Három musical az új esztendőre

Jelenet az eperjesiek Assisi Szent Ferenc előadásábólRené Miko felvételeA musical napjaink legnépszerűbb műfaja, amelynek kultiválásába Közép-Európa színházai is beszálltak, de ahogy a köny?nyebb műfajnál lenni szokott, többnyire a biztonságos nyereség ezeknek az előadásoknak a legfontosabb szakmai mércéje. Ezért vagy biztonsági színjátszásra törekednek, s másutt már jól bevált előadásokat másolnak le (a pozsonyi Új Színpad sorra veszi elő a Csehországban már bevált darabokat és előadásokat, a budapesti Madách Színház pedig rég lerágott amerikai sikerdarabokon andalítja el hűséges nézőit), vagy pedig új darabok bemutatásával kísérleteznek, s ezzel együtt vállalják a bukás előrevetíthető kockázatát is (a Budapesti Operettszínház az elmúlt években több vadonatúj zenés darabot vitt színre, de tavasszal mutatják be az Abigél és a Szentivánéji álom musicalváltozatát is). Lassan pedig már nincs olyan téma, legyen az történelmi hős vagy klasszikus irodalmi alapanyag, amellyel ne próbálkoztak volna.

Chu Chin Chow

Az elmúlt hetekben három olyan zenés darabot mutattak be tájainkon, amelyekkel nagyobb kockázatot vállaltak fel a szokásosnál, de mint kiderült, bőven megérte. Bár a végső siker természetesen az eladott jegyek mennyiségétől függ. Jozef Bednárik évek óta nyugdíjba készül, s búcsúelőadások sorát rendezte már meg, s vagy odakent könnyedén dolgokat (mint tette a prágai Angelikánál), vagy pedig sokadszorra másolt le már másutt működő előadásokat (lásd a pozsonyi Hegedűsnél). Most a Pozsonyi Bábszínházba látogatott vissza, és egy olyan gyerekmusicalt vitt színre, a Chu Chin Chow címűt, amelyet már rég belepett a feledés pora. A Chu Chin Chow 1916. augusztus elsején került színre a West Enden, s kínai neve ellenére bizony az Ali baba történetét rejti. 2238 előadást ért meg, s az alkotóknak 300 ezer font nyereséget hozott. Ennyit valószí?nűleg a Bábszínház vezetői nem inkasszálnak. Bednárik nagy kedv?vel fogott munkához, s messze a legjobb korszakát idézi fel. A parányi színpadot telezsúfolja ötletekkel, bámulatosan szép díszletekkel, nem utolsósorban nagyon jó színészekkel, akik lubickolnak ebben a bábokkal és élő szereplőkkel kevert előadásban. A látvány Boráros Szilárd érdeme. Az eredeti szöveget Peter Balík dolgozta át, a zenét pedig Jiří Strolner átiratában használják. Bednárik olyan színészeket nyert meg az előadás számára, mint Eva Matejková, Róbert Halák, Ján Mo?rávek vagy egy igazi clown-szerepre Horján Viktort, aki maga is bábszakon végzett annak idején.

