Filla–Fulla: a művész sorsa

Pozsony. A Szlovák Nemzeti Galéria Csehszlovákia meg-alakulásának 100. évforduló-járól a Made in Czechoslova-kia programsorozattal emlé-kezik meg. Ennek része A mű-vész sorsa című kiállítás, melynek kurátora a cseh és a szlovák modern művészet két nagy alakja, Emil Filla és Ľudovít Fulla alkotásaiból válogatott úgy, hogy láttassa a munkásságukban fellelhető hasonlóságokat, de kiemelje az eltérő vonásokat is.

A cseh és a szlovák modern művészet két meghatározó, ikonikus, nemzetközileg is elismert alakját együtt bemutató nagyszabású kiállítás a Szlovák Nemzeti Galéria, valamint a brünni Morva Galéria együttműködésével valósult meg.

Avantgárd utakon

A tárlat kurátora, Katarína Bajcurová hangsúlyozta, hogy bár Filla és Fulla nem voltak kortársak – Filla húsz évvel idősebb volt Fullánál – kulcsszerepet játszottak a cseh és a szlovák modern művészet formálódásában. Munkásságukkal mindketten radikálisan hatottak a fő csapást kijelölő művészeti felfogásra; a két háború közötti művészetben megteremtették az új utat, az irányt, amelyen az európai avantgárd beszivárgott és teremtően hatott. Az egyik mozzanat, amiért lehet és érdemes őket együtt prezentálni, az, hogy mindkettőjük a modern, új művészet forradalmáraként, hittérítőjeként kezdte (ennek a bemutatásával indít a tárlat). A másik mozzanat, amivel kapcsolhatók, pedig az, ahogyan a megújítópozíciótól fokozatosan eltávolodtak; hivatalosan elfogadottá váltak – társadalmi feladatokat vállaltak, bekapcsolódtak a művészeti oktatásban –, majd mindkettőjüket (eltérő időben) intézményesítették. Közös vonásként lehet meghatározni továbbá, hogy bár meghonosították más-más hozzáállással koruk kortárs művészeti trendjeit, élen a kubizmussal, a klasszikus művészet is inspirálóan hatott rájuk. Fillára főként a régi holland művészet (hollandiai tartózkodása során merült el a tanulmányozásában), Fullára pedig a középkori ikonfestészet. Az európaiság mellett a nemzeti identitás kérdése is foglalkoztatta őket; jeleként a népművészet, a folklór hatása is erősen tetten érhető mindkettőjüknél.

Mítoszok, harcok, tájak

A kiállítás a kapcsolódási pontokat érintve (egyben a különbözőségeket kiugratva) hét fejezetre tagolja a művészi sors vizuális elbeszélését. Ezek között van az avantgárd, főként a kubizmus megjelenése mindkettőjük alkotásain; a (nemzeti) mítosz kutatása és megjelenítése; a szürrealizmus, expresszionizmus megnyilvánulása; a jóval és a rosszal folytatott küzdelmek és harcok ábrázolása; a betyármondák és -mesék figuráinak újfajta értelmezése; és a sajátos tájképfestészet.

A művész sorsa című kiállítás egyfajta csehszlovák történet is, ugyanis mindaz, ami a két művésszel történt – s amit megörökítenek a vásznakon –, az a fiatal csehszlovák társadalom fejlődésének tükre is. Benne van ebben a két művész diktátumokkal folytatott harca is. Egyrészt a szocialista realizmustól való menekülés útjai – például így születtek mindkettőjüknél a tájképek –, majd az, amit megéltek, s ahogy alkottak a protektorátus és a szlovák állam idején. De benne van az a fejezet is, ahogy intézményesítették őket. Látható egy Fulla-festmény (Csendélet korsóval) is a műtárgykollekcióban, melynek a keretére rögzített réztáblán az olvasható, hogy Husák ajándékozza a képet Biľaknak, hatvanadik születésnapjára. Ennek az a története, hogy bár Fulla a képeit az államnak ajándékozta, a hagyatékból, vagyis az ajándékozási szerződésből utólag kivettek kettőt (a Csendélet korsóvalt és Forró nyár címűt), amelyek Prágába kerültek, állami és pártvezetők ajándékaként.

A háborús évek

A pozsonyi Esterházy-palotában kialakított Filla–Fulla-képtár kétségtelenül legdrámaibb fejezete a második világháborús sorseseményeket mutatja be. Fillát antifasiszta magatartása miatt rögtön a háború kitörésének napján elfogták, és Dachauba deportálták, ahonnan később Buchenwaldba szállították át, és csak a háború befejezésekor szabadult. Hazatérése után sokáig betegeskedett. A koncentrációs táborban töltött idő alatt – átélt hat infarktust – nem festett és nem is rajzolt (kivétel egy, a feleségének képeslapon küldött ábrázolás). A fasizmus előretörésével kapcsolatos műveit még a háború kitörése előtt alkotta meg. Elfogása után már nem festett, viszont tanult és titokban írogatott – művészeti, kultúrtörténeti fejtegetéseket és verseket, amelyek a háború után kötetben is megjelentek.

Fulla a szlovák állam idején Turócszentmártonba vonult el, ahol teljes magányban élt, szkepszissel tekintve a művészetre. Ekkor születtek vallásos tematikájú képei, köztük a Keresztre feszítés.

Újra Csehszlovákiában

A felszabadulást követően, az új Csehszlovákiában a művészetet kezdetben a népi művészet felé fordulás jellemezte, majd egyre erőteljesebb hangot kapott az a törekvés, hogy a művészetnek széles tömegeket kell megszólítania. Fulla a népviseletbe öltözött monumentális figurák sorozatán dolgozott, Filla pedig késői kubista stílusban alkotva visszatért a nemzeti-mitikus témákhoz, a betyárvilág figuráihoz. Mindketten (más-más felfogásban és módon) feldolgozták például a Jánošík-legendát.

A szocialista realista ábrázolást mindketten elutasították, illetve meglelték azt az utat, konkrétan a tájfestészetet, ahol megfogtak ugyan valamiféle realitást, mégsem estek a sematizmus és a heroisztikus közlés csapdáiba.

A csehszlovák utat, illetve a művészsorsokat bemutató séta az ötvenes évek elején, Emil Filla halálával (1953) fejeződik be. Amiként Filla korai korszakát, úgy Fulla kései – 1953 utáni, a hetvenes évek elejéig tartó – munkásságát sem vázolja a két pályaív érintéseit és eltéréseit (az aktábrázolás és csendéletek) vázoló közös vizuális mustra.