Folkzenész, macskával a vállán

TALLÓSI BÉLA

Az új Coen-mozinak, mely Dave Van Ronk folkénekes memoárján alapul, nincs nagy ívű sztorija, inkább érzéki portré és finom korrajz. Llewyn Davis (Oscar Isaac) egyhetes hányattatásait, kallódását meséli el, találkozásait barátaival, kuncsorgásait azoknál, akik segíthetnék karrierje egyengetésében. Davis jobb napokat is megélt; híres duót alkottak egy zenésztársával, sikeresek voltak. Társa azonban öngyilkos lett, Davis pedig kallódik nélküle, nem akar beindulni folkzenészi szólókarrierje. Egyrészt a műfajt nem veszik komolyan: ez egy neves dzsesszzenésszel folytatott párbeszédéből is kiderül. Mit játszol? – kérdezi tőle a dzsesszzenész. Folkzenét – válaszolja ő. Pedig azt hittem, azt mondtad, hogy zenész vagy – vág vissza a dzsesszzenész. Davis másrészt a lényéből fakadóan nem tud gyökeret ereszteni és felkapaszkodni. Nemcsak lúzersége és amiatt nem képes elmozdulni a holtpontról, mert kritikusan mondja ki, amit gondol, s esetenként eltúlzott ítéltekben fogalmazza meg a véléményét, hanem azért sem, mert képtelen a kompromisszumokra. A saját útját akarja járni, és nem hagy belebeszélni a dolgaiba. Erre kitűnő példa az a kalandos út, ahogy eljut Chicagóba egy fontos, sorsdöntő meghallgatásra. Ám mivel ott azt a tanácsot kapja, hogy társuljon be egy countryduóhoz harmadiknak, gondolkodás nélkül elutasítja az ajánlatot, és visszamegy a semmibe. Oda, ahol házról házra jár éjszakai szállásért és a betevő falatért könyörögve. S ahol egyetlen társa egy rőt szőrű macska, amelyik egyik alkalmi szálláshelyén szegődik mellé, tehernek a vállára. Nem véletlen, hogy azt is elveszíti egy időre.

Nem sok jó (momentum, érzés) marad meg ebből a filmből. A lehúzó, búskomor hangulat és a szorongatottság érzése, valamint az elszabadult, folyton elkóborló rőtbarna macska sorsa iránt érzett aggódás. Megmarad egy balul elsült esemény is, amely találóan kifejezi Davis karakterét. Pontosabban azt, hogy mekkora lúzer, hiszen még a fogamzásgátlást is elbénázza. Barátja barátnőjét ugyanis egyszeri, alkalmi együttlétük során – bár használt óvszert – teherbe ejtette. A barátnő pedig dühösen azt tanácsolja neki, hogy ha még egyszer ágyba bújik valakivel, amit egy nőnek sem kíván, húzzon dupla, vagyis két óvszert, s az egészre még szigetelőszalagot is, mert olyan béna, hogy a világon mindent tönkrevág. A lassan bontakozó életrajzi etűdből emlékezetsek maradnak továbbá a szűk folyosók és a meredek lépcsőházi fordulók, amelyek a kiúttalanságra és kitaszítottságra utalnak. Megülepszik az emlékezetben a vacogtató havas téli környezet – még az időjárás is sújtja az elutasított muzsikust, hiszen egy valamirevaló télikabátra sem futja neki.

Jó is marad meg a filmből. A dalok és a főhős búskomorságához illeszkedő képi világ, valamint a szókimondó, telibe találó fanyar humor. A grotesz, morbid, abszurd helyzetek és figurák. És talán, hogy a „tehetséges vagyok, de sehol sem találom a helyem a világban, mert senki sem talál rám, és senki sem ért meg, én viszont nem vagyok az a nyomulós fajta, ezért kallódom” életérzéssel szembesülve saját helyzetünkkel leszünk még inkább tisztában. Coenék új mozija az előbb leírt érzést szembesíti az azt bárgyún fogadó világgal.