A kenus Fejes Dániel a reményfutamban folytatja

Fejes Dániel

A kenus Fejes Dániel a negyedik helyen végzett szerdai előfutamában, így kora délután a reményfutamból harcolhatja ki a középfutamba jutást a párizsi olimpián.

A férfi C–1 1000 méteren indulók öt futamba kerültek, Fejes – aki három éve, Tokióban párosban 11. volt – a másodikban evezett. Ahhoz, hogy a kora délutáni reményfutamot meg lehessen spórolni, az első kettő között kellett volna végeznie. Ez nem tűnt könnyű feladatnak a magyar kenus számára, mert ott volt a futamában a címvédő brazil Isaquias Queiroz, valamint a tavaly világbajnok cseh Martin Fuksa is.

A rajt után hamar eldőlt, hogy Fuksa és Quieroz fog közvetlenül továbbmenni, ők ketten elléptek a mezőnytől, innentől pedig nem volt értelme a többi versenyzőnek kihajtania magát. Fejes negyedikként ért célba és a kenusok számára 14.40-kor kezdődő reményfutamos szakaszban harcolhatja ki a középdöntőbe kerülést.

Ebben a számban a középfutamot és a döntőt pénteken rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?