Homok a gépezetben

A brooklyni Jay-Z zenei karrierje az elmúlt három évben két síkon futott. Napjaink leggazdagabb és az utóbbi évek egyik legnépszerűbb rappere ugyan 2003 végén visszavonulót fújt az előadói pályától, ám ez nem következett be. Később nagy megtiszteltetés érte: 2005 januárjában elfoglalhatta a Def Jam Recordings nevű lemezkiadó igazgatói székét. Mostanra viszont megtorpant a karrierje.

Jay-Z a 2003 novemberében kiadott The Black Album című nagylemezének megjelenése kapcsán bejelentette, ne várjanak tőle új korongot, és turnéra sem indul, a zeneiparban kizárólag háttéremberként: dalszerzőként, producerként és lemezkiadói szakemberként lesz jelen. Ehhez képest azóta előadóként még aktívabb… A 2006 novemberében boltokba került stúdióalbuma, a Kingdom Come az amerikai Billboard magazin eladási listájának élére iratkozott fel – a megjelenés hetében 680 052 példányt értékesítettek belőle az Egyesült Államokban, pályafutásának legjobb első heti hazai eladását produkálva.

Ridley Scott rendező a tavaly november elején bemutatott American Gangster című filmben a hatvanas–hetvenes évek színes bőrű drogkereskedője, Frank Lucas életét: felemelkedését és bukását vitte vászonra. A főszereplőt Jay-Z barátja, Denzel Washington alakítja, aki megpróbálta elintézni, hogy a hiphopelőadó készíthesse a filmzenét. Nem sikerült neki, a rendező hatvanas–hetvenes évekbeli autentikus zenei világot álmodott meg a történethez. Jay-Z azonban megnézhette a film korai, nyers változatát, és az akkora hatással volt rá, hogy konceptlemezt készített saját „gengsztermúltjáról”, szintén Ame-rican Gangster címmel. A november 6-án kiadott, döntően nagyzenekaros, hetvenes évekbeli soulos hangmintákra épülő albuma az amerikai eladási rangsor csúcsán debütált – az első héten 425 ezer példányban fogyott el az USA-ban, miközben a filmzenei lemez csak a harminchatodik helyet szerezte meg. ĺgy tavaly novemberben ugyanazzal a címmel egyszerre két CD-újdonság került fel az amerikai eladási összesítésre. Az American Gangster Jay-Z tizedik listavezető albuma odahaza, amivel beérte az amerikai örökranglista második pozíciójában tanyázó Elvis Presleyt. (Az élen álló The Beatlesnek tizenkilenc listavezető nagylemeze van.) A szöveg Jay-Z eddigi legjobb munkája: egy kitalált élettörténetet tár elénk önmagáról, hogy mi lett volna belőle, ha nem hagyja abba a drogkereskedést, hogyan csúszott volna le a lejtőn, akárcsak Frank Lucas. A korong a csodás bemutatkozás után mélyrepülésbe kezdett – a héten, az amerikai listán tartózkodás hetedik hetében már csak a negyvenharmadik helyen található, igaz, közvetlenül karácsony előtt elérte a platinastátust, amely egymillió eladott példányt jelent.

Jay-Z 2005 januárjában foglalta el a Def Jam Recordings nevű lemezkiadó igazgatói székét. A kinevezésén senki sem lepődött meg, mivel már 2004 őszén kiszivárgott, hogy ő lesz Kevin Liles utóda. A kiadó anyacége, a Universal Music tízmillió dollárért megvette a Jay-Z, Damon Dash és Kareem Burke tulajdonában levő Roc-A-Fella Records nevű kiadót, és a Def Jam alá került – a trió helyett 2005 januárjától ezt is Jay-Z egyedül irányította. „A két legfontosabb hiphopcéget tartom a kezemben. Azt hiszem, ez nemcsak számomra, hanem a hiphoptársadalom számára is rendkívüli jelentőséggel bír” – nyilatkozta a rapper a kinevezése után. A nagy lelkesedés három évig tartott, Jay-Z 2008. január elsejével távozott a Def Jam éléről. „Beleuntam a vezetésbe. Büszkeséggel tölt el, hogy lehetőségem volt tovább építeni a kiadó örökségét, és segítségemmel új művészi sikerek korszakába lépett. Munkámnak köszönhetően sok új tehetséget ismert meg a nagyvilág, de most már ideje új kihívásokat keresnem” – olvasható a hiphopelőadó közleményében. Más források szerint nem önként távozott, hanem menesztették, mert hónapok óta a munkahelye közelébe sem ment, mégis csillagászati összeget keresett. A válás ellenére Jay-Z előadóként továbbra is a kiadó, pontosabban a Roc-A-Fella Records berkeiben marad.

Mint ismert, a rapper élettársa a csodaszép Beyoncé. Az elmúlt év elején fogadalmat tett kedvesének, hogy karácsonykor megkéri a kezét, ám ígéretét nem tartotta be. Decemberben a pár romantikus hétvégét töltött Párizsban. Pár nappal később egy rendezvényen Beyoncé az ujján hatalmas gyémántgyűrűvel jelent meg. Gyorsan felröppent a hír, hogy megtörtént az eljegyzés, de ezt Jay-Z cáfolta. „Nem fogom elvenni, még nem érzem szükségét. Ha eljön a nagy nap, azt amúgy sem drágakövekkel, hanem egy-egy tetoválással fogjuk jelezni a jegygyűrű helyén” – mondta. Bennfentesek szerint nem felhőtlen a pár kapcsolata, mivel Jay-Z állítólag megcsalta kedvesét Rihannával, és Beyoncé csak nehezen bocsátott meg neki. (A barbadosi énekesnővel adja elő a tavalyi év legnagyobb világslágerét, az Umbrella címűt.) A kapcsolat felszámolása egyébként problémás volna, a pár az elmúlt évek során ugyanis öt közös ingatlant vásárolt. (puha)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?