Kultúra

Jól áll nekik A padlás

Az elmúlt években nem mindig volt boldog beteljesülés a vége a Jókai Színház és a zenés műfajok találkozásának. A padlás viszont nem az a káka, amin csomót akarnánk keresni – egyszerűen csak rácsodálkozunk, hogy Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter legendás, idén immár harmincassá érett musicale milyen jól áll a komáromi társulatnak.
Lakatos Krisztina

2018. december 19. 19:08

A Komáromi Jókai Színház előadásában a legendás szilvás gombócos jelenet - Fotó: Kiss Gábor Gibbó

Megkockáztatom, a tétel fordítva is igaz: a komáromi szereposztás is kifejezetten jól áll A padlásnak.

Azért is jelentős fegyvertény ez, mert A padlást Komáromban szinte házon belül sikerült kiosztani: a társulat tagjai mellett „a színházhoz közel álló” művészek (korábbi tagok, mostanság vissza-visszatérő vendégek) szerepelnek benne. Az utóbbi évadokat fejben, hevenyészve listázva nem nagyon tudnék mondani még egy olyan előadást, amelynek a szereposztása idegenlégiósok nélkül megoldható lett volna – vagy ha mégis, akkor ne emlékeztetett volna a társulat generációs réseire, alkatikarakterbeli hiányaira. Most viszont az a benyomásunk támad, hogy mindenkit, aki ebben a produkcióban él (hal), mozdul, megszólal (vagy nem), énekel, egy kegyelmi pillanatban talált meg a maga szerepe.

Itt van rögtön Culka Ottó, aki Témüller úr kicsinyesen rosszindulatú, hatalmaskodó figurájából épít izgalmas karaktert. Vagy Cs. Tóth Erzsébet, aki Mamókaként megmutatja, hogyakor,akopottéssajgóízületsem számít, ha az ember lelke fiatal – és ha az élet súlyát képes humorral viselni. Tóth Károly előbb hidegen ijesztő Barrabás B. Barrabás, aztán egy kis emberi tapasztalat után áhítozó Révész, majd az immár halott bűnöző megrekedt, éppen újraformálódó szelleme – és mindhárom bőrben új arcélt, új testet, új fizikumot tud mutatni. De említhetnénk Skronka Tibort is, aki Meglökő, a szellemmé vált egykori hóhér néma szerepéből képes kikacsintani, meg Holocsy Katalint a Kölyök szerepében, akinek a hangja az ismeretlen, vágyott tartományok felé emeli az előadást. Béhr Mártonnak elhisszük, hogy ő a padlásra afféle belső emigrációba elvonult Rádiós, aki kicsit nehezen igazodik el az emberi kapcsolatokban, de helyén van a szíve, és végül megtanul valami nagyon fontosat önmagáról. De sorolhatjuk tovább a pontos kontúrokkal, plasztikusan életre hívott figurákat: Bárdos Judit szertelen Sünijét, Szabó Viktor karikatúraszerűen military Ütegét, Olasz István joviális Detektívjét, Bernáth Tamás trubadúrszerepbe belegyógyult Hercegét, Majorfalvi Bálint Lámpását… és Robinsonról, a gépről se feledkezzünk meg.

A padlás – ég és föld között – maga a varázslat, ahol táncot járnak az utazóládák, a fiókok, pörögnekforognak a képek, a biciklikerekek, megmozdul a csontváz… Aztán a szereplők a maguk varázslatával töltik meg a teret, pontosan épülnek a helyzetek, kerekedik a történet. Ehhez a kerekséghez nagyban hozzájárul, hogy nemcsak a prózai részek pontosak, hanem jól szólnak a dalok is. Általában hajlamosak vagyunk a zenei munkatársak hozzájárulását az előadók teljesítménye mögött meghúzódó szakmai háttértámogatásnak tekinteni, de ebben az esetben nem mehetünk el szó nélkül Gebora György zenei vezető és Pálinkás Andrássy Zsuzsanna szerepe mellett. Példásan jó érzékkel igazították a musical slágereit a színművészek képességeihez, aminek eredményeként még azok esetében sem a hiányosságokat érezzük, akiknek evidensen nem a zenés színpad az elsődleges terepe, hanem a dalok a karakterrajzot erősítik. Tulajdonképpen ugyanez a józan mérlegeléssel elegy hatásmaximalizálás érvényes Kispál Anita koreográfiájára is.

1988-ban, abban az első, vígszínházbeli előadásban (amelyben Rádi szerepében a szép emlékű Kaszás Attila lépett színpadra) a Herceget Méhes László alakította. Tekinthetjük ezt szimplán színháztörténeti adaléknak – vagy akár gondolhatjuk azt is, hogy az A padlás maradandó nyomot hagyó élmény lehetett, amelyet újra és újra elővesz, átgondol, csiszolgat, hangolgat magában a színházi alkotó. És ha lehetőséget kap rá, hogy rendezőként nyúljon a darabhoz, akkor az nemcsak munka, nemcsak feladat, hanem egyfajta személyes kiteljesedés is, amelynek a produktuma (jó esetben) érett, működő, kerek egésszé válik. Olyan átgondolt, hatékonyan és hatásosan építkező előadássá, ahol semmi sem felesleges, és minden játszik, élő-élettelen egyaránt. Olyan előadássá, amelynek a sokféle műfajból építkező kevercsében a stílusok nem kioltják egymást, hanem színes szőttessé válnak: a szellemek éteriek és átszellemültek, a mese leporellószerűen tárul fel, a (szoc)reálban valós tétet érzünk, a krimi félelmetes, az akció látványos, a bohózat addig megy el, ameddig elmehet, a lírai-elrévedős szál pedig elvezeti a nézőt arra a platóra, ahol megsejthet valamit a mostanság nem olyan sokat ragozott önzetlenség szépségéből és az emberi élet értékéről. Komáromban Méhes László rendezésében most ilyen A padlás. Mert végső soron nem marad hiányérzetünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Pellegrini: Remélem, most nem nálunk lesz a legalacsonyabb a részvétel

Egy amerikai nő mindenáron szavazni akart Pozsonyban

GALÉRIA: Hamiltoné a pole Monacóban

Döntőben az oroszokat legyőző finnek

Dráma Nyitrabányán: egy férfi torkon szúrta az élettársát

Továbbra is életképes a Híd

Legfrissebb galériák
Olvasta már?