„Fogom a függönyt”

Pályáját 1925-ben karikaturistaként kezdte, majd riporterként folytatta a Ma Este című színházi lapnál. Mint színpadi szerző az 1920-as évek végén mutatkozott be, s ezután kabarétréfák, egyfelvonásosok és dalszövegek sajátos, fanyar humorú írójaként neve hamarosan ismertté vált.

Konferansziéként 1933-ban a Teréz-körúti Színpadon állt először a közönség elé, a Hurrá, technokrácia! című műsorban, de igazán a háborút követő négy évtizedben vált a magyar kabaréművészet egyik legnagyobb képviselőjévé. 1945-től a Pódium Kabaréban, 1949-től a Kamara Varietében dolgozott. 1951-ben, a színház megalakulásakor a Vidám Színpad tagja lett, és tizenkét esztendőn keresztül a társulat nagy sikerű műsorainak konferansziéja, illetve szerzője. 1964-től a Thália Kabarét, 1972-től újra a Vidám Színpad műsorait konferálta. A társadalmi jelenségekre és a visszásságokra reagálva, gondolatait utánozhatatlan kapcsolatteremtő készséggel szavakba foglalva, sajátos kelléri derűvel, könnyedén csevegett a nézőkkel halálosan komoly dolgokról.

Aki valaha is látta, nem felejti el, ahogyan szmokingban, jellegzetes tartásával, a függönyt markolva a nézők elé áll, és ravaszkásan mosolyogva megszólal: „Kedves Közönség!” Kellér nem volt vicces, még csak jópofa sem. Rajta nem hahotázott a közönség, inkább derültséget fakasztott a nézők között, amint – olykor velük összekacsintva – bölcs humorral elemezte az értékrendjét elvesztő világ dolgait. Hivatása iránt alázattal viseltetett, a közönséget tisztelte. Soha semmit nem bízott a véletlenre. Kollégái mesélték róla, hogy otthon a tükör előtt alakította ki azt a mimikát, amely által el tudta hitetni a nézővel, hogy egyedül csak hozzá beszél.

Évtizedeken keresztül ő maga volt a közéleti indíttatású politikai kabaré. Neve egybeforrt nem csak a műfajjal, hanem a színházával is. Mint konferanszié negyven éven át ő volt a Vidám Színpad legnagyobb attrakciója, az Óceánon is túl ható vonzereje, jelképe.

Konferanszait számos rádió- és tévéfelvétel őrzi, utolsó Vidám Színpadi fellépését 80. születésnapján sugározta a Magyar Televízió. Mintegy kétszáz kabaréjelenetet, több egyfelvonásost és egy operettet is írt (Három tavasz). Békeffi Istvánnal együtt átdolgozta a Csárdáskirálynő című operettet, amely aztán Honthy Hannának hozott óriási sikert. Az ő alkotása volt a magánszektor rövidítésére a „maszek” szó, amelyet először egy 1951-ben elhangzott konferansziéjában használt, és amely azóta a magyar szókincs szerves tartozéka. Több kötete megjelent: Az én kabarém, Kedves közönség, Pest az Pest, Leltár, és utolsóként a Fogom a függönyt. Stafétabotját többször is átadta kiszemelt utódainak: a rádióban Rátonyi Róbertnek, a színházban Zana Józsefnek, a tévében pedig Verebes Istvánnak.

Budapesten halt meg 1986. szeptember 24-én.