Irodalomról lila köd nélkül

Kassa. Némiképp rendhagyó irodalmi beszélgetésre invitálja az érdeklődőket holnap 18 órától a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, a Szépírók Társasága és a Thália Café. Az est vendége Király Levente költő, a Sárkányfű című, azóta legendássá vált irodalmi lap egyik alapítója.

Kassa. Némiképp rendhagyó irodalmi beszélgetésre invitálja az érdeklődőket holnap 18 órától a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, a Szépírók Társasága és a Thália Café. Az est vendége Király Levente költő, a Sárkányfű című, azóta legendássá vált irodalmi lap egyik alapítója. Huszonhárom évesen már a Magvető Kiadó szerkesztője, jelenleg a kultura.hu című internetes honlap munkatársa. Nemzedékének egyik legsokoldalúbb alkotója, a versírás mellett szinte valamennyi írott műfajjal próbálkozott már, a mesefeldolgozástól a netnaplón át a kritikaírásig. Eddigi legnagyobb sikerét az ĺgy irtok én című paródiakötével aratta, amelyben néhány klasszikus mellett főleg saját kortársaira célzott képzeletbeli puskájával, és legtöbb esetben talált is, anélkül, hogy valóban irtani akart volna. Arany, Petőfi, Proust és Asimov mellett Parti Nagy Lajos, Kukorelly Endre, Tolnai Ottó, Závada Pál vagy Gyurkovics Tibor is kapott néhány sörétet a hátsójába a rájuk jellemző szófűzés és stílusjegyek szellemes kidomborításával.

A szerzői est helyszíne a Thália Színház Márai Stúdiójának kávéháza. További társszervező a Kikelet Kassai Ifjúsági Közösség, amely nemrég Filter címmel indított beszélgetéssorozatot ismert emberekkel, nem csak a fiatal közönségre számítva. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?