Grammy-díj – Óriásit zuhant a díjátadó tévés nézettsége

Grammy

Óriásit zuhant a Grammy-díjátadó televíziós nézettsége: a tavalyihoz képest 53 százalékkal kevesebben voltak kíváncsiak az amerikai lemezakadémia díjainak vasárnapi átadására.

A Variety.com beszámolója felidézte, hogy 2020-ban 18,7 millió néző látta a zenei díjátadót, és már ez is visszaesés volt a 2019-es 19,9 millió nézőhöz képest. Idén azonban soha nem tapasztalt mélységbe zuhant a nézettség. A Nielsen közvéleménykutató felmérése szerint 8,8 millióan ültek a képernyő elé a Grammy-ceremónia miatt.

A 63. Grammy-gála házigazdája Trevor Noah volt, az előadók között szerepelt Harry Styles, Taylor Swift, Dua Lipa, a BTS, Billie Eilish, Post Malone és Megan Thee Stallion is.

A zenei díjátadó eddigi mélypontja 2016-ban volt, amikor 17 milliós közönséget érdekelt a show.

A Variety.com ugyanakkor megjegyezte, hogy a gálaműsor volt aznap este a legnagyobb nézettségű program, és a tévéközvetítés mellett a tavalyi műsorhoz képest 83 százalékkal többen követték a díjátadó élő streamingjeit. A közösségi médián is központi téma volt, 77 milliárd bejegyzést fűztek hozzá.

A műsor sztárjai öt helyszínről jelentkeztek be, valamint előre felvett zenés videókkal szerepeltek. Négy helyszínről az előadók szórakoztatták a közönséget, az ötödik helyszínen pedig a díjátadás zajlott.

A Grammy-díjátadót eredetileg január 31-re hirdették meg, de a pandémia miatt a lemezakadémia a halasztás mellett döntött, és közönséget sem hívtak a rendezvényre.

Az idei díjátadón egyértelműen a női előadók domináltak. A négy legfontosabb díjat nők vihették haza: Tylor Swifté lett az év albuma, Megan Thee Stallion a legjobb új művész kategóriában nyert, Billie Eilish az év felvételéért, H.E.R. pedig az év daláért járó díjat kapta. A legtöbb, négy Grammy-díjat Beyoncé gyűjtötte be, aki ezzel már rekorder lett a női előadók között, összesen 28 Grammy-díja van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?