Fényírók ünnepe – májusi fotó-invázió Léván

Léva. Négy ország majd’ száz alkotójának 13 kiállítása várja a Fotográfia napjai Léván 2008 című fotófesztiválon az érdeklődőket, a város szinte minden zugában fotók rejtőznek ebben a hónapban.

Léva. Négy ország majd’ száz alkotójának 13 kiállítása várja a Fotográfia napjai Léván 2008 című fotófesztiválon az érdeklődőket, a város szinte minden zugában fotók rejtőznek ebben a hónapban. A 2005-ben alakult, jelenleg 23 tagot számláló Fotogravity polgári társulás tavaly hatalmas sikerrel rendezte meg a fesztivál nulladik évfolyamát, s így idén kerül sor a fotó ünnepének első évfolyamára. A hivatalos megnyitó május 3-án volt. A Visegrádi Négyek jegyében rögtön négy kiállításmegnyitóval kezdődött a május fotó-invázió. Nemzetközi szinten is elismert alkotók mutatkoznak be négy kiállítóteremben.

A Nécsey József Galériában látható az 1945-ös születésű magyarországi Balla András tárlata, aki a fotózás mellett kertépítészettel is foglalkozik, s ő alapította és vezeti 30 éve az Esztergomi Fotográfiai Biennálét. Az 1995-től Csehországban élő, Azerbajdzsáni születésű, de Kazahsztánban és Moszkvában is tevékenykedő 49 éves Garik Avanesian munkásságával ismerkedhetnek a látogatók a Dobó kastély egyik termében. Az épület másik termében a lengyel Jacek Jedrzejczak munkái láthatók, ő leginkább portré- és aktfotóiról ismert, s ő vezette be a „pszichofotográfia” kifejezést is. 2006-ban a Varsóban élő művész Naga című könyve kapta az év legszebb fotóalbuma címet. A Na korze kávézóban a poprádi szü?letésű, idén negyvenéves Robo Kočan kiállítása várja a közönséget. A 31 esztendős nyitrabányai (Handlová) születésű, Németországban élő Katka Pračková munkái a Las tapas étteremben tekinthetők meg. A lévai Fotogravity testvérszervezetei is bemutatkoznak: a 2001-től működő magyarországi Derecskei fotóklub kiállítása a Junior művelődési ház kiállítótermében, az 1989-ben alakult jihlavai Horácky fotóklub tárlata pedig a Sýpka kávézóban látható.

A szervező Fotogravity alkotóival is megismerkedhetnek az érdeklődők, a 23 éves baracskai Tomáš Vrzala kiállítása a Na kus reči kávézóban tegnaptól látható, a lévai Angela Kormanová fotóiból az U Mlynára kávézóban nyílik kiállítás május 16-án, a 29 éves lévai Viliam Katona és a zselízi Štefan Víg fotói a Jersey kávéházban lelnek átmeneti otthonra május 17-től, és az érsekújvári születésű, Léván élő Ladislav Kuštek munkáit ugyancsak május 17-től a Junior művelődési ház kiállítótermében találják a műfaj szerelmesei. Két csoportos kiállítás is várja az érdeklődőket: a Kontakt café kávézóban az AMFO 2008 járási fotóverseny résztvevőinek képeiből válogatnak, a Dve slová színházi klubban pedig a lévai Ruházati Összevont Középiskola 16 fotódesign szakos növendékének nyílt tárlata. A rendezvénysorozaton belül lesznek színházi előadások, filmvetítések, fotomaraton és éjszakai fényképezés, valamint digitális foto-workshop. Május 26-tól pedig az ipolysági Menora Centrum Artisban vendégeskedik a Fotogravity polgári társulás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?