Fotó: Facebook/NB1/B mert nem csak a nagyok számítanak
Szabadlábra helyezik a nagymegyeri Cynthia meggyilkolásával gyanúsított Györgyöt
A 44 éves Cs. György ellen Simsik Cynthia meggyilkolásával kapcsolatban indítottak büntetőeljárást, a férfit most a Nagyszombati Kerületi Bíróság szabadlábra helyezte.
A Nagyszombati Kerületi Bíróság ma hatályon kívül helyezte a Nagyszombati Járási Bíróság végzését, amely alapján Cs. Györgyöt őrizetbe vették Simsik Cynthia meggyilkolásával, röviddel a nő holttestének megtalálása után. György a letartóztatása után nem sokkal panaszt tett a határozat ellen, és sikerrel járt.
A kerületi bíróság szerint az eljárás során szabálysértés történt.
„A Nagyszombati Kerülti Bíróság megsemmisítette a Nagyszombati Járási Bíróság megtámadott határozatát, és azonnali hatállyal szabadon engedte a gyanúsítottat” – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a Nagyszombati Kerületi Bíróság szóvivője, Katarína Lovasová. Hozzátette: a bíróság döntése jogerős.
A járási bíróság a gyanúsítottat eredetileg preventív célból vette őrizetbe, erre a nyomozóknak a törvény értelmében 48 órájuk volt. Cs. Györgynél erre hétfőn került sor, a férfi viszont azzal védekezett, hogy mozgását már egy nappal korábban korlátozták, amikor is elment a dunaszerdahelyi rendőrőrsre.
A 44 éves férfit gyilkosság különösen súlyos bűncselekményével gyanúsítják a Nagymegyeren holtan talált nő ügyében. Ha a bíróság bűnösnek találja, 25 év szabadságvesztésre vagy életfogytiglani büntetésre ítélheti. A nő holttestét hétfőre virradó éjszaka találták meg egy családi házban Nagymegyeren.
Az ügy előzményeiről itt olvashat:
(pluska, tasr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.