Friss versérzések

„Majdnem eszköztelenül, látszólag könnyen odave-tetten, de retorikailag nagyon pontosan képez meg egy tárgyiasságában is feszült lírai beszédmódot és világot” – írta róla a 2014-es Arany Opus díj kapcsán Csanda Gábor. Pár hete jelent meg a Kalligramnál Nagy Hajnal Csilla bemutatkozó vers-kötete Miért félünk az őrültektől címmel.

Pályakezdő költőként kifejezetten sikeres voltál és vagy, több díjat is nyertél. Mit szóltál ehhez a fogadtatáshoz?

Én csupán azt csináltam, amit szerettem és amiben ki tudtam teljesedni. És mivel ez a pálya jár valamiféle exhibicionizmussal, úgymond meg is mérettettem néhány művet néhány pályázaton. Az elismerések, amelyeket kaptam, arra buzdítottak, hogy folytassam.

Kinek vagy minek a hatására érezted úgy, hogy írással szeretnél foglalkozni?

Őszintén szólva nem emlékszem arra, hogy ezt valamikor „elkezdtem” volna érezni. A nagyszüleimnél az egyik szobában volt egy írógép. Ha elmentem mellette, ez az írógép mindig odahúzott magához. Hasonlóan működött ez később a számítógépek billentyűzetével is. Sokszor úgy ültem le mellé „írni”, hogy a gépet be sem kapcsoltam.

Figyelemfelkeltő a bemutatkozó köteted címe. Miért ezt adtad?

A versek zöme két-három évvel ezelőtt született, az egyik legrégebbit viszont körülbelül öt évvel ezelőtt írtam. Azelőtt leginkább prózát írtam, és ha mégis vers lett belőle, az általában szörnyen sikerült. A Miért félünk az őrültektől? című vers volt öt évvel ezelőtt az első, amely a líra terén valamit elindított bennem. A ciklusokon kívülre tettem, és a kötetnek is kölcsönöztem a címét. Ez valahogy nyilvánvaló volt, később se igazán gondolkoztam más megoldáson.

A legtöbb vers hangvétele egyszerre laza és személyes. Mennyit dolgozol egy-egy verssel, és milyen gyakorisággal nyúlsz bele utólag a késznek nyilvánított szövegbe?

Egy-egy vers konkrét megírása általában néhány percig tart, de előtte gyakran napokig motoszkál bennem. Utólag pedig – néhány apró változtatást leszámítva – ritkán nyúlok bele. Persze vannak kivételek. A kötetben szereplő egyik versnek például mostanra négy versszaka lett, eredetileg pedig kilenc versszakos volt. A megírás után hónapokig nem gondoltam rá, és mikor elővettem, láttam, mennyire leterheli az a sok felesleges strófa.

A Kalligramnál megjelenő könyvek borítóit általában Hrapka Tibor tervezi. A te esetedben azonban két közeli barát felelős a külső megjelenésért, Gužák Klaudia és Csillag Lajos. Miért ragaszkodtál hozzájuk?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hozzám legközelebb állók között nagyszerű festők, grafikusok és írók vannak, ezért tudtam, hogy akkor nyeri ez a kötet a leghitelesebb formát, ha együtt dolgozom rajta ezekkel az emberekkel. A borító, amiben nekem tulajdonképpen semmi érdemem nincs, annyira meg tudta ragadni azt, amit a verseimmel közvetíteni szeretnék, hogy teljesen biztos vagyok benne, jó döntés volt hozzájuk ragaszkodni. És szerettem volna, ha Németh Zoltán szerkesztené a könyvet, mert úgy éreztem, ő rá tud hangolódni arra a világra, amelyet teremteni próbálok. Szerintem így is lett.

Tudom, hogy más műnemben is szívesen kipróbálod magad. Milyen lesz a következő könyved?

Semmiképpen sem szeretném elsietni, viszont pontosan tudom, hogy a következő könyvem egy Hét című kisregény lesz. Az első három fejezet már kész, ezek meg is jelentek az elmúlt egy-két évben. De ahogy a tempómat elnézem, ez a történet még kissé odébb van.

Losoncra jársz haza Budapestről, és az egyetemi évek alatt nyilván megismerted a magyarországi irodalmi életet is. Milyennek látod a helyzetet? Tapasztaltál különbséget az itteni és az ottani folyamatokban, hozzáállásban?

Az irodalmi élet egy ideje olyan szókapcsolat számomra, ami megijeszt. Igyekszem nem túlságosan szoros kapcsolatban állni vele. Vannak nagyszerű megnyilvánulásai, kezdeményezései, és persze rengeteg különbség van a magyarországi, a szlovákiai vagy mondjuk romániai irodalmi élet között. De a lényeg ugyanaz. És ezzel kapcsolatban mostanában arra jutottam, hogy én az irodalmat szeretném az élet felől megközelíteni, viszont maga az irodalom fontosabb nekem, mint az úgynevezett irodalmi élet.

Most vagy negyedéves az ELTE bölcsészkarán. Mik a terveid, mit szeretnél csinálni diploma után? Ha választhatnál, hol helyezkednél el a legszívesebben?

Továbbra is fogok írni, zenélni, és ha sikerül, megtanulok például honlapot szerkeszteni. Aztán öt–tíz éven belül szeretnék nyitni egy helyet, amelyet most jobb kifejezés híján nevezzünk kocsmának. Nem sok minden világos még, hogy milyen is lesz ez a hely, de lesz benne sok nyugalom és őrület, finom sörök és macskák, fényképezőgépek, szökőkút és hangszerek. És az is lehet, hogy egyszerűen csak a házamat írtam most le, nem is egy kocsmát. És az egész egy szakadék szélén lesz, az óceán mellett. Óriási ablakokkal. Szóval egy olyan világ vár majd odakint, mint amilyen a fejemben van.