Hírnév Akon segítségével

Két hete az amerikai Billboard magazin albumlistájának csúcsára iratkozott fel T-Pain második nagylemeze, az Epiphany. A nálunk egyelőre ismeretlen, a tengerentúlon viszont már az élmezőny kapuján dörömbölő floridai r&b-énekes 1985. március 6-án Faheem Najm néven látta meg a napvilágot.

Két hete az amerikai Billboard magazin albumlistájának csúcsára iratkozott fel T-Pain második nagylemeze, az Epiphany. A nálunk egyelőre ismeretlen, a tengerentúlon viszont már az élmezőny kapuján dörömbölő floridai r&b-énekes 1985. március 6-án Faheem Najm néven látta meg a napvilágot. Szülei Afrikából származó muszlinok. A Nappy Headz nevű formációban kezdte a pályafutását, majd mérsékelt sikerek után szólópályára lépett. Akon slágerének átdolgozásával vált ismertté, a Locked Up új változata az eredeti előadó figyelmét is felkeltette, olyannyira, hogy T-Paint szerződtette az akkor induló Konvicted Music nevű kiadójához. Első albuma 2005 decemberében került a boltokba, Rappa Ternt Sanga címmel. Csak az USA-ban több mint félmilliót értékesítettek belőle. A másodikat a Yung Joc közreműködésével készült Buy U A Drank (Shawty Snappin’) című szerzemény vezette fel – a kislemezek amerikai összesítésén egy hétig listavezető is volt, jelenleg a negyedik pozícióban tanyázik. Az album is elindult lefelé, a listán tartózkodás harmadik hetében az ötödikről a tizedik helyre esett vissza. (puha)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?