Hollywoodi film Václav Havelről

<p>Két főváros küzd (más szóval: lobbizik) a nemzetközi forgatócsoportok megszerzéséért: Prága és Budapest. A mérleg nyelve eddig hol ide, hol oda mutatott. Vagy a cseh, vagy a magyar főváros győzött az évek óta tartó csatározásban.</p>

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Az idén ősszel hatályba lépő filmtámogatási program szerint Budapest jó időre maga alá gyűri Prágát, hiszen a filmes adókedvezmény mértéke húszról huszonöt százalékra emelkedik Magyarországon, ami azt jelenti: a külföldi filmes stáboknak sokkal inkább megéri Budapestre menni, mint Prágába, ahol mindent drágábban bérelnek. Szakembergárdát, helyszíneket, stúdiókat. Az adókedvezmény emelésének köszönhetően – ahogy azt a magyar Nemzeti Filmalap sajtóközleményében nemrég közreadta – ismét Magyarország lehet a legvonzóbb közép-európai bázis, és nem Prága, Pozsony vagy Bukarest.

A cseh filmpiacon ma is a tíz évvel ezelőtt elfogadott filmtörvény érvényes, mely szerint a gyártási költségek húsz százalékát a következő évben térítik vissza a gyártó cégnek. Ez az ötszázalékos különbség a gyakorlatban annyit jelent: a Václav Klaus által megvétózott cseh filmtörvényjavaslat komoly anyagi veszteség a cseh filmpiacnak. S ami az egyik félnek mínusz, az a másiknak érthetően plusz.

A másik pedig egyértelműen a magyar fél, hiszen Budapest különböző arculatait kínálja a nyugat-európai és az amerikai filmeseknek. Gondoljunk csak például a Menekülés a győzelembe című amerikai produkcióra, amelyben a magyar főváros Párizs szerepét játssza. A Vörös zsaruban vagy a nemrég forgatott Die Hard 5-ben Moszkvaként lépett elő, a Gérard Depardieu címszereplésével forgatott Cyranóban Párizst adta, az Evitában Buenos Airest, a Kémjátszmában Kelet-Berlint, a Csodálatos Júliában Londont. De csodás képsorokat nyújtott Michael Jackson, Gwen Stefani, Lenny Kravitz, Selena Gomez vagy Katy Perry klipjeihez is. Nemrég itt forgatták az Ian Flemingről (James Bond megalkotójáról) készült négyrészes sorozatot (Az ember, aki Bond lenne) Dominic Cooper főszereplésével. Jason Statham egy fergeteges komédia, a Spy főszereplőjeként dolgozott Budapesten. Volt olyan produkció is, amelyhez mindkét főváros betársult. A Jeremy Irons főszereplésével készült Borgiák Budapesthez és Prágához egyaránt kötődik. A sztálinista szovjet időket megidéző Child 44 – amelyben Tom Hardy viszi a prímet – felvételei Prágában kezdődtek és Budapesten folytatódtak.

Országimázs szempontjából is fontos, hogy egy külföldi produkció melyik városban forgat. A történelmi témájú, kosztümös produkciókat mágnesként vonzza Budapest, hiszen egyes városrészleteket viszonylag kevés átalakítással lehet múlt századivá változtatni, a magyar díszlet- és jelmeztervezők pedig kimondottan kapósak az amerikai piacon. A Bruce Willisszel készült Die Hard 5 a várat, az Erzsébet híd környékét és az Operaház mögötti utcákat vette bérbe, ám ugyanilyen látványos helyszín az egykori pesti zsidónegyed, a Duna-part, a Nagykörút, a Tabán vagy a Gellérthegy. Ezeken a helyszíneken minden forgatási napért négyzetméterenként 200 és 800 forint közötti árat fizetnek a stábok. Ami igazán nem sok. Ezért forgott Budapesten (a Londonban játszódó) új Dracula Jonathan Rhys Meyers címszereplésével, az Alatriste című tizenhárom részes spanyol sorozat, a magyar származású Adrien Brody főszereplésével készült Houdini vagy a Herkules, amelyben Mükéné királyát Joseph Fiennes (a szerelmes Shakespeare) alakítja.

Mindezzel párhuzamosan a csehek vagy megosztottak produkciókat, vagy teljesen lemaradtak róluk, és új lehetőségek után néztek. A Grand Budapest Hotel, Wes Anderson Berlinben díjazott filmje – a címéből eredően megszülethetett volna Budapesten is, de nem! Anderson Prágában, a Lőportorony szomszédságában álló szecessziós palota, az Obecní dům pompáját látva döntötte el, hogy az ő hotelje (Grand Budapest Hotel) hasonlóképpen fog festeni. Mindent lefotózott, aztán az asszisztenseit küldte Prágába, egy csapat német belsőépítészt, hogy ugyanazt hozzák létre a filmhez, amit az Obecní dům kínál. Így lopta el Prága lelkét, és így veszített Budapest, hiszen a végén semmit sem kért tőle.

Csehországban mostanában a svédek, a dánok és a norvégok forgatnak. A poroszok és az osztrákok összecsapásáról itt készült az 1864. A Down felügyelőhöz és a Dinához ugyancsak Prága szolgált háttérként.

És jön egy Havel-film is, hollywoodi recept alapján! Akciós dráma lesz, parádés szereposztásban. Havel: George Clooney, Václav Klaus: Steve Buscemi. Dagmar Havlová: Michel Pfeiffer. (Rossznyelvek szerint a szerepet az egykori cseh first ladynek is felajánlották, de köszönte, nem kérte.) Havel – mint nagy igazságharcos – rendőri összetűzések közepette jelenik meg a Vencel téren, de megelevenednek azok az évei is, amikor börtönlakó volt, vagy amikor fűtőként dolgozott.

Prága árgus szemmel figyeli Budapestet.

Budapest köszöni, jól van.

A többit a moziban…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?