Czinkóczi Zsuzsa higgadtan beszél filmes pályájáról

Kecskeméten lakik a férjével, közel a fiához, aki már harmincnyolc éves. Nyugodt, kiegyensúlyozott életébe nem szólhat bele senki és semmi. Határozott ember, aki a saját elképzelései szerint alakítja a napjait.

Tudja, melyik évben állt legutóbb kamera előtt?

Nem.

2017-ben.

Öt éve már?

Fiatalon többet forgatott.

Természetes folyamat volt. Azóta mindig hosszabbra nyúlik a szünet két film között. Az utóbbi években már nagyon kevés, ami számít. Ami jön, azt mindig ráadásnak tekintem. Mint mindenkinek, nekem is voltak az életemben bizonyos fordulópontok, amikor komoly döntést kellett hoznom. Soha nem azt az utat választottam, amit sokan talán elvártak tőlem. Annak lett ez a következménye. A kevesebb szerep. Nem zártam le semmit, csak éppen nem álltam rá teljes egészében erre a pályára. Ezért lett egy másik életem. De, amit azóta kaptam, az egytől egyig ajándék. Soha nem voltak elvárásaim senkivel szemben. Semmi kényszert nem éreztem. Ha rám bíztak egy szerepet, azzal boldoggá tettek. Elraktam a lelkem mélyére. De az csak egy plusz az én abszolút hétköznapi életemhez, ami teljes élet. Abból szoktam kiruccanni, ha filmezni hívnak.

Kilépni nehezebb a civil életéből, vagy visszatérni oda?

Sokan gondolják, hogy a visszaút fájdalmas számomra. Nem az. Nincs benne semmi fájdalom. Nekem ez így természetes. Van egy takarítóvállalat, amelynek az élén állok. Egyik életem sem rosszabb, mint a másik. Csak nem összehasonlítható a kettő.

A körülmények, az életvitel.

Itt is, ott is teljesíteni kell. Sosem éltem csak a filmezésből. Mindig volt mellette valami más. Nem voltam kiszolgáltatva soha.

Hétéves kora óta hozzák-viszik.

Gyerekkoromban sem sürgettem, hogy mikor visznek legközelebb. Természetes folyamat volt, hogy kétféle közegben mozgok. Kicsit otthon voltam, aztán jött a következő felkérés, a forgatás után pedig visszaálltam a régi sínre. Akkor lett egészen más az életem, amikor megszületett a fiam. Nagyon jó volt a filmezés, de itthon várt a gyerek. Ő töltötte be a mindennapjaimat, ő lett az életem értelme. Mire felnőtt, akkora lett a távolság köztem és a filmes szakma, a kétféle életem között, hogy az már nem behozható. Ezt is elfogadtam. Amit kaptam, megköszöntem, és fel is töltött lélekben. Ezek plusz élmények csodálatos emberekkel, nagyon szép helyeken. Cannes, Karlovy Vary… sok szépet kaptam a sorstól. Hálás is vagyok érte.

A legtöbbször Mészáros Mártával dolgozott.

Nyolc-kilenc éves lehettem, amikor először hívott.

És rögtön olyan színészekkel játszhatott, mint Marina Vlady és Jan Nowicki. Ez volt az Ők ketten.

Márta kezdettől fogva szeretett. Éreztem. Rendezőm, barátnőm, pótanyám volt egy személyben. Sokáig nem tegeztem őt. Ehhez is idő kellett.

Színpadi szerepet is kapott tőle, amikor a Fellini filmje nyomán készült Cabiria éjszakáit rendezte a Karinthy Színházban.

Az nagyon fura volt. Akkor játszottam először színházban. Már a próbaidőszak is…! Heteken át tíztől kettőig, hattól tízig. Minden pillanat új volt. Minden egyes színpadi ötlet. Egy egészen új műfajt fedeztem fel. Ismerkednem kellett sok mindennel. Két különböző műfajról beszélünk. Az én szívem csücske viszont a film. A színpad egészen más. Ott ül a néző, lent. Ha fúj, ha esik, történhet bármi, játszani kell. Az volt a szerencsém, hogy nem kellett mindennap jönni-menni.

Az előadást ünnepként élte meg?

A film volt a karácsony, a színház a húsvét. A legszebb dolgokat a kamera előtt éltem meg. Mártával a három Napló örök emlék.

És Jancsó Miklóssal a Magyar rapszódia vagy az Allegro barbaro?

Nála is még gyerekként szerepeltem. Ő másképp dolgozott, mint Márta. Hosszú jeleneteket komponált. De ő is csupa szív, csupa lélek volt.

Ugyanúgy szólította meg, mint Mészáros Márta?

Olyan sokat nem dolgoztunk együtt, hogy Mártához mérjem őt. De a szeretetét éreztem. Az maradt meg a két filmből, hogy lányok futkostak-szaladgáltak félmeztelenül a kamera előtt, valaki a zongorán táncolt. Tarján Györgyire és Cserhalmi Györgyre emlékszem a partnereim közül. Mindkettőjükkel nagyon jó volt. Kedvesen viszonyultak hozzám. Cserhalmi fiatal, jóképű férfi volt, fénykorát élte Jancsónál. Figyeltem őt. Megfogott azzal, ahogy dolgozott.

