. A „szlovák” Jan Kadár Budapesten született Kadár Jánosként. Szlovákia sokáig nem is tekintette saját fiának, bár itt nőtt fel Rozsnyón, Léván és Szencen. Származása miatt 1939-ben Magyarországra szökött, a háborús éveket munkatáborban töltötte, szülei, nővére és annak gyerekei gázkamrában végezték. A háború után rövid időre visszatért Szlovákiába, 1946-ban Prágában telepedett le, onnan szökött ki 1969-ben az Egyesült Államokba. Los Angelesben halt meg hatvanegy évesen.

Disszidálásával az Üzlet a korzón is eltűnt a nézők szeme elől. Húsz évig szerepelt a tiltott filmek listáján. Ma erre a filmre a legbüszkébb Szlovákia. Természetesen a csehek is a magukénak érzik. Okkal. Ők azonban mindig megemlítik: Jan Kadár magyar zsidó volt.