Szombat reggel 7 órától fél 12-ig a Hétről hétre című zenés, publicisztikai magazint hallhatják. 11.30-kor a Délidő vendége Horváth Árpád, a kormány közlekedésbiztonsági tanácsadó testületének tagja lesz. 12.10-től operettrészleteket hallhatnak.
Hétvégi programok
Vasárnap 8.05-kor a Világosság református félórájában Icso Sándor vámosladányi lelkipásztor szól a hallgatókhoz. 8.35-kor A zenei szerkesztő ajánlatában Ákos Még közelebb című albumát mutatjuk be. 9.10-től Randevú. A tartalomból: beszámolunk három zenei díjátadóról, bemutatjuk Szabó Tamás Obsession című CD-jét, a zenei részt pedig hallgatóink kívánságai alapján állítjuk össze. A Randevú utolsó órájában a nyitrai egyetemistákkal a hamarosan megrendezésre kerülő nyitrai Őszi Diákfesztiválról számolunk be, és szó lesz a jelenleg zajló pozsonyi Őszi Diáknapokról is. 13 órakor jelentkezik a Térerő, ezúttal Műhely-melléklettel, a kolozsvári magyar szerkesztőség gondozásában. 14 órakor hírek, majd Kaleidoszkóp, melyben Iránról lesz szó. Ezután Vásárhelyi István turkológus professzort, a Vámbéry Tudományos Kollégium elnökét hallják, aki Vörösmarty Mihály Szózat című költeményének török fordításairól beszél. Végül két tehetséges fiatalt mutatunk be: Bíró Enikőt és Száz Pált, akik tudatosan készülnek az írói pályára. A 15 órakor jelentkező Őszidők című műsorunkban bemutatunk egy gyógypedagógust, a komáromi Körtvélyesi Piroskát, továbbá egy Csemadok-dolgozót, a csucsomi Szőlős Sándort. Hazai tájakon című néprajzi műsorunkban 15.30-tól bemutatjuk Molnár Péter hegedűkészítő mestert. (Nyit.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.