HĺRSZOLGÁLAT

A Bikini a Kisstadiont veszi célba
A népszerű zenekar hajdani és jelenlegi tagjai az együttes múltját és jelenét elevenítik fel a színpadon, május tizennegyedikén. Kezdésként Nagy Feró, Németh Alajos, Németh Gábor és Vedres József – azaz az ős-Bikini játszik, majd a mostani felállás következik: Németh Alajos, D.

A Bikini a Kisstadiont veszi célba

A népszerű zenekar hajdani és jelenlegi tagjai az együttes múltját és jelenét elevenítik fel a színpadon, május tizennegyedikén. Kezdésként Nagy Feró, Németh Alajos, Németh Gábor és Vedres József – azaz az ős-Bikini játszik, majd a mostani felállás következik: Németh Alajos, D. Nagy Lajos, Csillag Endre, Mihalik Viktor, Makovics Dénes és Bördén Szabolcs szólaltatja meg a Bikini legsikeresebb dalait. „Semmi mást nem akarunk, csak megmutatni, mire vagyunk képesek 2005-ben. A koncertet több kameraállásból rögzítjük, és ebből az anyagból készítjük el együttesünk második DVD-jét“ – nyilatkozta Németh Alajos. (z, p)

Kibékült 50 Cent és The Game

Januárban jelent meg The Game első szólólemeze. A The Documentary című korong az eladási listák élvonalában tanyázik, ami a szakemberek szerint nagyrészt annak köszönhető, hogy a felvételek során 50 Cent volt a rapper segítségére. A két sztár azonban nemrég csúnyán összeveszett, aminek következtében 50 Cent kizárta barátját együtteséből, a G-Unitból. Sokan arra számítottak, hogy innentől kezdve a dalaikban üzengetnek majd egymásnak. Ehelyett szerdán, egy sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy elásták a csatabárdot. „Úgy gondoltuk The Game-mel, hogy példát mutatunk az embereknek, ezért kibékültünk” – mondta 50 Cent. (z, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?