A cigány család az űrbe megy

Nem kis téttel játszik Lengyel Balázs első nagyjátékfilmje, a Lajkó – Cigány az űrben: a magyar humor áporodott mélyrétegeit (lásd: cigányozás, buzizás, ráadásképpen meg még az oroszok is) kapcsolja össze a groteszkkel. 

A végeredmény pedig egészen meglepő: ízlések és pofonok, de szórakoztató, szellemes, okosan építkező fekete komédia született egy ötletből, amely első pillantásra infantilis viccnek hatott. 

A történet – címben is jelzett – alapfelvetése az, hogyan is lett volna, ha Lajka kutya helyett Lajkó, azaz Serbán Lajos (magyar cigány) permetezőpilóta jut fel első élőlényként a világűrbe. (Nem első emberként, hanem első cigányként – ahogy azt Brezsnyev elvtárs megjegyzi –, hiszen az első embernek szovjetnek kell lennie, és őt Gagarinnak fogják hívják. Igaz, Gagarinnak is jut egy oldalvágás Brezsnyevtől: ő lesz az első törpe az űrben.) Lengyel Balázs forgatókönyvének és filmjének hőse tehát Lajkó, az ő életútját követjük nyomon, amint az egyszeri cigány legény sorsa jóval nagyobb léptékű eseményekkel ütközik. A csillagokért rajongó, kísérletező kedvű kisfiúnak egy véletlen baleset során a fabudival együtt sikerül Föld körüli pályára állítania az anyját; később éppen 56 októberében, a bevonuló szovjet csapatok feje fölött próbálja meg léggömbbel elérni a sztratoszférát, hogy aztán az ÁVH börtönéből és a halálsorról egyenesen Bajkonurba vigye a vonat. És bár rájön, hogy a szovjet űrkutatás központjában egy kutya élete még ér valamit, de a rendszerellenes baráti kozmonautajelöltek simán feláldozhatók, mégis mindent megtesz a kilövésért, hogy bocsánatot kérhessen a mamától... 

Van tehát egy lineárisan követhető cselekményváza a mozinak, akadnak felidézhető előképek – a rendező például többször emlegette A tanút, Bacsó Péter örök érvényű szatíráját –, a magunk részéről mégis arra szavazunk, a Lajkó – Cigány az űrbent nézve érdemes elengedni a realitást, mérsékelten komolyan venni a társadalmi, történelmi, politikai „mondanivalót”. Jobb hátradőlni, és egyfajta mesei elemekkel fűszerezett groteszk filmnovella-füzérként élvezni ezt a mozit. Lengyel Balázs legalább annyira Örkény köpönyegéből bújt elő, mint Bacsóéból: filmje hatásmechanizmusát tekintve mintha csak az egypercesekből fűzött volna láncba egy csokorra valót, epizódról epizódra próbára téve a belső iránytűnket, hogy hol is érezzük a határt emelkedett és közönséges, komikus és tragikus között, illetve az egymásnak ellentmondó esztétikai (és érzelmi) minőségek miként képesek – adott esetben – átvenni egymás szerepét. 

Érezhetően precíziós munka van abban, ahogy a film a humorral dolgozik, ahogy a helyzetből, a figurából, a vizuális megjelenítésből, a verbális eszközökből a gegek sokféleségét építi fel. Nem állítom, hogy minden működik, de ami működik, az meggyőzően kerekedik. Hogy ne lőjünk le poént, maradjunk egy olyan képnél, amely a Lajkó előzetesében is megjelenik: főhősünk a kilőtt hőlégballon nemzetiszín vásznának közepén tátongó, égett szélű körben bukkan fel (lásd: 56 szimbóluma, a kivágott közepű zászló). A köralak előjön a budiban is: Lajkó gyerekként az „ülőlyukon” keresztül alulról szemléli a világot, majd az űrből ugyanezen a lyukon keresztül tekinthet le a kék bolygóra. A nézőpont változott, a világ – és benne hősünk helyzete – viszont nem: a földet érés után a kazah parasztok is azonnal megmondják a tutit (ez csak egy cigány). Itt érdemes megjegyezni, hogy Lengyel Balázs pengeélen egyensúlyoz, de valamiképpen mégis úgy fordítja a jeleneteket, hogy nem a cigányozás (buzizás stb.) lesz a humor forrása – a humort most a groteszk felől értjük –, hanem a mögötte megbúvó előítéletek kapnak egy fricskát. 

Külön erénye a Lajkónak, hogy a szereplőit nem a mai magyar film agyonhasznált üdvöskéi közül válogatja, és mindenkinek megadja a maga emlékezetes pillanatát. Keresztes Tamás rezzenéstelen arcú, már-már arisztokratikus Lajkója éppúgy beleég a retinánkba, ahogy a budiban cigire gyújtó Papadimitriu Athina (az anya) arcjátéka, a cigány himnusz sorait (Nem loptunk mi csak egy szöget / Jézus vérző tenyeréből...) dúdolgató Pálffy Tibor képe (Flórián, az apa) vagy éppen Gyabronka József és Beniuk Bohdan (Karmazsin Jenő elvtárs, Lajkó mentora és Brezsnyev) romantikus kettőse. Már csak miattuk sem kidobott pénz a mozijegy ára.