Jakoby Gyula emlékkiállítás

Jakoby Gyula: CirkuszReprofotóJakoby Gyula 1903. március 28-án született Kassán, édesapja, Jakoby Ágoston második gyermekeként. Édesapja testvére, József munkát keresve 1904 áprilisában Amerikába ment, két év múlva Ágoston családja követte őt. A hajóutazás során Gyula gyermekparalízisen esett át, bal karja megbénult. Apja New York elővárosában talált munkát, s még abban az évben megszületett harmadik gyermekük is. 1907-ben az édesanya a gyermekekkel hazatért, édesapja pedig 1909 elején tért vissza Kassára. Gyula ekkor kezdte meg elemi iskolai tanulmányait. 1910-ben kibővíttették a Kassa elővárosában lévő lakásukat, amely azután egészen 1964-es lebontásáig lett otthonuk. Gimnáziumi tanulmányait 1913-ban kezdte meg. Az I. világháború kitörése után emlékezetből rajzolta le a harci jeleneteket, a fogságba került katonák kassai meneteit. 1916-ban idősebb testvérét, Jenőt besorozták, az orosz fronton hadifogságba esett, ahonnan nem tért vissza. Gyula saját kezűleg rajzolt képeslapokon értesítette őt a családi eseményekről. A miskolci gimnáziumban magántanulmányokba kezdett, 1921-ben érettségizett le – félig illegálisan. Ezután a budapesti közgazdasági egyetemre iratkozott be, de tanulmányait az első évfolyam után megszakította, s felvételizett a budapesti akadémiára – sikertelenül. Podolínyi-Volkman Artúr szabad képzőművészeti, festészeti és rajziskolájába iratkozott be, de rövid budapesti tartózkodás után visszatért Kassára, ahol hivatalnokként dolgozott tovább. 1924-től Krón Jenő rajz- és grafikai esti tanfolyamára járt. Részt vett az iskola, valamint a Kelet-szlovákiai Múzeum kollektív kiállításain. Ekkor készült képeit (Temetés, Temetés előtt, Kálvária) a szomorúság, a ború jellemzi. 1925-ben a Kassai Hírlapnak dolgozott, több mint 20 gumimetszetet készített el (Éhező gyermekek, Halott püspök, Ünnepség stb.). 1926-ban ismét Budapestre ment, ahol baráti közvetítéssel felvették Réti István műhelyébe. 1927-ben részt vett az akadémia felvidéki képzőművészeti hallgatóinak budapesti, kollektív kiállításán. A második évfolyam végén az itteni tanulmányait is megszakította, és véglegesen hazatért Kassára. A városban megrendezett első önálló kiállításán 43 képét mutatta be (A Krisztus, Kálvária, Hegyvidéki táj, Önarckép, Zsidó, Bár, A bárban stb.). Az árkatalógus alapján (a képek ára 400 és 4000 korona között mozgott) első vásárlója a Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatója (J. Polák) volt, aki a múzeum számára a Zsidó és A bárban című képeit vásárolta meg. 1934-ben a Fekvő akt című munkájával elnyerte Kassa város díját. A Kassai Újságban közölt terjedelmes riportban művészi hitvallását is megfogalmazta, benne kiemelt szerepet adva a közvetlenségnek és a hitelességnek. 1935-ben édesapja hentesműhelyét műteremmé alakította át – az építtetőnek nyolc festményével fizetett az elvégzett munkáért. A sorrendben harmadik önálló kiállításán (Kelet-szlovákiai Múzeum) 33 alkotását mutatta be. 1938-ban tagjává választotta a kassai Kazinczy Társaság, s rendszeresen részt vett annak kollektív kiállításain. 1940-ben a budapesti Nemzeti Galéria vásárolta meg a Kertészeti munkások és a Favágó című képeit, ugyanaz év szeptemberében a deáki templom freskóit festette. 1940-ben Budapesten részt vett a felvidéki képzőművészek kollektív kiállításán. 1945-ben a „Svojina”, a Kelet-szlovákiai Képzőművészeti Egyesület, 1949-ben a Csehszlovák Képzőművészek Szövetségének tagja lett, és megválasztották a pozsonyi Művészeti és Tudományos Tanács képzőművészeti szakának tagjává is. 1954-től a Szlovák Nemzeti Galéria, valamint további állami galériák folyamatosan kezdik munkáit megvásárolni. 1963-ban elnyerte A kiváló munkáért kitüntetést, 1968-ban pedig megkapta az Érdemes művész címet. 1970-ben a Kassai biennále zsűrijének tagjává választották, s egy ausztriai kiállítás kapcsán ekkor vett részt élete egyetlen külföldi útján. 1980-ban Bartusz György elkészítette életnagyságú szobrának gipszmodelljét (a szobrot 1982-ben állították fel a Kelet-szlovákiai Galéria udvarán). Egészsége 1982-től fokozatosan romlott, többször kezelték kórházban, de a festést ekkor sem hagyta abba. Az ecsettel, a festéssel gyógyította és feledtette fizikai fájdalmát és a depresszióját. 1985 elején, amikor már lábra sem tudott állni, a felesége és az ápolónővér állították a festőállvány elé. Április 15-én, 82 éves korában hunyt el. 1991-ben felvette a nevét a Kelet-szlovákiai Galéria, ahol egy évvel később nyílt meg az állandó kiállítása.

Művészi pályáját egymásra épülő, de egymástól jól elkülöníthető időszakok jellemzik. Realizmusa fokozatosan ment át a művészi pályafutása záró szakaszát jellemző elvontabb gondolatiságba. Ezt a fejlődését mutatta be a Nógrádi Galériában látható tárlat is, a kezdetektől egészen a hetvenes évek közepéig.