A művészek megértésével, alkotásaik megmagyarázásával az idők kezdete óta próbálkoznak.
Frida
Frida Kahlo életművét szokás nevezni festett önéletrajznak, az alkotók pedig a film teljes képi világát az ő látásmódjára építették fel. Művükben valósággal megelevenednek Frida képei, a néző egyenesen a nem mindennapi fantáziával megáldott nő fejébe hatol. Ám míg munkássága csodás képekben rajzolódik ki előttünk, addig szíve rejtve marad. Az írók csupán megérinteni tudják őt, megragadni már nem. Ez annál inkább sajnálatos, mivel festményein túl a megértetését nagyrészt kapcsolatainak, ezen belül is házasságának bemutatására alapozzák. Magánéletének, motivációinak viszont csak a felszínét látjuk, ezért sok fontos elem (pl. épp kicsapongó férjével való kapcsolata) nem jön át kellőképp. A színészek szenvedélyes játéka sokat érzékeltet, de ez önmagában nem elég: Salma Hayek a lelkét is beleadja Frida megformálásába, ám még így sem sikerül elérnie, hogy a festőnőt közel érezzük magunkhoz. A legtöbb, amit elérhet, hogy felkelti az érdeklődésünket a képei iránt. Ironikus módon pont a film legsikerültebb oldala – figyelemreméltó, bár olykor művészi-eskedő képi világa – árulkodik arról, hogy Frida Kahlót akkor ismerhetjük meg a legjobban, ha a róla készült mű helyett a festményeiben mélyedünk el. (mozinet)
Frida (Frida), színes, amerikai film, 2002. 118 perc, Rendezte: Julie Taymor, Szereplők: Salma Hayek, Alfred Molina, Antonio Banderas, Ashley Judd, Edward Norton, Geoffrey Rush, Roger Rees
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.