Jiří Menzel: újévkor megnyugszik a lelkem

Tetőtéri lakásában, a prágai Várnegyedben fehér lenvászonból készült házi öltözékben fogad Jiří Menzel, az Oscar-díjas cseh filmrendező. Bevetetlen ágya mellett gyűrűk lógnak a mennyezetről, de még nem ropogtatta meg a csontjait. Olvasgat, tévét néz, reggel óta lustálkodik.

Nincs lelkifurdalása, mondja. Lustának született, így is éli az életét gyerekkora óta. Emlékiratainak folytatását várja tőle Szeszélyes évek című könyvének kiadója, ám annak megírásához sincs nagy kedve. Jegyzetei vannak csupán kész fejezetek helyett. Forgatókönyvet sem ír, bár szívesen rendezne új filmet. Keserű arccal állítja: színházi felkérést Prágában nem kap, bár éppen most „besegít” Jiří Suchýnak a nagy hírű Semafor Színházban. A bemutató előtt két héttel ötleteket ad a készülő előadáshoz. Más dolga egyelőre nincs. Így sem rossz, mondja, de ha hívnák, örömmel menne. Fáradtnak nem érzi magát. A kora nem foglalkoztatja.

Mennyi munkát jelent a „besegítek”? Beül a próbára, és gegekkel szolgál, vagy kitalál valamilyen szellemes mozdulatsorokat?

Suchý úr, akit régóta ismerek és kedvelek, nagy mestere a szakmájának. Jól átgondolt mindent. Olyan nagyon sokat nem kell segítenem neki. Van pár ötletem, azt elmondom, itt-ott beékelünk valamit, megmutatom, ki honnan jön, a Semaforban több nem kell. Kicsi a színpad. Jan Werich művét, A varázsbögrét írta át a saját ízlésére. A dalokat meghagyta, csak a történeten módosított. Örömmel dolgozom vele.

Kik játszanak a darabban?

Például Jitka Molavcová, aki régi barátnőm.

Emlékszem is egy fergeteges történetükre. Elvitte egy társaságba, ahol svéd nőnek mutatta be.

Jitka a Semaforban kezdte a pályáját. Szép lány volt. Nem mehettem el mellette csak úgy. Akkor még nem volt ismert színésznő. Elvittem kirándulni. Volt az Érchegységben egy hétvégi házam, együtt vettük egy barátommal. Ő éppen ott volt a családjával, gondoltam, megállunk nála. Mi az úton, a kocsiban nem beszéltünk erről, ahogy megérkeztünk, ott, helyben pattant ki az ötlet a fejemből. Már jött szembe a barátom a lányával és a feleségével, amikor azt mondtam Jitkának: ne szólalj meg csehül, a szerint viselkedj, amit mondok! Úgy mutattam be őt, hogy a barátaim küldték Svédországból, csehül egy szót sem ért, németül és angolul beszél. Elképesztően izgalmas és szórakoztató délután volt. A barátom németül, a felesége angolul igyekezett szót érteni Jitkával, minden tudásukat bevetve próbálták bevonni őt a társalgásba. Én meg természetesen fölöttébb élveztem a helyzetet. Jitka nagyon bájosan viselkedett, remekül alakította a svéd vendéget. Még akkor sem fedte fel a kilétét, amikor én olyanokat mondtam róla, hogy: szép lány, csak nagy a feneke! Mellesleg sosem volt nagy feneke. Összevissza beszéltem róla, mondtam minden marhaságot, csak hogy nehezítsem a dolgát. Neki a szeme sem rebbent. Nem árulta el, hogy micsoda játék részese. Néha mosolygott, de csak úgy barátian. Egyszer eredt csak meg a nyelve. Rászóltam ugyanis csehül, hogy fogd be a szádat! Azonnal visszakérdezett, hogy: ”What is it? Drž hubu!” Azt jelenti, hogy jó étvágyat, mondtam. A barátom és a felesége döbbenten néztek, de ők sem árultak el. Jött pár finom falat, Jitka mindenkinek „drž hubu!”-val kívánt jó étvágyat. Gyönyörű volt! Egy idő után szavak nélkül jelezte, hogy elég volt a játékból. Csináljuk végig! – súgtam neki a megfelelő pillanatban. Szigorú szülei voltak, nekem kellett hazavinnem őt. Már indulófélben voltunk, amikor hangosan megkértem, hogy most pedig búcsúzz el szépen csehül! A kezét nyújtotta és folyékonyan, hibátlanul megköszönte a kellemes délutánt, én pedig bevallottam az igazat, hogy részünkről csak egy tréfa volt az egész. A barátom nem akart hinni a fülének, a felesége úgy nekem esett, hogy le kellett fogni őt.

Önök ketten pedig, gondolom, egész visszaúton ezen kacarásztak.

Két éve is volt egy őrült ötletem. Az is csak úgy hirtelen pattant ki a fejemből. Olinkánál, a feleségemnél voltam, az ő lakásában. Kijött a tévé karácsonyi riportot forgatni. Ott volt egy barátom, akinek szállodája van Karlovy Varyban. Amikor bemutatkozott, hozzátettem gyorsan, hogy ő a fiam, csak eddig eltitkoltam. Pillanatok alatt kerekítettem egy történetet, hogy volt egy barátnőm, aki hatvannyolcban terhesen hagyta el az országot, amiről én természetesen nem tudtam, külföldön szülte meg a fiunkat, aki aztán hazajött, pincérként kezdte, és mára szállodaigazgató lett belőle. Finoman még azt is megjegyeztem, hogy eleinte nem akartam elfogadni, hogy ő a fiam, de a DNS-teszt bebizonyította. Lement a riport a tévében, és mindenki elhitte a történetet, még a barátaim előtt is magyarázkodnom kellett, hogy semmi sem igaz belőle. Akkor vond vissza, mondták. Úgyhogy visszavontam, a tévében viszont megharagudtak rám.

