Inkább érezni és megérinteni

Raz Degan pályája egyik legjelentősebb szerepét kapta Ermanno Olmitól, jegyezte meg Karlovy Vary fesztiváljánZuzana Mináčová felvételeMás úton járt Fellini, egészen máson Marco Ferreri vagy Francesco Rosi. A neorealista indíttatású Olmi első filmjei, kihívóan puritán jelenetei, meghitt képei a leginkább Vittorio de Sica és Luchino Visconti világlátásával mutatnak közös jegyeket, főleg ez utóbbi Reng a föld (a magyar forgalmazásban Vihar előtt) című filmjével. Olmi ugyanis a Bergamo környéki parasztok élettöredékeiből, rítusaiból állítja össze képes krónikáját, amelyben mindent láthatunk. Születést és halált, disznótort és kukoricafosztást, kuruzslást és templomi imádkozást, vásári kavalkádot és színes képzelgést. Az évezredes paraszti létformán azonban mindig átizzik a történelem igazi disszonanciája, a kisemmizett ember nyomora, a céloktól megfosztott kétkezi munkás sivár élete. A hitelesség kedvéért pályája első évtizedeiben Olmi nem is nagyon dolgozik színészekkel. Amatőr szereplőkkel viszi sikerre egy idős gátőr és egy városi fiú kapcsolatát (Megállt az idő, 1959), a meglett férfiak világában tétován tébláboló ifjú Domenico kínját (Az állás, 1961), a fiatal milánói vasmunkás történetét (Jegyesek, 1962). Ez utóbbit Jean-Luc Godard, a hatvanas évek francia új hullámának egyik kiemelkedő alakja az év legjobb filmjének nevezte, Susan Sontag pedig az új európai rendezők legjobb művei közé sorolta. Világsikerét 1978-ban forgatott művének, A facipő fájának köszönheti, amely szülőföldje 19. századi paraszti életét mutatja be. A poétikus eposz egy majorságban együtt élő öt család sorsát láttatja a megalázottságon keresztül is szelíd derűvel, áradó szeretettel. A cannes-i fesztivál Arany Pálmával jutalmazta Olmi opusát, aki következő filmjében (Zarándokút) már a hit és a tudomány kapcsolatát értelmezi újra, s mint később kiderül: Pasolini halálát követően ő az az olasz rendező, aki a legmélyebb érzékkel nyúl a vallásos témákhoz. Készített vígjátékot (Éljen soká az úrnő!), irodalmi adaptációt (A szent iszákos legendája Joseph Roth elbeszélése nyomán, Az öreg erdő titka Dino Buzatti novellája alapján) és kínai népmesét egy eltévedt fiatalemberről (Dal a bordélyházból). A nyolcvanas évektől komoly betegségek gyötrik, s jóval kevesebbet dolgozik, mint korábban.

Legújabb munkáját, a Száz szöget négyéves szünet után forgatta, részben leromlott egészségi állapota, részben a mai olasz film sivár anyagi körülményei miatt. Olmi egyébként sem tartozik az ilyen-olyan kompromisszumokra hajlandó alkotók közé. Olmi öntörvényű művész. Ahogy Kósa Ferenc írta róla: „Nem kurválkodik a pénzemberek utcájában.” Filmjeit általában maga írja, sokszor maga fényképezi és ő maga is vágja.

A Száz szöget rendezőként és forgatókönyvíróként jegyzi. Főhőse a bolognai teológiai egyetem fiatal, elismert professzora (Raz Degan alakítja), aki megelégelve a régi könyvek nyújtotta tudást és a kor elvárásait, szokatlan, megdöbbentő tettre szánja el magát. Szinte szertartásszerűen a padokhoz és a padlóhoz szögez száz értékes könyvet, hogy így jelezze: ezentúl inkább az élet kínálta lehetőségeket részesíti előnyben, nem pedig a folyamatos önművelést, amely csak újabb és újabb kínok elé löki az embert. A „bűntény” elkövetése után látványosan kivonul a társadalomból: kocsiját elhagyja, mobiltelefonját eldobja, zakóját, pénztárcáját a folyóba hajítja (a bankkártyáját azért meghagyja!), és vidéken, a még tisztán, paraszti logikával gondolkodó földművesek társaságában próbál új életet kezdeni. Ha marad Bolognában, nemsokára pappá szentelik, „szentségsértő”, abszurd cselekedete után azonban már a rendőrség is nyomoz utána. Egy elhagyott, rozoga, folyóparti kunyhóban telepszik le, és onnan jár be a közeli faluba, ahol gyorsan elnyeri új ismerősei rokonszenvét. Akik anélkül, hogy tudnák, kivel van dolguk, valahogy mindannyian bizalmat szavaznak neki. Életük részévé, közös tanácsadójukká válik. Szavai tükrében még az is megvalósíthatónak látszik, ami valójában nem is reális. De hol húzódik a „menekülés” határa? Hátat fordíthat-e az ember saját énjének? Mennyit engednek meg a lehetőségek és mennyit a társadalom?

Olmi, ugyan már nem a régi lendülettel, de még mindig fáradhatatlanul kérdez, s megszállottan bizonygatja igazát. „Érezni és megérinteni – mondja. – Ez a legszebb, ami földi életünkben adatik.” Nem a könyvek kínálta végtelen kalandozás, hanem az életben való teljes megmerítkezés. Az élet pedig, ahogy azt Kundera is hangoztatja: „máshol van”. Olmi egyetlen lehetőséget mutat csupán, nekünk azonban van más választásunk is, mint a Raz Degan által árnyaltan megformált hősnek. Aki a szó szoros értelmében nem is hős. Döntését látva: nem is kíván az lenni. Egyszerűen csak élni akar. Szabadon, korlátok nélkül élni.