„Jó helyen vagyunk itt…”

Alkotnak a táborlakókA szerző felvételei A maga nemében egyedülálló tábor története tíz évvel ezelőtt kezdődött, egy rajzversennyel és egy kiállítással. Az egymással már akkor is jószomszédi kapcsolatokat ápoló esztergomi József Attila Iskola, valamint a párkányi művelődési ház munkatársai „Szülőföldem” címmel hirdettek közös rajzpályázatot. A felhívásra rengeteg érdekes pályamunka érkezett. A két főszervező, Pifkóné Zachar Anna esztergomi pedagógus és Kovács Dezső, a párkányi művelődési ház akkori igazgatója ezért arra gondolt, mi lenne, ha a kiállítást követően nyári jutalomtáborral kedveskednének a legtehetségesebb kis alkotóknak. A táborba – ahol már az első napokban igazi kis alkotóközösség kovácsolódott össze – eljöttek az előzőleg pályamunkáikkal szintén bemutatkozott gyergyószentmiklósi kisdiákok is.

– Nagyon jól éreztük magunkat együtt. Annyira jól sikerült a tábor, hogy már akkor elkezdtünk gondolkodni a bővítésén – mondta Pifkó Anna táborvezető. – És adandó alkalommal fel is ajánlottuk a részvétel lehetőségét több más, határon túli magyar iskolának. ĺgy az elkövetkező években a magyarországi, a felvidéki és az erdélyi táborlakók mellé érkeztek gyerekek a Vajdaságból (Zentáról), Kárpátaljáról (Trahóról) és a Muravidékről (Lendváról) is.

A Piktor táborban a részvétel mindig pályázathoz kötött. A témák között olyan izgalmas dolgok szerepelnek, mint a „Szólíts öreganyádnak!” – népmesefordulat rajzos illusztrálása, vagy a „Találkozás a látófa körül”, amire a honfoglalással, illetve sámánmotívumokkal kapcsolatos képzőművészeti munkákat vártak. Tavaly a Párkányt Esztergommal összekötő Mária Valéria híd újjáépítésének apropóján természetesen „Hídavatás” volt a főcím, kiegészítve azzal a témával, hogy „Vándormotívumok a magyar balladákban”. – Az ember nem is hinné, hogy egy-egy téma kapcsán a gyerekek mi mindenre asszociálnak. Az egyik pályázatunk címe csak ennyi volt: „Fona”. Ezt kellett a gyerekeknek képileg megfogalmazni. Eredetileg Károlyi Amy verséből – „Kosaras fonatú kusza fakoronák”– indultunk ki, de aztán a képeken összefonódtak a kezek, a textíliák, megtalálták a fonatot a gyerekek a zsiráfok összetekeredett nyakában, a páva kiterülő farktollaiban. Minden tábor végén elmondjuk az új pályamunka témáját, majd ősszel szétküldjük az iskolákba. A gyerekek így egész évben készülhetnek. A pályázat viszonylag zártkörű, rendszerint a fentebb említett városok iskoláiban hirdetjük meg. Párkányban mindig bekapcsolódnak a művészeti iskola, illetve a szlovák alapiskola diákjai is. Sok a jelentkező, sokkal több, mint amennyit a tábor elbír. Ezért (is) van szükség pályázatra. Általában huszonöt-harminc gyereket tudunk fogadni. Van közöttük olyan, mint a nagyon tehetséges párkányi Morvai Martina, akinek már a nővére, Karin is „piktoros” volt. Tíz év egy gyerektábor életében nagy idő. Tíz-tizennégy éves kisdiákokkal kezdtünk el foglalkozni, s ebből könnyen kiszámítható, hogy az első táborlakóink között már huszonnégy éves fiatalok is vannak. Éppen most indul az új generáció, s kezdjük elölről az egészet. De mert a régiek közül is sokan viszszajönnének, azt találtam ki, hogy az idei évtől Piktor tábor és művésztelep néven dolgozunk tovább. A művésztelepre meghívóval lehet „bejutni”, bár együtt vagyunk mindannyian. S a nagyok is azzal foglalkoznak, mint a kicsik, csak más szinten és más módon. Több olyan egykori táborlakónk van, aki ma képzőművészettel – például tűzzománc-készítéssel vagy fafaragással – foglalkozik, de természetesen nem mindenkiből lesz képzőművész. A nagyok között akad színihallgató, van, aki építésznek, tanárnak készül, és olyan fiatal is, aki biológusnak tanul. De a mai napig visszajárnak minden táborba – mondja Pifkó Anna.

