A No Doubt 2012 szeptemberében jelentette meg a hatodik, Push and Shove című stúdiólemezét, tizenegy évvel az előző, a Rock Steady után. A zenekar énekesnője, Gwen Stefani a két album között szólóban hódított. 2004-ben adta ki az első, Love. Angel. Music.
Gwen dalban mondja el
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14464528189544_81.jpeg.webp?itok=IZIcKgv2)
A No Doubt 2012 szeptemberében jelentette meg a hatodik, Push and Shove című stúdiólemezét, tizenegy évvel az előző, a Rock Steady után. A zenekar énekesnője, Gwen Stefani a két album között szólóban hódított. 2004-ben adta ki az első, Love. Angel. Music. Baby., 2006-ban a második, The Sweet Escape című szólólemezét.
A negyvenhat éves kaliforniai Gwen Stefani 2014-ben mentorként debütált a The Voice amerikai változatában. Egy év kihagyás után visszatért a tehetségkutató tévéműsorba. (Király Viktor a csapatának egyik tagja.)
Az énekesnő évek óta ígéri a harmadik szólóalbumát. Tavaly októberben mutatatta be róla a Baby Don’t Lie című felvételt, amit decemberben a Spark the Fire követett, az előbbit egymaga, az utóbbit Pharrell Willimsszel írta. Október 17-én egy New York-i rendezvényen újabb szerzeményt énekelt a készülő korongról, a Used to Love You címűt. A melankolikus zeneszám a férjével való szakításról szól. „Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz. Hagytam, hogy elmúljon. Elmentél. Szerettelek” – énekli. Gwen és a Bush együttes énekes-gitárosa, Gavin Rossdale 1995-ben ismerkedett meg, amikor a No Doubt a Bush előzenekaraként lépett fel. A válókeresetben indoklásként a kibékíthetetlen ellentétekre hivatkoztak. Három fiúgyermekük született: Kingston, Zuma és Apollo.
Gwen Stefani minden bizonnyal nem szólódallal, hanem egy duettel tér vissza a slágerlisták élvonalába. Egyre népszerűbb az Eminemmel készített Kings Never Die című felvétele, amely a Mélyütés (Southpaw) című film egyik betétdala. (puha)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.