Nézőként is elsősorban az ilyen történeteket kedveli.

Nemrég láttam egy amerikai vígjátékot. Nem jut eszembe a címe, pedig megrendeltem DVD-n a forgalmazótól, mert szeretném, ha itt lenne a kezem ügyében, hogy bármikor újra megnézhessem. Jómódú család, férj, feleség, gyerekek. Meghal a férj, s a gyászoló családtagok körében feltűnik egy törpe. Senki sem tudja, kihez tartozik. Egyszer csak bejelenti, hogy mennyire sajnálja, hogy elhunyt a barátja. A barátja? – csodálkoznak a családtagok. Természetesen oka van, hogy eddig nem látták őt. A férj titkos szeretője volt. Ugyanis kettős életet élt a papa. A törpe fotókkal is bizonyítja. És elkezdi zsarolni a családot. Őrületes komédia. Remekül szórakoztam rajta.

Legutóbbi rendezése, a budapesti Operaházban tavaly színre vitt Cosi fan tutte 2016 áprilisában Prágába jön, a Mozart-fesztiválra.

A cseh kritikusok majd jól le fogják húzni, ismerem őket. Nem szeretnek. Mellesleg nem is tartom magam operarendezőnek. A magyar énekesek végig nagyon kedvesek voltak velem. Mindig elmagyarázták, miről énekelnek. Csodásak voltak. Nem is nagyon rendeztem őket. Nem szeretem ugyanis, ha a rendező munkája előtérbe kerül a színpadon. Azt szeretem, ha a néző úgy érzi, mindent helyben, ott és akkor a darab szereplői találnak ki.

Egyébként nagy operarajongó?

Nem állítom. Anyukám, gyerekkoromban, sokszor elvitt az Operába. Volt olyan mű, amelyet ötször is láttam. A zene tetszett, az előadás unalmas volt, mert semmi sem történt a színpadon. Ma is zavar, ha látom, hogy a kapcsolatok nem működnek. A legtöbb operának elég bugyuta a története, de nem is a cselekményben rejlik a mű vonzereje, hanem abban, hogy hús-vér emberek gyönyörű zenét énekelnek. Már ha gyönyörű a zene! A nagyon modern operákat én sem kedvelem. Mozartot, Rossinit, Smetanát igen. Vagy Gershwint. A Porgy és Bess felejthetetlen élmény számomra. Azt már felnőtt fejjel láttam. Az amerikaiak hozták el Prágába. Kitűnő előadás volt.

Ha a mama operákra cipelte, akkor zongoraórára is járt?

Lusta gyerek voltam. Nem érdekelt a zongora. Untam az etűdöket, fárasztott a gyakorlás. Ha csak tudtam, ellógtam. Azt, ami nem volt kötelező, gyorsan otthagytam. Tanulni is csak annyira tanultam, hogy ne legyen nagy balhé otthon. Semmi akarat nem volt bennem.

Rendező akart lenni?

Érdekelt a színház. Szerettem a színészeket. Főleg a színésznőket. Haza is „rendeztem” közülük nem egyet. Már nem hiányoznak. Olinka mindenkit pótol.

Ő akarta rábeszélni, hogy vigye filmre Márai regényét, A gyertyák csonkig égneket.

Azt a regényt nem lehet filmre vinni. Két öreg beszélget. Forman is nekirugaszkodott, aztán visszalépett.

Pedig már a színészeket is kiválasztotta. Sean Conneryt és Klaus Maria Brandauert.

Ők ketten egymás mellett? Tej és bor!

Melyikük a bor?

Connery. Hozzám ő áll közelebb. Brandauerrel egyszer majdnem dolgoztam. Egy kanadai producer azt akarta, hogy vigyem filmre Josef Škvorecký regényét, Az emberi lelkek mérnökét. Brandauert kívánta látni a filmben, akivel egyszer zsűritagok voltunk Berlinben. Én beszéltem le őt a szerepről. Ne vállald el, nem neked való, mondtam neki. Én pedig szépen kisétáltam az egészből.

S azt hogyan viseli, ha évekig nem forgat?

Egyrészt élvezem, mert imádom a semmittevést, másrészt szégyellem magam a feleségem előtt, hogy ő dolgozik, én meg nem.

De hiszen egész életében dolgozott. Bármikor megengedhet magának egy nagyobb pihenőt.

Most, a két kislányunk mellett?

Szeretne folyamatosan dolgozni, mint Woody Allen?

Ő rabszolga. A munka megszállottja. Minden évben rendez egy filmet, és még a forgatókönyvet is ő írja. Zseni. Tele a feje megvalósításra váró tervekkel. Persze neki is vannak gyengébb filmjei.

Kellemesen töltötte a karácsonyt?

Kellemesen. Karácsony előtt mindenkivel összeveszek, s megkérem őket, hogy hagyjanak békén, így nem kell ajándékokat vennem. Újévkor aztán kibékülünk, mindent pótolok, és megnyugszik a lelkem. Fát soha nem állítok. Nem hiányzik. Olinkánál mindig van, annyi meg elég belőle. Anna Karolina, a nagyobbik lányunk hétéves. Eva, a kisebbik egyesztendős lesz. Őket egy csomó játékkal elhalmoztam.

Szilveszter napját hol tölti?

A feleségem kibérelt egy házat a hegyekben, oda megyünk.

Szinte látom, ahogy siklik lefelé a havon.

Én? Hogy összetörjem magam? Majd integetek Olinkának, amikor elhúz mellettem. Inkább szánkóra ülök a porontyokkal.