Ha előkerül a rozsdás bökő...

borbély
Budapest |

Csonka volt a tavalyi, korábban indult az idei évad, de volt, ahol le is állt az első próbafolyamat. Győzött a vírus, csalódottan elvonult a társulat. Mára, úgy tűnik, helyreállt a rend. Előadások vannak születőben.

A budapesti színházak, amint ősszel megnyitják kapujukat, most már évek óta évadkönyvvel várják a közönséget. Anyagi helyzetüktől függően egymástól külalakban és belső arculatában is eltérő kiadvánnyal. Az egyik tetszetősebb, a másik szerényebb, az egyik vékonyabb, a másik vastagabb, de a lényeg: a tartalom. A bemutatandó darabokhoz kapcsolódó ajánlatok, tudnivalók, beszélgetések. Vagy épp a társulati tagok írásos megszólalásai. Tavaly és tavalyelőtt a Radnóti Színház elegáns kivitelezésű és sok hasznos tudnivalóval szolgáló évadkönyve szorította maga mögé a többit, felkészítve a nézőket a soron következő bemutatókra. Idén a Radnóti Színház online formában jelenteti meg évadkönyvét, az Örkény Színház még nem jelezte, miben gondolkodik, a Katona József Színházé már hetek óta beszerezhető.

A nyitóinterjú most is Máté Gáborral, a társulat igazgatójával készült. A színház gazdasági helyzetén nem sokat rontott a tavaszi kötelező bezárás. „Nem kerültünk mínuszba – mondja az igazgató. – Ez köszönhető elsősorban annak, hogy a nézők 67 százaléka nem váltotta vissza korábban megvásárolt jegyét, így olyan volt, mintha még áprilisban is mindhárom játékhelyünkön teljes telt házakkal futottak volna az előadások.” 

Más kérdés, hogy miképpen élte meg a bezárást a társulat, a közönség és Máté Gábor.
„Egymástól is el voltunk zárva, online felületeken találkoztunk. Nagy volt a nyomás a közönség felől és a társulat részéről is, hogy csináljunk valamit – ezért, hogy hasznossá tegyük magunkat, online videósorozatokat és védőmaszkokat is gyártottunk –, ugyanakkor nem lehetett nem komolyan venni a korlátozásokat. És könnyen elképzelhető, hogy ez a fegyelem kímélt meg minket a nagyobb tragédiáktól.”

Az igazgató úr bevallottan hipochonder. „Minden tünetnek alaposan utánanéztem, és a nap végére természetesen produkáltam is azokat. Végül elmentem vérvételre, ez az eredményem negatív lett, így egy csapásra elmúlt az a sok minden, amit addig magamon éreztem. A megmaradó időben Defoe A londoni pestis című művét olvasgattam rémülten. Nem mellékesen megfelelek azoknak a francia kutatásoknak, melyek megállapították, hogy az emberek általában két kilogrammot híztak a szigorú korlátozások következtében.”

Az évadkönyv másik beszélgetése Tarnóczi Jakabbal készült, aki rendező szakos hallgatóként Ascher Tamás növendéke volt az egyetemen, és már a tavalyelőtti évadban bemutatkozott a Katona József Színház közönségének. Akkor a Leláncolt Prométheuszt álmodta színpadra, az idén pedig a Bánk bánt. Ebben az évadban a Kamrában előbb egy decemberi, majd egy áprilisi bemutatóra készül. Az Isten, haza, családot görög klasszikusok művei alapján rendezi. Az előadás nézői maratoni, egész estés színházi kísérlet részeseivé válnak. Egy több évtizedes cselekménysorozatba nyernek betekintést, amelyet mindig más szereplő nézőpontjából látnak. A szemed örök nyugalmam gyilkolója Heinrich von Kleist Pentheszileia című művéből kiragadva egy évezredes szerelmi történetet mesél el mai közegben. Két Shakespeare- és egy Turgenyev-mű kerül a Katona színpadára. Az Othellót – Bányai Kelemen Barnával a címszerepben – Székely Kriszta, a Lear királyt – Hegedűs D. Géza vendégszereplésével – Zsámbéki Gábor viszi színre, az Apák és fiúk Brian Friel-féle átiratát Ascher Tamás állítja színpadra. Az évad utolsó bemutatója a Kárpáti Péter írta Moszkva–Peking Transzszimfónia lesz, amelynek alapjául egy 2017. májusi kalandos út szolgált, amikor a szerző magyar–német színházi idegenlégiósokkal felszállt a transzszibériai expresszre. Ez Bodó Viktor ötlete volt, a darab megírásához azonban szabad kezet kapott tőle, és Frankfurtban volt a bemutató. A dokumentumabszurd rendezője Novák Eszter.

Máté Gábor a Kamrában Hát, ha van is, én még nem találtam meg címmel Nick Payne, a fiatal angol drámaíró egyszerre szórakoztató és kétségbeejtő, élvezetesen szellemes és mélyen elgondolkodtató családi drámáját viszi közönség elé.

Egy kultikus regény, Mary Shelley Frankensteinje alapján fog Teremtmények című kamrabeli rendezéséhez Tárnoki Márk. Alkotásról, tudományról, felelősségről, életről és halálról szól a történet valahol az Északi-tenger jégtáblái között. 

Születőben egy előadás a Sufniban is: Dankó István Magyar Biblia címmel – ahogy ő mondja – olyan előadást rittyent az emberiség történetének tiszteletéről, hogy „köpni-nyelni nem tudtok, ide a rozsdás bökőt!”

A járvány miatt elmaradt Esterházy Péter 70. születésnapja alkalmából összeállított felolvasóestjével Máté Gábor még most, az ősszel fog előrukkolni E(gy) P(ercesek) címmel. 

Hogy mi tud igazán izgalmassá tenni egy évadkönyvet? Egy eredeti ötlet, egy jól átgondolt koncepció, egy meglepő fotósorozat. A Katona József Színház ezzel foglalkozó csapata, Kazimir Annamari, Wiegandt Júlia és Horváth Máté remek gondolattal álltak elő. A társulat minden színészét jelmezében emelték ki egy-egy előadásból, hogy a saját otthonában élhesse tovább a figura életét. Vagyis az előadás nélkül maradt színész a saját közegében játszhatja tovább a szerepét. Bodnár Erika az Ithaka Antikleiája Pozsonyi úti lakásában, Takátsy Péter Miskin hercegként ül a nappalijában. Jordán Adél Octaviának öltözve hever az ágyban. Szacsvay László a Rozsda-temető 2.0 Zentay Nimródjaként a kutyája társaságában mélázik. Borbély Alexandra a Tartuffe rendőr hadnagyaként fintorog a kanapén. Szirtes Ági Gertrudisként hallgat bele a délutáni csendbe nagykovácsi házának teraszán. Fekete Ernő a konyhájából telefonál a Szürke galamb Molnárjaként. Ónodi Eszter a Részegek Rosájaként a sütője előtt egyensúlyozva, két lavórban áll. Tasnádi Bence aranyra festve a Poppea megkoronázása Ámorjaként pihen. Keresztes Tamás Tartuffe-je lehunyt szemmel trónol az asztalon. 

Az új évad figurái most körvonalazódnak a Katona József Színház falai között. Hosszú szünet után lelkesen, nagy erővel dolgoznak a színészek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?