Hárman, egy rozoga verdában

Schruff Milán és Haumann PéterSzabó Adrienn felvételePaczolay Béla nem friss diplomás rendező, de nem is a semmiből jött. Negyvenkét évesen ugyanabba a csapatba tartozik, mint Herendi Gábor (Valami Amerika), Bergendi Péter (Állítsátok meg Terézanyut!) vagy Rohonyi Gábor (Konyec), akik a televíziós és reklámszakmát már kitanulták, s ott szerzett tapasztalataikkal bátran vágtak neki első játékfilmjüknek. Mint kiderült, pontosan tudják, mi kell egy igényesen szórakoztató, tartalmas rendezéshez, s amit a másik műfajban megtanultak, azt itt remekül hasznosítani tudják. Főleg ritmusban, a tömör megfogalmazásban, szellemes dialógokban, és nem utolsósorban a vágásban.

Rögtön az elején kimondom. A Kalandorok nagyszerű mozi. Három remek színész viszi a vállán finoman megkomponált karaktereket játszva.

Elekes 1, Elekes 2, Elekes 3. Apa és fia, Elekes Géza és Elekes András Erdély felé tartanak kopott verdájukkal, hiszen levelet írt az öreg: baj van, siessenek. Géza már Pesten él, sok évvel korábban települt át Erdélyből. Trombi?taművész, de a második vonalból. Három válással a háta mögött bárokban és lakodalmakban fújja, ötvenévesen még lakása sincs, amióta negyedik felesége is kirúgta, az autójában alszik, udvara egy nyilvános parkoló. Satchmo, a zsákszájú Armstrong a példaképe, az ő képe díszíti „fürdőszobáját”, a kocsi kesztyűtartóját. Huszonéves fia, András fix állás nélkül, inkább csak alkalmi munkákból tengeti életét, olykor-olykor alvilági üzletekbe bocsátkozva reménykedik nagyobb nyereségekben, a végén azonban mindig befürdik. Stabil kapcsolata nincs, hiszen senki sem veszi komolyan, idősebb barátnője tartja el, de neki is csak össze-vissza hazudozik, sőt még a bankszámláját is megcsapolja néha. Andrásnak nincs nagy kedve az erdélyi utazáshoz, a háta közepe sem kívánja a váratlan családlátogatást, de legalább jó időre ezt is letudja, nyugtatja magát.

A legidősebb Elekes is született balek. Bármihez nyúl is, az biztos, hogy kudarccal végződik. Ezzel együtt szerethető, kedves ember. Csak éppen pokol az élete. Zsémbes, idős fejjel is féltékeny felesége minden napját kellemetlenné teszi. Menekülne is az öreg árkon-bokron át, ha sok cuccával csak úgy neki tudna vágni a világnak. Ezért hívja segítségül fiát s unokáját, vigyék őt minél messzebb kibírhatatlan asszonyától, elege van már a házi terrorból, az örökös marakodásból. Úgy képzeli: Magyarország ehhez képest maga a paradicsom, az elérhető nyugalom. Felpakolják hát a nagypapát és viszik hegyen-völgyön át. Kalandos útjuk során különös helyzetekbe keverednek, egy bajba jutott fiatalasszony miatt a román hatóságok elől kell menekülniük, ám hiába segít rajtuk a módos cigányvajda, Elekesék egyenes úton a nagy semmi felé tartanak. Gézának csak a kocsija van, Andrást, dolgaival együtt, kiköltöztette lakásából sokadszor is átvert élettársa, hazamenni tehát nincs hova – ezzel a nagypapának is szembe kell néznie.

Kalapok szállnak a nyári szélben, a nagypapa eladásra szánt szalmakalapjai. Elveszett illúziók a vörös ég alatt, cseh humorral fűszerezett dráma valahol Magyarországon, igazi tragikomédia útban Budapest felé. Kiváló társra talált Péterfy Gergely személyében Paczolay Béla. Jó a forgatókönyv, hús-vér figurák lelki csatározását látjuk Pados Gyula nagyszerűen fotografált képein. Látványos nagyjelenetek helyett mesterien egymásba illesztett, szívszorongató epizódok. Három nemzedék kínja, fájdalma, megmosolyogtató egy helyben járása, keserű évődése. Ismerős momentumai egy eleve kudarcra ítélt családi kiruccanásnak. Jól megválasztott helyszíneken, jól megformált jellemek. Haumann Péter játssza a nagypapát. Ennyi humort, ennyi bájt, ennyi életet talán még egyetlen filmszerepébe sem vihetett, mint most, a legidősebb Elekes alakjába. Színészete legdrágább esszenciáját csöpögteti a szerepbe, magánéletének és művészetének minden tapasztalatát. Ahogy az elfújt kalapok helyett az „elfújt” boldogságát, belső nyugalmát egyetlen könnycsepp nélkül siratja el a lenyugvó nap alatt, az nemcsak a Kalandorok – a magyar film egyik legszebb pillanata. Mint ahogy azok a képsorok is, amelyeket a nagy triász (Haumann, Rudolf Péter és a fiatal Schruff Milán) a kocsiban, izgalmas utazásuk során élnek meg. Mintha nem is kiváló színészeket, hanem egy valódi család három rozoga oszlopát látná a néző, úgy lélegeznek együtt egymásra utalva, egymásba kapaszkodva, egymásnak olykor hátat fordítva. Pogány Judit játssza a vénségére teljesen kiábrándult öregasszonyt. Nem vijjog, nem kiabál: szavak nélkül, szemének mérgező nyilaival mondja el, mit érez. Kulcsfigurája a filmnek a bajba keveredett, „jégkrémes” szépasszony, akit Bánfalvy Ágnes alakít ugyanazzal a természetességgel, mint annak idején Torma Piroskát az Abigélben. Ahogy lerobbant kocsiját (és „jegezett” utastársát) odahagyva, kofferját húzva ballag a zöldhatáron, azt egy sikeres amerikai független filmes is boldogan venné.

Cannes idei fesztiválján páratlan kolorit lehet a film.