Jamie Winchester & Hrutka Róbert: Wood And Strings

Még valamikor januárban beharangoztam a duó cédéjét, aztán mégsem került bemutatásra. Többen szóvá is tették. Sajnálatos módon lába kelt a hanghordozónak... Elkérte az egyik ismerősöm, aki kölcsönözte az unokatestvérének, tőle meg a nénikéje kérte el, és innentől követhetetlen a további útja.

Még valamikor januárban beharangoztam a duó cédéjét, aztán mégsem került bemutatásra. Többen szóvá is tették. Sajnálatos módon lába kelt a hanghordozónak... Elkérte az egyik ismerősöm, aki kölcsönözte az unokatestvérének, tőle meg a nénikéje kérte el, és innentől követhetetlen a további útja. Tehát nem jutott vissza hozzám. Kénytelen voltam beszerezni egy újat – ez a késés oka.

Nem csodálom, hogy az illető megtartotta magának – ilyen profi lemezt magyar viszonylatban ritkán hall az ember. Jamie Winchester és Hrutka Róbert akusztikus koncertjének anyagát tartalmazza, amelyet május hetedikén rögzítettek a Millenáris Teátrumban. A szerzőpáros együttese erre az estére kiegészült a tizennégy tagú Mendelssohn Kamarazenekarral valamint három vokalistával: Tunyogi Orsival, Tóth Edinával és John Murphyvel. Akik ott voltak, azt mondják, felejthetetlen este volt. A dupla koncertalbum ezt a felejthetetlen estét idézi fel. Jamie és Robi saját szerzeményei mellett ismert slágerek átdolgozásai is felcsendültek – a Joan Osbourne által sikerre vitt One Of Us, a See You Soon a Coldplaytól, a Supergrass Moving című dala és a Hold Me, Thrill Me, Kiss Me, Kill Me a U2-tól. Bevallom, én nem szeretem az átdolgozásokat. Mindig hasonlítgatok, és az esetek többségében azt a megállapítást vagyok kénytelen leszűrni, hogy az új változatok az eredeti verziók közelébe se érnek. A cédé meghallgatása után jutott az eszembe, hogy ezúttal eszembe se jutott párhuzamot vonni a régi és új változatok között. Nem véletlenül – hihetetlenül jók az átdolgozások is! Egy dolgot azonban képtelen voltan kiverni a fejemből. A lemez hallgatása közben végig azon töprengtem, milyen lehet ezt élőben látni, hallani. Szerencsére lesz rá lehetőség, ugyanis az óriási sikerre való tekintettel, szinte ugyanabban a felállásban, idén is színpadra kerül az akusztikus koncert, méghozzá a Művészetek Palotájában, április tizenötödikén. Nekem ott a helyem.

Szerintem az eltulajdonított cédé új tulajdonosa is jegyet vált. Aki ugyanis meghallgatja, élőben is látni akarja. (pj, tom-tom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?