K. mint amerikai megfigyelő

Három évvel Franz Kafka halála után, 1927-ben Max Brod Amerika címmel jelentette meg barátja talán szándékosan befejezetlenül hagyott regényét. Ennek színpadi adaptációját rendezte most meg Michal Dočekal, a prágai Nemzeti prózai társulatának művészeti igazgatója Kolozsváron, az Állami Magyar Színházban.

A tüdőbeteg prágai német zsidó író nem sokkal a halála előtt kérte meg Brodot, hogy semmisítse meg regényeit, köztük az Amerikát, amelynek eredeti címe Az elkallódott fiú. Max Brod a világirodalom javára döntött, amikor barátja kérését felülbírálva előbb lektorálta, majd kiadatta a 20. század egyik legkiválóbb írójának ma is egyik legolvasottabb művét.

Michal Dočekal másodszor rendezett a Tompa Gábor vezette kolozsvári társulatnál. Két évvel ezelőtt Bohumil Hrabal Őfelsége pincére voltam című regényének színpadi változatát vitte színre, de Kafkával is meglehetősen szoros lelki kapcsolatot érez. „Tizenhárom éves voltam, imádtam a Beatlest – meséli –, ők pedig azt nyilatkozták egy interjúban, hogy a kedvenc szerzőjük Kafka. Fogalmam sem volt, kicsoda ő, de rögtön átvizsgáltam a szüleim könyvtárát, és megtaláltam Az átváltozás című novelláját, ami a következő mondattal kezdődik: »Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában.« Azonnal el is olvastam a novellát. Ma már elmondhatom, akkor egyáltalán nem értettem. Az viszont kérdés, hogy az évek múlásával, amikor az ember már racionálisan gondolkodik, és verbálisan interpretál valamit, vajon többet ért-e meg a világból? Ami viszont biztos: Kafka egy életre megfogott. Az Amerika egyébként az egyetlen fejlődésregénye, ezzel együtt társadalomkritika is. A tapasztalatok, amelyeket a főhős, Karl Rossmann a nacionalizmusról és az igazságszolgáltatásról szerez, fájók és kiábrándítók. Az első fejezetben a fűtő például arról beszél, hogy ő német, és a hajó is német, ennek ellenére a főnöke román, aki ellenségesen viselkedik a németekkel. A szakácsnő Bécsből származik, de Prágában dolgozott. Tereza szintén német, Karl barátai külföldiek. Robinson ír, Delamarche francia. Bár Kafka nem beszél zsidókról, nem mondja, hogy Karl Rossmann zsidó, a nagybátyját Jakobnak hívják, és Pollunder nevéből is erre következtethetünk. A regény a 20. század elején íródott, a 19. század végén és a 20. elején vándoroltak ki a legnagyobb tömegek egy jobb élet reményében Amerikába, főleg Kelet-Európából. Amerika a bevándorlók kontinense, amely az utóbbi pár évszázadban népesült be. Tehát olyan társadalmat látunk, amely nagyon hasonlít napjaink világához. A mi társadalmaink is nyitottabbá válnak abban az értelemben, hogy az emberek szabadon mozognak, gyakran és könnyen költöznek egyik helyről a másikra. Európa és az egész nyugati világ most éppen a bevándorlás bonyolult kérdésével szembesül, akárcsak száz évvel ezelőtt az amerikai kontinens.”

Michal Dočekal számára azért is fontos Kafka műve, mert ezzel tud reflektálni a vasfüggöny lehullása óta eltelt huszonöt évre. „Bár a regény nem kötődik ehhez a témához, hiszen közel száz éve íródott, de mint minden nagy szerző, Kafka is többféle értelmezési lehetőséget kínál. Karl Rossmann, a fiatal kelet-közép-európai srác, aki Prágából érkezik meg az ígéret földjére, abba az álomvilágba lép be, amit mi annak idején, kamaszként elképzeltünk Amerikáról. Ami azért is érdekes, mert Kafka sosem járt Amerikában. Az általa elképzelt országra azonban úgy vetíti rá saját korát, hogy az igazi írói bravúr. Az irodalomtörténetben számos ilyen példa van. Például a Gulliver utazásainak helyszíne is egy fantáziaország, de Swift a 18. századi Angliára reflektál. Az Amerika is utópisztikus helyszínen játszódik, de csak azért, hogy a szerző tükröt állíthasson kora társadalmának. ”

Az előadás szövegébe a szerző más műveiből, A perből és A fegyencgyarmaton című novellájából is bekerült egy-egy rész. A rendező szerint két- vagy háromszáz oldalas regényt nem mindig lehet színpadra alkalmazni. „Mivel azt akartam, hogy szeretett íróim egyike megfelelően szólaljon meg a színen, éltem a lehetőséggel, hogy más szövegeket is beemeljek tőle. Az előadás azzal a gondolattal zárul, amelyet a Vágy, hogy indiánok lehessünk című írásából vettünk ki a dramaturggal. Ez egy metafora, az indián harcos metaforája, aki teljesen szabadon, senkihez sem kötődve jelenik meg a horizonton azzal a reménnyel, vagy inkább azzal az álomképpel, amelyet mi a szabadságról alkotunk. Erről az álomképről nem szabad megfeledkeznünk. Még akkor sem, ha olykor túlságosan bonyolultnak látjuk a valóságot. Karl útja az Oklahomai Természeti Színházban ér véget. A regény utolsó fejezete ez, elég misztikus része a könyvnek. Angyalok és ördögök is megjelennek benne, olyan mintha Szent Péter kapujában állnánk végítéletre várva. Azt szeretném, ha a nézők Karllal együtt jönnének rá arra, hogy a történet összes szereplője valójában az Oklahomai Természeti Színház színésze. Van egy izgalmas kép a Mátrix című film első részében, mely szerint mindannyian robotok vagyunk. Az én elgondolásom szerint mindaz, ami Karl Rossmann körül zajlik, megrendezett. Az eseményeket isteni hatalom irányítja. De mondhatnám azt is, hogy az Úr kezében vagyunk, aki bábuként mozgat bennünket. Kafka a valóság érzékeny megfigyelője, akárcsak Karl Rossmann, a történet hőse.”

Komor, sötét, szorongató, groteszk és szürreális képek váltakoznak a kolozsvári Amerikában. „Nincs remény!” – sugallja Kafka. Pedig ez a K. erősebb, határozottabb figura, mint az író többi hőse. Mégis az utcán végzi. A kitaszítottak között.