Jubileumi évad a Komáromi Jókai Színházban

Komárom |

<p>Hatvanadik, jubileumi évadára készül a Jókai Színház, amelyet öt saját bemutatóval, több vendégelőadással és számtalan kísérőprogrammal ünnepelnek Komáromban.</p>

A tegnapi évadnyitó társulati ülésen Tóth Tibor igazgató úgy fogalmazott: komoly és felelősségteljes évad előtt áll a színház. „Színiigazgató társaim egy-egy évadnyitó alkalmával gyakran az értékteremtést fogalmazzák meg kitűzött célként, nekünk az értékmegőrzés a feladatunk – mondta. – Meg kell őriznünk azt a művészi színvonalat, azt a rangot, amelyet a színház az elmúlt 60 évben kivívott magának.”

Miközben a színházban sorra születnek a szakmai elismeréseket és közönségsikert egyaránt kivívó előadások, az intézmény gazdasági helyzete, az igazgató szavai szerint, katasztrofálisnak mondható. Ennek ellenére az elkövetkező évadra ismét sokat, mondhatni, erőn felül vállalt a színház. Öt saját bemutatóval készülnek – Georges Feydeau: Egy hölgy a Maximból (rendező: Verebes István); Spiró György: Príma környék (rendező: Valló Péter); Shakespeare: III. Richárd (rendező: Martin Huba); Tasnádi István: Magyar zombi (rendező: Bagó Bertalan); Fenyő-Tasnádi: Made in Hungária (rendező: Méhes László) –, vendégül látják a kassai Tháliát, a nyitrai Bagar, a veszprémi Petőfi és a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházat, fellép a Budapest Klezmer Band, a Muzsikás, a Ghymes, a Budapesti Vonósok Újévi koncertet adnak, és látható lesz a Férfi és Nő című színészkoncert is.

Új színfoltnak, hiánypótlónak szánják a Vasmacska stúdiószínpadon beindított Filmklubot, ahol havi rendszerességgel vetítenek olyan csehszlovák, szlovák és magyar játék- és dokumentumfilmeket, amelyeknek a szereplők, alkotók, tervezők révén szlovákiai magyar kötődésük is van. Az évad első bemutatójának napján, október 12-én színháztörténeti kiállítás nyílik, leleplezik a színház első igazgatójának, Fellegi Istvánnak a szobrát, és emléktáblán örökítik meg az első társulati tagok nevét. Már zajlanak a színházi vetélkedő előfordulói, a döntőt januárban rendezik a Jókai Színházban. Decemberben Színházi rendszerváltók címmel interjúkötet jelenik meg, február 8-án pedig közönségtalálkozót, szimpóziumot rendeznek, és készül a színház múltjáról szóló dokumentumfilm is.

Az igazgató az évadnyitón bemutatta a színház új munkatársait is: 18 év után tért vissza a társulathoz Skronka Tibor, aki egyben a színház sajtósa is lesz. A szervezési osztályt erősíti Forgács Attila, a segédrendezői feladatokat pedig Dékány Nikolett látja el.

A nehéz gazdasági helyzetben Tóth Tibor arra kért mindenkit, hogy bérletvásárlással támogassa a színházat, amiért cserébe nagyszerű előadásokat ígért az idei, jubileumi évadban is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?