Fogyatékok láncolata

A kétségbeesett nők kétségbeejtő dolgokat csinálnak

Halina Pawlowská A kétségbeesett nők kétségbeejtő dolgokat csinálnak című női regénye szórakoztatóan ötletes és szellemes, tele van nők és férfiak számára egyaránt hasznosítható tanulsággal. Története olyan nő(k)ről szól, akik az igazi férfit keresik, csakhogy akikben az igazit vélik megtalálni, már foglaltak. A regényből Filip Renč kellemes mozit rendezett.

Messziről” és különös helyzetből indít a film, a születés előtti állapotból, amikor a baba, aki később az Oľga nevet kapja, már nagyon nyugtalankodik odabent, erősen neki is lendül, hogy mielőbb meglássa a napvilágot. Nem kis rémületet keltve, homloktartással jön a világra, ami nagyon ritkán fordul elő. A szülést levezető orvosnő hitetlenkedve végzi a dolgát, mert az ilyen fekvésből szaktudása szerint csak császárral lehet „jól kijönni”. De még úgy is fennáll fogyatékosság kialakulásának a veszélye, konkrétan hogy eltorzul a fej. Oľga baba estében a doktornő szerint csoda történt, hiszen természetes úton bújt elő, ráadásul ép, és nem torzult fejformával. A felnőtt Oľga (Klára Issová) viszont – narrátorként ő meséli el a nem akármilyen szülés körülményeit – úgy kommentálja a dolgot, hogy nála nem külsőleg, hanem belsőleg jelentkezett a fogyatékosság, ami abban nyilvánul meg, hogy túlzottan vonzódik és ragaszkodik a másik nemhez, kétségbeesetten keresi az igazi pasit, miközben kétségbeejtő dolgokat csinál.

Oľga úgy érzékeli, a körülmények is „fogyatékosak” körülötte: a kistelepülésen, ahol felnőtt, a korosztályában csak lányok születtek, akik mindössze két fiúra fenhették a fogukat. Az esélytelen helyzetből menekülve Oľga nagyvárosba költözik, ahol nyüzsögnek körülötte a pasik. Rövid ismeretség után igent is mond egynek, ám hamarosan kiderül, a házassága is „fogyatékosra” sikeredett. Ez előbb abban nyilvánul meg, hogy nincs diplomája – jogász férje nem prezentálhat vele az előkelő jogásztalálkozókon, szégyenli és arra inti őt, hogy lehetőleg ne szólaljon meg (vagy ha beszél, keveset mondjon). Később abban mutatkozik meg a hendikep, hogy diplomás nőként nem jut ideje a családra, a férj mindinkább elhanyagoltnak érzi magát. Ez az állapot pedig nem vezet jóra.

Oľga életében így és ezekhez hasonló visszás, fonák módon kapcsolódnak egész láncolattá a fogyatékok, melyek a filmben a jóízű humort táplálják. A kétségbeesett nők kétségbeejtő dolgokat csinálnak kellemes, könnyed romantikus vígjáték, amely alatt az igényesebb nézőt sem kényszeríti ásításra az unalom, nincsenek benne azok a sablonok és sémák, amelyeket a legtöbb romantikus női komédiába belezsúfolnak. A előtérbe állított színésznőknek sem a skatulyából előhúzott, butácska kirakatbaba-figurákat kell hozniuk, valós – szellemiekben is megnyilvánuló – figurákat építhetnek fel. Az események, a helyzetek képesek úgy felcsigázni az érdeklődést, hogy – már a különleges szülés alatt – a széksorokban abbamarad a mobilgörgetés, és később se fénylenek fel a készülékek a sötétben, teljesítményben túltéve egy kisebb színházi lámpaparkon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?