Hatásvadászat és valóság

Milánó. Valótlan jelenetek voltak abban a filmben, amelyet Alan Parker készített 1978-ban a törökországi börtönökben elkövetett szörnyűségekről – írta a Corriere della Sera című olasz napilap. Az Éjféli expressz egy megtörtént eset filmváltozata volt. Főszereplőjét, az amerikai Billy Hayest 1970. október 6-án tartóztatták le Isztambul repülőterén. Két kilogramm hasist találtak nála. Harminc évi börtönre ítélték, de a legszörnyűbb kínzások, amelyeket a film úgy mutat be, mintha elkövették volna vele szemben, nem voltak igazak.

Ezt maga Hayes mondta el, aki 36 év után először látogatott el Törökországba, mégpedig a török rendőrség meghívására. (1975-ben sikerült megszöknie és Görögországon keresztül hazajutott.) Egy, a biztonságról szóló konferencián való részvételre kérték fel. Ez egyben jó alkalom volt, hogy visszatérjenek a filmre, azokra a jelenetekre, amelyek politikai üggyé váltak. Törökország mindig valótlannak minősítette ezeket. „Bocsánatot kérek a törököktől minden problémáért, amit a film okozott. Sok, a filmben látott dolog nem történt meg a valóságban” – jelentette ki Hayes fotósok és újságírók előtt. Kiderült, hogy kitalált volt az a jelenet, amikor fejjel lefelé lógatják, és úgy verik, nem erőszakolták meg a börtönőrök, viszont ő sem harapta meg egyikük nyelvét. „De főleg nem volt helyes, hogy a filmben nincsen egyetlen rendes török sem, pedig találkoztam ilyennel a börtönben” – tette hozzá. Elmondta: már a forgatás idején is voltak kétségei, de Alan Parker azt válaszolta neki, hogy betenni a filmbe egy jó törököt olyan lenne, mint szerepeltetni egy nácit, aki cigarettával kínálja meg a gázkamrába belépő zsidókat. „Gyengítené a közönségre gyakorolt hatást” – mondta a rendező. Kié a felelősség a túlzásokért? – veti fel a lap. Igaz, hogy a legkegyetlenebb jelenetek nincsenek benne a Hayes által írt könyvben, amelyen a film alapul, ugyanakkor ő volt, aki arra ösztönözte Oliver Stone-t, a forgatókönyvírót, hogy „nyomja meg a ceruzáját”. David Putnam producer a film megjelenése után pár évvel már „tisztességtelennek” minősítette a könyvet. Stone azonban csak 2004-ben kért bocsánatot a túlzásokért.