Gombaszög miért nem kelendő?

Csábítónak elég csábító volt a program. Jól összerakott, kisúlyozott, minden ízlés felé nyitni próbáló, minden korosztálynak valamit kínáló. Konkoly László mint műsorrendező, tisztességgel elvégezte a munkáját. A baj nem is itt van. Az anyaországból, Magyarországról meg a honi, itthoni zenészektől is bejött a zene, meg a tánc, meg a buli, megasztár, csak a közönség az meg nem jött be. Vonogattuk is a vállunkat sűrűn a szervezőkkel és rendezőkkel, egy-egy műsorblokk kezdetekor kinézve a siralmasan sok üres helyet kínáló nézőtérre. Egy nap után már a vállvonogatás lett a gombaszögi köszönésforma. Metakomminukáció. Az ember felvonja a vállát, csóválja a fejét, és nem érti. Nem érti, hogy miért nincs közönség. Egyes vélemények szerint mindenhonnan, még a csapból is Gombaszög folyt. Mások azt se tudták, mi mikor lesz, az őskövületnek számító nagy G betűs, fáklyás, ötvenes évek „forradalmi” hangulatát idéző plakátok nem igazán vonzották a szemet, így aztán lehetett arra akármi kiírva, ha nem olvasták el úgysem. Ismét mások szerint, ha van állami támogatás egy országos kulturális rendezvényre, akkor ne legyenek már olyan magas árak, mert jobb a sűrű fillér, mint a ritka euro. (Jegyárakról annyit: pénteken kétszáz pénz Kistehén tánczenekar koncertjéért, szombaton másfélszáz pénz népművészeti gáláért meg esti István, a királyért, vasárnap napijegyként eredetileg félezer pénz az esti Megasztár 3 miatt. A vasárnapi jegyet az időjárásra való tekintettel szombaton este levitték háromszázötven pénzre, ezt el is mondták annak a maroknyi ázott fizető nézőnek, aki egyáltalán vette a fáradtságot és kiballagott a felüljárónál leállíttatott autójából a jó két kilométernyire lévő színpadhoz a finoman permetező esőben. Aki meg nem volt ott, nem tudhatott az árcsökkentésről.)

A szomorújáték, ami vigadalom is lehetett volna

Amelynek szereplői a kellemetlen érdektelenség ellenére, egymásnak örülve, megtisztelve a maroknyi, lelkes és kitartó közönséget, szinte mindannyian tudásuk legjavát nyújtva énekeltek, táncoltak, húzták szívből. Pénteken este a Kistehén tánczenekar kiváló kamarakoncertet adott. Máshol állítólag nyolc-tízezres csápoló tömeg várja őket. Gombaszögön miért nem? Nem tudni. A szombati napon a Vidéki Nők Egyesületének ízelítő programja érdekes lehetett volna városi gyerekeknek. A gólyalábas Abrakadobra csapat minden trükköt és dobot meg tüzes eszközt bevetett nézőcsalogatásra. Lakatos Róbert és a RÉV koncertje világfesztiválon is megállja a helyét. Tiszta, tömény élményt nyújtottak. A Felvidéki Rockszínház István, a király előadása viszont mércén aluli volt. Bányabéka mércén mérve is! Tiszta playback, mellétátogással, kínai sportcipőben, karórával a karjukon táncoló „ősmagyarokkal”, elnagyolt, menjmárodébb gesztusokkal és kiszólásokkal a színpadon. Elrettentően statikus, ízetlen előadásszerűséget produkáltak az eső által tönkrevert közönség előtt, be sem fejezve a darabot. Még a tűzijáték is elázott, így lett oda István király dicsősége. Remélhetőleg csak a gombaszögi színpadon. A táncház működött, szerencsére Legnár Péter, az étkeztetést nyújtó vállalkozó hozott egy akkora sátrat, ami alatt elfértünk. Tágasan! (De miért neki kellett ezt bebiztosítani, az már más kérdés.) Az ezüst eső pedig mintha a tavalyi Omega-koncertre emlékezne, hullott átláthatatlanul, dagonyává változtatva az egész völgyet. Vasárnap egy óra hosszáig reménykedtünk, ennyi ideig sütött a nap. Utána méla eső. Folyamatosan. A Gomaszögi Meseudvar fényesen szép két órát ajándékozott kicsinek és nagynak. A nóta iránt nem igazán volt komoly érdeklődés, pedig az előadók, Anyalai Pepes Sándor és zenekara úgy húzták, hogy az megállja a helyét bárhol. A gyermektánccsoportok műsora is rendben volt, a gyér nézőközönség pedig lelkes. Az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes Tánciskola II. című előadására beült a többi szereplő is. Lehetett tanulni! A kora esti néptáncgáláért sem szégyenkeznének még a budai várban sem. Az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a Palóc Táncműhely, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes csakazértis megmutatjuk elv alapján fergeteges szép produkciót tett színpadra. Meg a Megasztár 3 is. Korrekt, szép, hangulatos este lett. Amire végül is csak kiért a gombaszögi völgybe vagy hat-hétszáz fizető néző is, így aztán szereplőkkel, árusokkal, szervezőkkel együtt végre túllépte az országos kulturális ünnepélyen résztvevők létszáma az ezret.

