Hegedűs D. Géza Márai bőrében

Pozsony. A magyar kultúra napja alkalmából lép fel a pozsonyi Kis Színpadon (Malá scéna, Dosztojevszkij sor 7.) Hegedűs D. Géza, a budapesti Vígszínház művésze egy Márai Sándor írásaiból összeállított önálló esttel. Marton László rendezése szombaton 19 órai kezdett tekinthető meg.

Pozsony. A magyar kultúra napja alkalmából lép fel a pozsonyi Kis Színpadon (Malá scéna, Dosztojevszkij sor 7.) Hegedűs D. Géza, a budapesti Vígszínház művésze egy Márai Sándor írásaiból összeállított önálló esttel. Marton László rendezése szombaton 19 órai kezdett tekinthető meg. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a Pozsonyi Magyar Intézetben, a következő telefonszámon lehet jelentkezni: 02/52442961, 02/52442962.

A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai Sándor, 2013-ig azonban az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott. A kéziraton 1950-es dátum szerepel befejezés gyanánt, vagyis ez a mű tekinthető Márai első, emigrációban írt, befejezett művének. Az író maga választotta kezdődátum az Anschluss, Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, amellyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa. „A Hallgatni akartam vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak. A végeredmény szívszorító, paradox módon egyszerre elszomorító és reménykeltő kritika a mindenkori polgárságról. Hegedűs D. Gézánál jobb Márai Sándort pedig nemigen tudunk elképzelni” – írja az előadásról Stermeczky Zsolt. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?