Férfiszemmel a nők

Dunaszerdahely. Vámos Miklós Utazások erotikában (Ki a franc az a Goethe?) című, az Ab Ovo Kiadó gondozásban megjelent nagy sikerű könyvét mutatták be kedden a Vámbéry Irodalmi Kávéházban, a Családi Könyvklub szervezésében.

Dunaszerdahely. Vámos Miklós Utazások erotikában (Ki a franc az a Goethe?) című, az Ab Ovo Kiadó gondozásban megjelent nagy sikerű könyvét mutatták be kedden a Vámbéry Irodalmi Kávéházban, a Családi Könyvklub szervezésében.

Az író, dramaturg és ismert televíziós személyiség nagy tömeget mozgósított, a terem jóval a kezdés előtt zsúfolásig megtelt lelkes közönséggel. A szerző, szolidaritást vállalva a közönség azon tagjaival, akiknek már nem jutott ülőhely, állva mondta el, hogy először egy nő életét szerette volna bemutatni a pasijain keresztül, rájött azonban, hogy hitelesebben tudná leírni egy férfi szerelmi kalandjait.

Könyvében – melyet tavaly ősszel kezdett írni, és ez év október elsején jelent meg – egy elszánt Goethe-kutató, dr. Mester János, azaz Jánoska életét követi nyomon szerelmein keresztül. A regény elején egy rokonszenves, amolyan „rakás szerencsét?len?ség” típusú embert látunk, aztán lassan kiderül, hogy Jánoska adni nem tud, de követelni, azt igen. A könyvet a főhős három házassága, három gyereke és a nőügyei töltik ki.

Vámos Miklós elárulta, már gyerekkorában is elbeszélő volt, akkor, amikor még írni sem tudott. Kis történeteket fabrikált, és elmondta azoknak a felnőttnek, akik meghallgatták. Ez még nem lett volna baj, de többször is elmondta őket, jegyezte meg az író, ám az elbeszélései csak így csiszolódhattak.

Az Utazások Erotikában tárgya a szerelem, a szex, a vágy, a gyöngédség, a házasság és a válás. Stílusa humoros, írása gördülékeny. Az író azoknak ajánlja, akik szeretik a vidám történeteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?