Kérdések, válaszra várva

Ha a Csemadoknak, állítása szerint, van ötvenezer tagja, akkor hol voltak a hétvégén? Csak minden századik jött volna fizető nézőnek, már ötszázan lettünk volna. Ha a rendezvény kapott a szlovák kulturális tárcától kilencszázezer koronát, a magyarországi kormánytól hárommillió forintot, akkor mi a csudának egetverő árakat elkérni? Ha meg akarjuk mutatni a szlovákiai folklórban legjobbakat, nem lett volna ajánlatosabb jelképes összegért jegyet árulni legalább a szombati napon, a hazaiak bemutatkozásának napján? Csáky Pál azt mondta a megnyitón, van küldetése Gombaszögnek és kell ez a rendezvény. Ez igaz! Felteszem viszont a kérdéseket: kinek kell, hogyan kell, mire kell? Mert hogy másképpen kell valamit csinálni Gombaszög „mega-maradásáért”, az biztos. (Alig nyolc éve az Eurozug mást akart. Akkor hiányzott a politikai akarat. Pedig elég lett volna három és fél millió korona arra, amire most a nyolc és fél is kevés lesz, mint infrastrukturális befektetés. Hogy az elmúlt nyolc év egyéb, kihagyott pályázati lehetőségeit ne is számoljam.) Kell-e a szlovákiai magyaroknak Gombaszög, s ha kell, hogyan kell? Súlyos kérdés, amire választ kell adnia a Csemadok vezetésének. Igaz, annak frissen megválasztott elnöke, Hrubík Béla, aki nem tudom, hányszor járt itt (jegyzem, tizenöt éve stabilan kijárok Gombaszögre, csak most láttam őt itt először), nagy mellényel állt ki a mikrofon elé. Retorikailag kisúlyozott beszédében arról szónokolt, hogy Mikszáth szelídségével, Madách bölcsességével és a Krúdy család konokságával vállalta el a feladatát. Nagyon magas lécek, maga az elnök úr rakta fel őket, úgyhogy most már meg is kell, hogy ugorja! Kérje rajta számon szervezetének tagsága meg a nyilvánosság. Kívánom, ugorja meg léceit! De hogyan fogja így megugorni, mikor sárba tapad a cipőnk, mikor, érdektelenség kíséri az ügyet, ügyeket, mikor az őskövület plakátot nem olvassa senki, mikor nem hozzák be a közönséget kedvezménnyel, mikor olyan jegyárakat szabnak, amelyeket egy négytagú család nem képes bevállalni? Mi legyen hát Gombaszöggel? Mert a fellépő csapatok túlnyomó többsége szakmailag, magyarságban, kreativitásban rendben van. Utánpótlásuk is fejlődik. Gombaszögön bejött a tánc, a zene meg minden látványosság, de a közönség, az nem jött be. Kár, hogy sokan nem látták azt a programot, amit sokaknak kellett volna látniuk!