Éves csúcson az infláció Magyarországon

forint k

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 júliusában éves alapon 4,1 százalékot ért el az infláció mértéke, ami a piaci várakozásoknak megfelelően kedvező, az előző hónapokhoz hasonlóan alacsony szinten mozog – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, hogy a fogyasztói árak összességében kis mértékben, 0,7 százalékkal nőttek az előző hónaphoz viszonyítva, míg az élelmiszerek ára mindössze 0,6 százalékponttal emelkedett. Mérséklődés figyelhető meg a háztartási energia árát tekintve, mely éves viszonylatban 4,5 százalékkal csökkent.

A közlemény szerint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az adatokat értékelve hangsúlyozta, a kormány gazdaságpolitikai intézkedései hatékonynak és eredményesnek bizonyultak, és a célzott beavatkozások sikeresen letörték és visszaszorították az inflációt.

Az online árfigyelő rendszer működtetése élénk kiskereskedelmi versenyt generál, és támogatja az infláció tartósan alacsony szinten tartását. Ez a rendszer nemcsak az árak átláthatóságát növeli, hanem hozzájárul a
fogyasztók tájékozott döntéseihez is, ami hosszú távon erősíti a kiskereskedelmi piac stabilitását és fenntartja a gazdasági növekedést – fűzték hozzá.

A miniszter a tárca közleményében kiemelte, hogy az alacsony infláció egyaránt jó a családoknak és a vállalkozásoknak is, az ugyanis pozitív változásokat eredményezett a nemzetgazdaságban, hisz a reálbérek emelkedésének és az óvatossági motívum fokozatos oldódásának köszönhetően zajlik a belső fogyasztás helyreállása.

Úgy folytatták, hogy a szeptember óta növekvő reálbérek hozzájárulnak a fogyasztói bizalom erősödéséhez, mely megmutatkozik a kiskereskedelmi forgalom hat hónapja tartó töretlen bővülésében, valamint a turizmus dinamikus növekedésében is, mely az év első felében közel 8 százalékkal bővült a tavalyi rekordévhez képest.

A reálkeresetek emelkedése teret adna a mostaninál erőteljesebb fogyasztásbővülésre is, mely a következő hónapokban a belső kereslet várható fokozódásával a gazdasági növekedést is élénkítheti – olvasható az NGM közleményében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?