A király mulat

A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház nem musicalként játssza ugyan A király mulat című Victor Hugo-alapanyagot, de szemernyi kétségünk se legyen az előadás műfaja felől. Hugo romantikus drámáit (Tudor Mária, Hernani, Ruy Blas) szívesen vették elő tájainkon is, a szlovák televízió egy időben szinte valamennyi tragédiáját megfilmesítette. Ez alól talán csak az a dráma volt kivétel, amelyből 19 évvel a keletkezése után Piave szövegkönyve alapján Verdi írt operát, s Rigoletto címmel indított el világhódító útjára. Az eredeti darabot viszont teljesen elfelejtették. Pár évvel ezelőtt a budapesti Radnóti Színház és Zsótér Sándor tett kísérletet a darab feltámasztására, de se Zsótér, se a Triboulet szerepét játszó Kulka nem tudott csodát tenni. Roman Polák, a Szlovák Nemzeti Színház prózai társulatának vezetője tisztában van a színház hatalmas termének képességeivel, illetve képtelenségeivel, vagyis azzal, hogy normális prózai darabbal lehetetlen azt bejátszani. Ezért totális színházat képzel el, amelyhez a próza mellé a zenét és a táncot hívja segítségül. Polák remekül döntött, az alkotótársak apait-anyait beleadnak, s egy érzelmeinkre és értelmünkre tág skálán ható előadást produkálnak, amely után nem könnyű felállni a zsöllyéből. A rendező meg tudja fogni magát az Hugo-szöveget is, amelyhez igen pontosan illeszkedik Peter Mankovecký, Michal Novinski és Peter Zagar zenéje. Nagyon frissek Jana Beňová dalszövegei, s a balett-társulatból exportált Igor Holováč koreográfiái is erősítik a darab tragikumát. Polák remekül oldja meg a tömegjeleneteket is (itt kap szerepet ifj. Havasi Péter és Rozbroy Viktor is), néha már túlzsúfoltnak tűnik a színpad. Vannak színészek, akik egy-egy énekszám segítségével képesek a figura teljes ábrázolására, mint az elhanyagolt királynőt megrendítően adó Gabriela Dzuríková, vagy a bosszúért esengő, meggyalázott Saint-Valliere szerepében Leopold Haverl. De akik nem (csak) énekelnek, azok is szép pillanatokkal ajándékoznak meg; még soha nem volt ennyire jó Ján Koleník, mint a mindenkit megalázó, saját királyi hatalmát a végletekig kihasználó, jéghideg I. Ferencként, s Dušan Jamrich a cinikus, mégis a világ elől elrejtett lánya miatt annyira sérülékeny Triboulet szerepében. Az utóbbi saját generációjának alighanem messze a legtehetségesebb tagja. Nem akármilyen bravúrral építi fel Triboulet figuráját, olyannyira, hogy az előadás végén, amikor kiderül, a saját lányát ölette meg, megáll a kés a levegőben.

Assisi Szent Ferenc

Eperjesen musicalként hirdetik Dusík Gábor, Martin Kákoš és Martin Sarvaš legújabb alkotását, az Assisi Szent Ferencet. Kákoš és Sarvaš már próbálkozott önálló musicallel (Báthory Erzsébet), Dusík Gábornak viszont ez az első vállalkozása, s a zeneszerző nagyon magasra tette a lécet. Mintha egyre nagyobb szükség lenne a szeretet fontosságának a bizonygatására ebben a szeretethiányos korban, ezért Assisi Szent Ferenc és követői felé egyre nagyobb nosztalgiával fordulunk. Kassán Egressy Zoltán darabja Assisi Szent Ferenc egyik korai követőjét, Szent Erzsébetet állítja a darab középpontjába, Eperjesen maga Szent Ferenc élete elevenedik meg. Az előadás első része mintha Zeffirelli klasszikus filmjét követné, a második rész pedig hősünk inkább már kudarctörténetnek is nevezhető vesszőfutását követi nyomon. Talán csak két momentum tér el a nagy olasz mester munkájától: az eperjesi változatban Ferenc nem tékozolja el az atyai örökséget, hanem nemes egyszerűséggel lemond arról. A pápa, III. Ince pedig korántsem az a szeretetre méltó, kenetteljes férfiú, mint Zeffirellinél, csak a közös álom rémképe fordítja szívét Ferenc felé.

Eperjesen remek alkotótársakat talált Martin Kákoš, hisz a többféle zenei stílust remek érzékkel adagoló Dusík mellett az igen látványos és működőképes díszletet jegyző Pavol Andraško (felejthetetlenül szép a La Verna hegyén való találkozás Istennel), a most is szédületes jelmezeket tervező Ľudmila Várossová, továbbá a mind a korabeli világot, mind a mai kor szellemét is megidéző, lendületes koreográfia (Jaroslav Moravčík) szinte repíti az időt a színpadon. Van egy-két extravagáns jelenete is az előadásnak: a török szultánnal való találkozáshoz mintha a Jézus Krisztus Szupersztárból vették volna az ihletet az alkotók, s kár, hogy a remekül megkomponált előadás egészében mégis túl komolyan vették önmagukat és a témát, s nem minden esetben mertek egy kicsit szabadabbak lenni.

Csak ajánlani tudom mindazoknak, akik tehetik, hogy nézzék meg az előadást legkeletibb nagyvárosunkban. Bár ez a darab eleve sikerre van ítélve, s talán mind a pozsonyi Új Színpadig, mind a prágai musicalszínpadokig eljut majd a híre. Ehhez azonban okvetlenül meg kellene a zenéjét hanghordozón is jelentetni.