Grendel Lajos Márai-díjas

Márai Sándor a kedves íróim közé tartozik, azok közé az írók közé, akiknek elég gyakran forgatom a könyveit. Nem is annyira a regényeit, mint inkább a Naplóját, a Füveskönyvet vagy a Föld! Föld! című önéletrajzi regényét. Azokat a szövegeit, amelyekből nemcsak az író, hanem Márai Sándor, a gondolkodó is nagyon markánsan kirajzolódik. A Napló a magyar irodalom egyik legjobb naplója, pedig irodalmunkban a naplónak nagy hagyományai vannak. Mindenképpen azt a magatartást testesíti meg számomra Márai Sándor, amit polgárinak neveznék. Polgári magatartáson elsősorban azt a konzervatív színezetű liberalizmust értem, amely meghatározta Márai gondolkodását, valamint azt a hallatlan műveltséget, amelyet a konzervatív-liberális magyar középosztály egy része – közöttük Márai is – magába szívott abban a polgári miliőben, amelybe beleszületett, amelyben felnövekedett, magába szívta az iskolákban és az utazásai során. Máraiban egy olyan világpolgárt tisztelek, aki többször is, több helyen is leírta, hogy „az én hazám a magyar nyelv”. Ezt egy olyan írói krédónak tartom, amelyet szívesen és örömmel vállalnék én is, hiszen úgy gondolom, hogy az én hazám is a magyar nyelv, az én hazám is a magyar kultúra.

A díjat a magyar kultúra napján vette át. Önnek mit jelent a magyar kultúra?

Egy olyan kultúrát, amelybe a népköltészettől és a népi tradícióktól kezdve belefér Kosztolányi, Márai, Mészöly és sok más kiváló magyar író világirodalmi horizontja is. Egy olyan magyar kultúrát, amely elválaszthatatlan része az európai kultúrának, egy olyan magyar irodalmat, amely elválaszthatatlan része az európai irodalomnak, persze a maga nemzeti sajátosságaival egyetemben.

A New Hont-trilógia számos kedvező kritikát kapott, több tanulmány született róla. Az egyik legutóbbi például az amerikai minimalista próza jegyeit fedezte fel benne…

Lehet, hogy a New Hont-trilógiában felfedezhetők a minimalista próza bizonyos formai elemei. De én jobban örülök annak, amikor észreveszik – és hál’istennek észrevették ezt is –, hogy ennek a trilógiának milyen sok köze van Mikszáthhoz. Hogy ez a három regény bizonyos értelemben Mikszáth-újraértelmezés vagy -átértelmezés is. Nem véletlen, hogy a trilógia második részének főhősét Kálmán bácsinak hívják, és hogy az egyik kiskocsmában Mikszáth portréja lóg. A mikszáthi és Krúdy Gyula-i hagyományt szerettem volna a magam szempontjából és a mai korban újraértelmezni. Mert úgy érzem, hogy Mikszáth és Krúdy prózája egyáltalán nem halott próza, csak sok irodalomtörténeti sablont raktak rájuk. Ezektől a sablonoktól kellene az életművüket megtisztítani.