Ismerjük a roma himnuszt?

Nagymegyer. Második alkalommal rendezett Roma Művészeti Napot múlt pénteken Nagymegyeren a dunaszerdahelyi Romológiai Kutatóintézet, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat, a Csallóközi Népművelési Központ és a Nagymegyeri Városi Művelődési Központ.

Nagymegyer. Második alkalommal rendezett Roma Művészeti Napot múlt pénteken Nagymegyeren a dunaszerdahelyi Romológiai Kutatóintézet, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat, a Csallóközi Népművelési Központ és a Nagymegyeri Városi Művelődési Központ. A körülbelül kétórás program elsősorban a többségi társadalmat volt hivatott megismertetni a roma közösség által képviselt értékekkel – ennek megfelelően a nézőtéren nagyobbrészt a helyi középiskolák diákjai ültek, a meghívott vendégekkel és a helyi cigányság néhány tagjával együtt.

Az utóbbi egy-két évtizedben a roma közösségek problémái kitörtek a hallgatás burkából, számos szervezet és intézmény foglalkozik a megoldásukkal, illetve képviseli a romák értékeit és érdekeit. Arról talán sokan hallottak, hogy van roma kormánybiztos, Kassán Romathan néven roma színház működik, vannak roma középiskolák, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem részeként Romológiai Intézet is létezik – hogy csak néhány példát említsünk. Az azonban Nagymegyeren is kiderült, hogy a roma himnuszt például egyáltalán nem ismerjük. A hasonló rendezvényeknek talán az a legnagyobb küldetésük, hogy ne csak információs szinten, hanem tapasztalati úton is pozitív üzeneteket juttassanak el az érdeklődő közönséghez.

A Nagymegyeri Városi művelődési Központban megtartott műsorban roma dalokkal fellépett a csallóközcsütörtöki Rigó Mónika, aki egyébként Bangó Margit tanítványa; az énekesnőt ifjabb Banyák István és zenekara kísérte. Roma nótákkal mutatkozott be Fatona Krisztián is, aki a nagymegyeri gyermekotthon lakója. Nagymagyarról a Romano Hango érkezett, a két fiatal énekes roma nyelvű popdalokat adott elő. A nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát egyik tanulója, Sztojka István képviselte, aki roma nyelvű verset szavalt. A rendezvény részeként nyitották meg a II. Roma Művészeti Nap főszervezőjének, a dunaszerdahelyi Romológiai Kutatóintézet vezetőjének, Ravasz Józsefnek a Roma holokauszt című kiállítását. Az anyag a cigányság második világháborús terezíni, auschwitzi és birkenaui szenvedéseinek dokumentumairól készített reprodukciós fotókból áll. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?