Simsik Cynthia párja azt állítja, sokkot kapott, mikor holtan találta a nőt, ezért nem emlékszik semmire

A 44 éves Cs. Görgy, aki ellen Simsik Cynthia halálának ügyében különösen súlyos bűncselekménye miatt folyik eljárás, azt állítja, semmire sem emlékszik azután, hogy párját holtan találta.

A StartItUp arról ír, Cs. György a nyomozóknak azt állította, hogy július 17-én, szerdán 15:36-kor kapott egy sms-üzenetet Cynthiától, majd körülbelül 15:45-kor elment a gyerekekért. Mint mondta, a nő ekkor egyedül volt otthon.

A rendőrségen tett vallomásában arról beszélt, hogy Cynthia holttestére egy bokszzsák felakasztására szolgáló kötélen talált, ezután pedig megpróbált rajta segíteni. Állítása szerint sokkot kapott, ezért nem emlékszik arra, mi történt ezután. A következő emléke, ahogy a teraszon ül.

Cs. György azt állítja, bár van néhány halvány emléke, arra sem emlékszik pontosan, hogy betekerte volna a nő holttestét fóliával.

A férfi a rendőrök előtt arra sem tudott magyarázatot adni, miért nem szólt senkinek arról, ami történt.

A nyomozók előtt arról is beszélt, hogy bár voltak veszekedéseik, csak szokásos viták voltak, és soha nem bántotta Cynthiát. 

Amint arról korábban beszámoltunk, a korábban napokig eltűntként keresett Simsik Cynthia holttestét egy műanyag zsákba csavarva találták meg július 22-én nagymegyeri otthonában. A nő meggyilkolásával párját, Cs. Györgyöt gyanúsítják, aki azonban ártatlannak vallja magát.

(StartItUp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?