Spanyolország jó ország, nagyon jó, mondta Muráti Lili velem szemben ülve Budapesten, 1991-ben. Szeretek ott élni, hangsúlyozta, majd egy pillanatnyi hatásszünetet tartva hozzátette: De a hazája ott van az embernek, ahol a szülei fekszenek a földben. Magyarországra tehát mindig így gondolt.

Imádja a színházat, ami az ő esetében egyáltalán nem meglepő. Ami viszont igen: tavaly tavasszal, a koronavírus térhódításakor volt jó néhány hét, amikor élvezte, hogy nem kell próbára mennie, naponta többször átöltöznie. De egy idő után már nem érezte jól magát. Elvonási tünetei voltak. „Euforikus érzés lesz újra zsúfolt nézőtér előtt játszani” – mondja Básti Juli.

Katartikus film pozitív üzenettel. Mundruczó Kornél Evolúció című friss filmjéről vélekednek így a vezető európai és amerikai szaklapok. Cannes idei fesztiválján osztatlan sikert aratott az alkotás. A történet főhőse egy holokauszttúlélő nő, ma már nagymama, aki több társával került Auschwitzba.

„Állandó változás az életem.” Így foglalja egy mondatba az eltelt egy év történéseit Derzsi Réka, a tíz éve Prágában élő, Nagyszarván felnőtt, Pozsonyban diplomázott színésznő.

Háromszáz éves házban, hatvankét lakosú faluban, Kékkúton él Cserhalmi György. Pesti otthonában kevéske időt töltött a koronavírus-járvány megjelenése óta. Jól érzi magát a Balaton közelében. Szeretik a helybeliek. Segítenek is neki, ha kell. „Jól van, Gyurka, holnap jövünk!” – ígérik. De itt a holnap az egy hónap múlva van, nevet jóízűen a Kossuth-díjas művész.

Zaklatott lelkiállapota miatt sokan különcnek, de még inkább bolondnak tartották. Szuverén egyéniségéből fakadó zsenijét csak a halála után fedezték fel. A gyógyszerészből lett festő szent megszállottságát későn ismerte fel a világ. Csontváry Kosztka Tivadar az idő tájt a Naputat is elhagyta már.

Egyetemista a fiú, Rómában tanul kommunikációs szakon. Nápolyból került a fővárosba. Egyetlen fia anyjának, aki varrogatással egészíti ki a férje után járó nyugdíjat. Anna rossz anya.

Vöröslámpás ház a századfordulón. Mutterrel és „pipikékkel”, plusz egy befogadott „doktor úrral”, aki valójában még diák, de már habzsolja az életet.

Teveszőr kabát, kézzel varrt bőrcipő, drága szivarok, személyére komponált parfüm. Ez kellett neki a hódításhoz. Szerepekben nem volt válogatós. Mindenre lecsapott, és mindig örömmel, jókedvvel játszott. A szerepformálásnak Bárdy György esetében nem voltak őrjítő stádiumai. Nem vívódott, nem gyötrődött. „Kényszerből még azt is szerettem, amit utáltam – mondta. – Másképp be sem tudtam volna lépni a színpadra.”

Látható nyomot hagyott maga után Budapesten (és Pozsonyban, sőt Kassán is) Nelson Reguera. Tíz év köti Frenák Pálhoz, a kortárs tánc európai hírű koreográfusához. Az alatt az egy évtized alatt olyan alkotásokban nyújtott lenyűgöző teljesítményt, mint az InTimE, a Fiúk vagy a Birdie.

Lubickolós színésznő volt. Dobhatták mély vizű tóba vagy hideg folyóba, Tábori Nóra élvezettel lubickolt minden szerepében. Talán mert az Isten is színésznőnek teremtette.

Így szerepelt a mobiltelefonomban. Mari Tamása. Családnevét, s hogy volt egy másik keresztneve is, most tudtam meg. Most, hogy elment, utánament.

Érettségi előtt állt Bánsági Ildikó, amikor 1966-ban Törőcsik Mari a Sikátor című filmben játszott. Az ezt követő két évben, amikor már a Nemzeti Színház stúdiósa volt, neves pályatársnője Jancsó Miklóssal és Mészáros Mártával forgatott a Még kér a népben és a Holdudvarban.

Hasonló skálán mozoghatna, mint Polgár Tamás vagy Vilmányi Benett. Sorra hozhatná az ok nélkül lázadókat, a meg nem értett, problémás, javíthatatlan huszonéveseket, a lélekben összetörteket. Kenéz Ágoston a tavalyi cannes-i mustrára is beválogatott Agapé című filmben egy nála érettebb, tapasztaltabb nő vonzásába kerül. A nőt pedig a fiú varázsa érinti meg.

Prága, Óvárosi tér, a száztornyú metropolis máskor nyugtalan szíve. Most a csend tere. Mintha körös-körül őrt állna a sok színes, pompába öltöztetett gótikus, reneszánsz, barokk épület.