Új SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓMa van a színházi világnap, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet fontosságára, tisztelegjen a színészek, az alkotók előtt és kérje a közönség támogatását. 1957.
Fókuszban a színházak
Új SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Ma van a színházi világnap, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet fontosságára, tisztelegjen a színészek, az alkotók előtt és kérje a közönség támogatását. 1957. március 27-én nyílt meg Párizsban a Nemzetek Színháza, ezért a Nemzetközi Színházi Intézet közgyűlése úgy döntött, a világ összes országában üzenettel köszöntsék e napot.
Az üzenet megírására minden évben egy-egy jelentős színházi embert kérnek fel. Idén a lengyel Krzysztof Warlikowskira esett a választás, aki ma Európa egyik legelismertebb rendezője.
„Nem vagyunk már képesek tornyokat építeni, a falak pedig – amelyeket megrögzött makacssággal húzunk fel –, már nem védenek meg semmitől, éppen ellenkezőleg, maguk is védelemre és gondoskodásra szorulnak. És mindez életenergiánk nagy részét felemészti. Már nincs erőnk, hogy észrevegyük, mi van a kapuk, a falak mögött. És éppen ezért kell a színháznak léteznie, éppen ebből kellene merítenie az erejét. Hogy belessen oda, ahová nem szabadna” – írja Warlikowski.
A Komáromi Jókai Színház premierrel ünnepli a világnapot. Ma este mutatják be Mihail Bulgakov Álszentek összeesküvése című színművét Martin Huba rendezésében, Mokos Attila főszereplésével. A darab „színház a színházban”, hiszen Moliére életének egy szakaszát, valamint a művész és a hatalom viszonyát elemzi. A színházi világnap üzenetét a bemutató előtt Fabó Tibor színművész olvassa fel.
A kassai Thália Színházban délelőtti előadás lesz, a 10 órakor kezdődő Liliom előtt olvassa fel a lengyel rendező gondolatait Illés Oszkár színművész. Czajlik József igazgató lapunknak elmondta, hogy üres gesztusnak tartja a színházi világnapot. „Ezek az üzenetek ritkán érnek célba és ritkán jók. Számunkra és a közönségünk számára sokkal fontosabb, és jobban is „bejön” a színházak éjszakája. Ezt minden évben megtartjuk, és a nézők is kedvelik”. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.