Honnan ez a mérhetetlen érzelmi intelligencia? Otthonról hozta?

Nyilván otthonról is, de volt nekem két tanító nénim. Az egyik az Árvácska forgatásán volt mellettem, a másik már Márta filmjeiben. Ő, Magdi néni nagyon szeretett. Sokszor voltam náluk, a családjukban. Nagyon tudatos, intelligens nő volt. Tőle sokat kaptam. Formált. Nem pusztán bébiszitterkedett fölöttem. Nagyon sokat beszélgettünk. Tanítgatott. Óvott, nehogy elszálljak a sikertől. Pedig gyerekként még nem is éreztem, hogy milyen nagyszerű dolgot csinálok. Dicsérgettek. Megsimogatták a fejem. Csokoládét nyomtak a kezembe. Kényeztettek. Magdi néni vigyázott rám. Ügyelt arra, hogy jól kezeljem a dolgokat. Hogy a hazamegyünk-visszajövünk természetesen olvadjon bele az életembe. Neki ebben komoly szerepe volt.

Mészáros Márta örökbe akarta fogadni. Tudott róla?

Eljutott a fülembe.

Ki mondta ki a döntő szót?

A tanító néni elmagyarázta, hogy Márta nagy ember, fontos ember, jó ember, nagyon szeret, de sok dolga van, és ő ezt nem gondolja komolyan, nehogy beleéljem magam. Többször is figyelmeztetett, hogy ezt nem szabad elhinnem. Lehet, ha ő ezt nem mondja el nekem, más világba kerülök. De ezen én már nem morfondírozom. Nem akarom én ezt megfejteni. Hogy mi volt, hogy volt, ki mit gondolt. A dolgok maguktól alakultak úgy, ahogy. Ez az én életem.

Anyás gyerek volt?

Nagyon jó kapcsolatban voltunk anyukámmal. Igen, persze.

És az édesapjával?

Egyéves voltam, amikor elváltak a szüleim. Talán kétszer láttam őt egész életemben. Meghalt ő is. Abból a házasságból én voltam a legfiatalabb. Bátyáim voltak. Apukám elég idős volt már. Felnőttkoromban találkoztam csak vele.

Fájó emlék?

Érzelemmentes találkozás volt. Gyerekként nem tudtam, ki kit hagyott ott. Később vált világossá előttem, hogy anyu költözött el tőle, a tanyáról. Nyilván éreztük, hogy hiányzik az apu, de anyu újra férjhez ment, és született két húgom. Ki kell, hogy mondjam, édesapámhoz nem fűzött mélyebb érzelmi kapcsolat.

És a fivéreihez?

Három bátyám közül már csak egy él. A négy gyereket elosztották a szülők. Kettő ide, kettő oda. Ahogy apuval nem találkoztam sokáig, úgy a két bátyámmal sem. A két húgom került közel hozzám. Ők a családom. Egyik itt él Kecskeméten, ő negyvenhét éves, a másik Olaszországban, Milánóban telepedett le, ő negyvenhárom. Minden évben jön hozzánk a családjával, és mi is megyünk hozzá.

Gyakran megesik, hogy valamelyik tévécsatornán egyszer csak önmagát látja?

Hogy véletlenül épp oda kapcsolok? Nagyon jó érzés. Megdobogtatja a szívemet.

Ha egymás után nézné meg mind a húsz filmjét, a felnőtté válását kísérhetné nyomon. Mintha csak egy vaskos fényképalbumban lapozgatna.

Nincs is sok képem magamról!

A legfontosabb filmjének melyiket tartja?

A legelsőt. Az Árvácskát. Fordulópont volt az életemben. Anélkül semmi más nem lett volna. Arra úgy tekintek, mint egy aranyéremre. De a három Naplóra is büszke vagyok. A páromnak a Társkeresés a kedvence.

Egy kislány, akinek az édesanyja börtönbe kerül, ezért a nagypapája, egy nyugdíjas házmester veszi a szárnyai alá. Csakhogy az öreg nem veti meg az italt, ezért a gyámügyesek állami gondozásba akarják küldeni a kislányt.

Gyerek voltam akkor is. Kiskamasz. Páger Antal, Dajka Margit, Csákányi László… nagy színészek vettek körül. De nem velem voltak elfoglalva, hanem a szerepükkel. Nem voltak már fiatalok. Nekik ez komoly munka volt. Páger Antal volt a legközvetlenebb velem. Nagyapáskodott kicsit. Úgy viszonyult hozzám, mintha az életben is az unokája lettem volna. Dajka Margitot is csodáltam. Nagy ember volt a szememben. Dáma! Nagyasszony.

Fájni fog, ha már soha többé nem fogják hívni?

Nincs hiányérzetem. Még űr sincs a szívemben. Vágyakozni sem szoktam, hogy jaj, kapok-e még szerepet? Ha ennyi volt, így is jó. Ez nem kevés. Nem győzöm hangsúlyozni: ezért is roppant hálás vagyok.

Most, hogy egy takarítóvállalat élén áll, „rendezőként” irányíthatja a munkatársait.

Igen. Rendezem a dolgokat. Szeretem, amit csinálok. Rögtön látom a fényes eredményt. Kemény és nehéz munka ez is, mint színpadon állni egész nap. De bírom. Örömmel csinálom. Rend és nyugalom van a lelkemben.