Jó, ha vannak helyek

Móricz után szabadon: utazni jó! Bejárni ismeretlen országokat, városokat, megismerni az ottani életérzést, beleszagolni, hogyan élnek a „bennszülöttek”, megkóstolni az ételüket, italukat, kávéjukat… Egyszerűen úgy élni, mintha élne az ember. S ha már ott járt s élt, akkor ezt meg is írni – szintén jó dolog! És nagyon jó olvasmány lehet. Felületes szerkesztés – vagy nem is tudom mi – miatt felemásra sikeredett könyvben ezt megjelentetni már nem annyira jó. Pedig úgy szeretem az útleírásokat! Pláne, ha nők, ha érzékeny nők írják. Csak…

Van egy könyvem, amelyet olyan felemásan szeretek. Bolemant Éva és Molnár Miriam tollából a Vannak helyek című kötet. Mikor a könyvesboltban beleolvastam Molnár Miriam Budapesti lakásaim című írásába, elöntött a jókedv, aztán otthon a még jobb kedv. Molnár Miriam nyolc, ebben a kötetben szereplő írása kellően távolságtartó, kitárulkozó és szerény egyszerre, hogy érdekes, személyes, mégis titokzatos maradjon. Elringató, nosztalgiázó, de nem szentimentális írások ezek. Egy erős nő szépen kitárulkozó érzéseit, reflexióit mutatja meg a világról, a lakott helyekről, az életélményről, a megismerésről és a tapasztalásról. Mesteri kisesszék, hangulatnovellák – útleírás formájában. Molnár Miriam írásai a kezdőpontról (Nagymegyer) ívet húzva érnek el a célhoz (New York). Tudatos, érett, erős hangulatú írások. Sajnos ugyanezt, ugyanilyen mértékben már nem tapasztaltam a társszerző, Bolemant Éva írásaiban. Jóval hevenyészettebbnek tűnnek, sok általánosságot hoznak, szalonturistáknak való útikönyvre hajaznak, helyenként zavaró mondatokkal: „Róma utcái nem egyformák” vagy „mivel jelentősen megéheztünk, kerestünk egy spanyol éttermet”. Kár ezekért a mondatokért, meg azért is, hogy könyv másik felében szereplő tucatnyi írás már nem követi az első rész ívét, logikáját. Semmilyen logikát nem leltem benne. Felemás lett a könyv. Csak egy szerkesztő olvasásra lett volna szükség, hogy egyensúlyba kerüljön ez a karcsú kötet.

Bolemant Éva – Molnár Miriam: Vannak helyek. Median, Pozsony, 2013.

Értékelés: lllllmmmmm