Film készül Harvey Milkről

Gus Van Sant amerikai filmrendező a tervek szerint december elején kezdi forgatni Harvey Milkről szóló filmjét. Az 1978-ban egy konzervatív ellenlábas által meggyilkolt politikus az amerikai köztisztviselők közül elsőként vállalta nyíltan másságát.

Gus Van Sant amerikai filmrendező a tervek szerint december elején kezdi forgatni Harvey Milkről szóló filmjét. Az 1978-ban egy konzervatív ellenlábas által meggyilkolt politikus az amerikai köztisztviselők közül elsőként vállalta nyíltan másságát. Milket, a San Franciscó-i városi tanácsost Sean Penn alakítja, az őt és a polgármestert lelövő Dan White figurájának megformálására pedig Matt Damont szemelték ki. A Dustin Lance Black forgatókönyvéből készülő dráma rendezésére Michael London producer Gus Van Santot kérte fel. Jelenleg a projekt szerződéskötései folynak, s ha az elfoglaltságai miatt pillanatnyilag a leggyengébb láncszemnek tűnő Damon is elkötelezi magát, a tél beköszöntével megkezdődhet a munka.

A Harvey Milk-sztori régóta mozgatja a filmkészítők fantáziáját, Bryan Singer is (aki jelenleg Tom Cruise Valkyrie című háborús filmjén dolgozik Berlinben) szeretné elkészíteni a maga verzióját, ám erre sorban álló munkái miatt a közeljövőben nem igen kerülhet sor, holott szívügyének tekinti a témát, hiszen akárcsak kollégája, Van Sant, ő is nyíltan vállalja homoszexualitását.

Sean Penn számára ez lesz az első melegszerep.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?