A Piktor tábor tíznapos. Ebből a hosszabbik részt Esztergomban, a József Attila iskolában töltik a gyerekek, ahol adott a saját felszerelés, az ingyen szállás. Párkányban rendszerint három napig vendégeskednek a piktorosok. Az idén – a művelődési ház igazgatójának, Halasi Tibornak köszönhetően – a teljes épület a rendelkezésükre állt. De a tábor ügyét kezdettől fogva támogatja mindkét város önkormányzata is. A hiányzó pénzt pedig különböző pályázatoktól szedegeti össze a rendkívüli szervezőképességgel rendelkező táborvezető, Pifkó Anna. Aki „civilben” egyáltalán nem képzőművész, színházelmélet szakon végzett a főiskolán. A táborlakók képzőművészeti foglalkozásait ezért már évek óta a zentai Mezei Erzsébet és a gyergyószentmiklósi Illyés Kincső vezeti. De a testvérmúzsák is jelen vannak a táborban. Akár drámajátékok vagy irodalmi készségfejlesztés formájában. A gyerekek kis csoportokban dolgoznak, és mindig kapnak egy plusz témát, amit saját maguk írnak meg, majd adnak elő. Vagy egy kis árnyjátékkal, vagy bábbal, vagy zenével. A zene egyébként is állandóan szól, a különböző tájegységek népi dallamait hallgatva jobban megy az alkotás. Emellett fellépnek különböző vendégművészek is, idén például Kobzos Kis Tamás énekes, valamint Juhász R. József és Mészáros Ottó költő-perfomer. Szóval, a műfajok között sincsenek szigorú határok, és a kapcsolatok messze nyúlnak. Ami az idei tábor vezető témáit illeti, az „Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt!”, és a „Tíz este a fonóházban” címek sokat elárulnak arról, hogy a szervezőknek mennyire fontos a néphagyományos ápolása.

Pifkó Anna: „Mindegyik piktoros hoz egy kis szeletkét a szülőföldjének, a saját közösségének a kultúrájából.“ A Piktor tábor különben tele van saját hagyományokkal is, mesélték a gyerekek. Van egy úgynevezett „piktor-kosár” amelyet még Bényben fontak valamikor. Tábornyitáskor ismerkedési, „őrangyalos” játék gyanánt mindenki beledobja a maga összehajtogatott papírlapját, és ha megtelt a kosár, sorra kihúznak egy-egy nevet. A név mellett ott van, hogy mit vár az illető az „őrangyalától”. S persze mindenki megpróbál meglepetéseket kitalálni. Az „őrangyalok” csak az utolsó estén lepleződnek le, így teljes a játék. Egy másik hagyomány a palackposta. A gyerekek a táborban ismert valamennyi nyelven megírják a maguk üzenetét. Arról, hogy milyen jól dolgoznak ők együtt, a Duna és a Dráva mellett élők, és hogy valamennyi népnek ezt kellene tennie! Azután kiválasztanak maguk közül valakit, aki a lepalackozott üzeneteket beledobja a Dunába. Ami – ahogy elmondták – nagyon nagymegtiszteltetés! Mindemellett a Piktor tábor életéhez a helytörténeti előadások – rendszerint Pifkó Péter várostörténész vezetésével – és a honismereti túrák is szervesen hozzátartoznak. Az idén a magyarországi oldalon a Velencei-tónál és Székesfehérváron, Szlovákiában pedig Tapolcsányban és Malonyán jártak a gyerekek.

– Az egészben az a legszebb, hogy mindegyik piktoros hoz egy kis szeletkét a szülőföldjének, a saját közösségének a kultúrájából. Amit meg tudnak mutatni egymásnak. Lakodalom a Kárpát-medencében címmel például összeállítottunk egy, a különböző népszokásokat sorra bemutató teljes lakodalmat. Jövőre valószínűleg „a víz szerepe a különböző naptári ünnepekben“ lesz a tábor vezérmotívuma. Táborzáráskor rendszerint kiállítást szervezünk az elkészült munkákból. Szeptember elején a párkányi galériában, októberben pedig Esztergomban, a Bánomi galériában mutatjuk be az anyagot. Az már bizonyos, hogy az idén is bőven lesz miből válogatni!