Fogyatékok láncolata

Messziről” és különös helyzetből indít a film, a születés előtti állapotból, amikor a baba, aki később az Oľga nevet kapja, már nagyon nyugtalankodik odabent, erősen neki is lendül, hogy mielőbb meglássa a napvilágot. Nem kis rémületet keltve, homloktartással jön a világra, ami nagyon ritkán fordul elő. A szülést levezető orvosnő hitetlenkedve végzi a dolgát, mert az ilyen fekvésből szaktudása szerint csak császárral lehet „jól kijönni”. De még úgy is fennáll fogyatékosság kialakulásának a veszélye, konkrétan hogy eltorzul a fej. Oľga baba estében a doktornő szerint csoda történt, hiszen természetes úton bújt elő, ráadásul ép, és nem torzult fejformával. A felnőtt Oľga (Klára Issová) viszont – narrátorként ő meséli el a nem akármilyen szülés körülményeit – úgy kommentálja a dolgot, hogy nála nem külsőleg, hanem belsőleg jelentkezett a fogyatékosság, ami abban nyilvánul meg, hogy túlzottan vonzódik és ragaszkodik a másik nemhez, kétségbeesetten keresi az igazi pasit, miközben kétségbeejtő dolgokat csinál.

Oľga úgy érzékeli, a körülmények is „fogyatékosak” körülötte: a kistelepülésen, ahol felnőtt, a korosztályában csak lányok születtek, akik mindössze két fiúra fenhették a fogukat. Az esélytelen helyzetből menekülve Oľga nagyvárosba költözik, ahol nyüzsögnek körülötte a pasik. Rövid ismeretség után igent is mond egynek, ám hamarosan kiderül, a házassága is „fogyatékosra” sikeredett. Ez előbb abban nyilvánul meg, hogy nincs diplomája – jogász férje nem prezentálhat vele az előkelő jogásztalálkozókon, szégyenli és arra inti őt, hogy lehetőleg ne szólaljon meg (vagy ha beszél, keveset mondjon). Később abban mutatkozik meg a hendikep, hogy diplomás nőként nem jut ideje a családra, a férj mindinkább elhanyagoltnak érzi magát. Ez az állapot pedig nem vezet jóra.

Oľga életében így és ezekhez hasonló visszás, fonák módon kapcsolódnak egész láncolattá a fogyatékok, melyek a filmben a jóízű humort táplálják. A kétségbeesett nők kétségbeejtő dolgokat csinálnak kellemes, könnyed romantikus vígjáték, amely alatt az igényesebb nézőt sem kényszeríti ásításra az unalom, nincsenek benne azok a sablonok és sémák, amelyeket a legtöbb romantikus női komédiába belezsúfolnak. A előtérbe állított színésznőknek sem a skatulyából előhúzott, butácska kirakatbaba-figurákat kell hozniuk, valós – szellemiekben is megnyilvánuló – figurákat építhetnek fel. Az események, a helyzetek képesek úgy felcsigázni az érdeklődést, hogy – már a különleges szülés alatt – a széksorokban abbamarad a mobilgörgetés, és később se fénylenek fel a készülékek a sötétben, teljesítményben túltéve egy kisebb színházi lámpaparkon.