Jó kilátások az ezüstfenyőkre

Gazdag József Kilátás az ezüstfenyőkre címmel kötetbe gyűjtött tizenegy elbeszélésének gyakori, szinte már kizárólagos témája az elidegenedettség. Hősei magukba forduló, szinte már betegesen introvertált fiatal férfiak, akik intenzíven keresik ugyan az utat a külvilág felé, ám ebbéli törekvésük szocializálódásra való képtelenségük miatt minduntalan megfeneklik – ami különösen fájdalmas számukra: még a párkapcsolatokban is. Úgy tűnik, a közösségi életformáktól ösztönösen idegenkednek, habár ennek oka valószínűleg az lehet, hogy nem lelnek érvényes életmodellt, modort, elfogadható célokat, hogy nem lelik a cselekvés autentikus irányát, a dolgok kozmikus eredőit – vagyis: a létezés értelmét (valójában még akkor sem, ha valamiben olyan rendkívüli sikereket érnek el, mint az egyik legsikerültebb novella hőse, Ján Vencl, a szlovák kerékpárversenyző). Mintegy pótcselekvésként szinte már kényszeresen, újból és újból nekifognak ugyan a tárgyi világ, a hétköznapi reáliák feltérképezésének, de – és erre időről időre maguk is csalhatatlanul ráéreznek – a dologi bizonyosság, a konkrétumok megtapasztalhatósága csupán a létezésbe való fizikai beágyazottságról tehetnek tanúságtételt, a lelki-szellemi jelenlétről nem szolgálnak semminemű bizonyítékkal. Ezért aztán a szerző hősei szenvednek bár a magánytól, ugyanakkor azonban – mint egyfajta igencsak hevenyészett és bizonytalan, de mégiscsak egyedül lehetséges menedékre – elfojthatatlanul vágynak is rá. A magányra való fokozott igényük aztán a párkapcsolataikra is kedvezőtlen hatással van, ami megint csak megnehezíti a kitörést. Ördögi kör. Ennek mentén poroszkálnak körbe fáradhatatlanul a Gazdag-prózák hősei.

Ami a föntebb körvonalazott lélektani folyamatok ábrázolásának technikáját illeti, a kötet szövegei két csoportra oszthatók. Az írások egyik része (A sötét, ha eljön; Vasárnap esti séták, kezdődő ködben; Az otthonról való bizonyosság stb.) alapjában véve afféle belső monológ. Ezekben a belső monológokban a leírások dominálnak: különböző, eleinte olykor kifejezetten jelentéktelennek tűnő, szubsztanciális mivoltukat csak a narráció intenzitásának erősödésével megmutató (majdan megtörténő vagy talán már megtörtént?) eseménysorok dialógusfoszlányokkal megspékelt, több variáció szerint is lepörgetett, folytonosan reflektált, kétségbevont és mindig újragondolt leírásai. Valahol a tudat és a tudatalatti, az álom és az ébrenlét határán keletkező, hol akadozó, hol feltartóztathatatlanul hömpölygő belső monológok ezek, melyek végletesen képlékeny, ugyanakkor jelentős feszültségek abszorbeálására képes szövegmasszát alkotnak. Esetlegességnek vagy hevenyészettségnek azonban nyoma sincs, mivel maga a meder (a szerkezet), amelyben ez a felszínre törő pszichés magma végighömpölyög, mindig jól átlátható és pedánsan szabályozott.

Gazdag prózáinak egy másik csoportja a történetre épül. E történetek között van nyilvánvaló fikció, amely képzeletbeli közegben, behatárolhatatlan térben és időben játszódik (Ahol élünk), de van olyan is, amelyben a szerző a tényirodalom retorikai alakzataival és vizsgálódási módszerével él (Az árnyak kifürkészése; Kísérlet egy Vencl-paradigma felállítására stb.). Van közöttük a mrozeki abszurd hagyományát továbbépítő elbeszélés (A kegyelem pillanata) és csupán merész képzettársítások segítségével összeilleszthető töredékekből és szövegfragmentumokból megkomponált próza (Mielőtt megkövülünk) ugyanúgy, mint jól érthető szimbólumok köré építkező, írástechnikájára nézve hagyományosnak tekinthető novella (Mozgásterületünk szűkülésének fokozatai).

Az alkalmazott beszédmódok és technikai eszközök azonban gyakran egy-egy írásművön belül is keverednek, aminek következtében végső soron a kötet szövegeinek fönti szempontok szerint elkülöníthető csoportjai is összemosódnak. Van azonban néhány szerkezeti-technikai elem és szépírói fogás, amely – ha nem is mindenhol érvényesül – meghatározónak látszik, és a kötet egészéről kialakult képünket befolyásolja. Ilyen például a minimalista iskolákra jellemző írásmód vagy az ismétlések kiemelkedően fontos szerepe, valamint az a mód, ahogy a tárgyi világ elemei és a természeti jelenségek jelentésessé válnak, ahogy a pszichés folyamatok konkrét fizikai-biológiai folyamatokként koncipiálódnak, ahogyan a metaforák, szimbólumok révén leírt lelkiállapot mintegy materializálódik (e tekintetben egyébként pl. Talamon Alfonz álom-novelláival látok rokonságot).

Mindent egybevetve a Kalligram Kiadó gondozásában megjelent szép kivitelű elbeszélés-gyűjtemény fiatal szerzőjének stílusa érett és érzékletes, kompozíciói szerkezetileg átgondoltak, formaérzékenysége, atmoszférateremtő képessége pedig figyelemre méltó. Még sokat várhatunk tőle. (Gazdag József: Kilátás az ezüstfenyőkre, Kalligram, 2004.)